Erős Vár, 1960 (30. évfolyam, 1-11. szám)
1960-12-01 / 11. szám
ERŐS VÁR 5. KARÁCSONYFAPIAC REMÉNYIK SÁNDOR verse A karácsonyfa megérkezik Mögötte elmaradt a nagyhavas, Mögötte elmaradt a rengeteg, A piacon most megállnak vele A nagy utat járt, csendes szekerek, Vizsgálgatják növését, termetét, Az emberek közt kézről-kézre jár. Az óriás lemetszett, csonka karja, A kis fenyőfa: k a r á c s o n y f a már. Csodálkozva tekintget szerteszét És fájón leheli ki illatát. Egyben ünnepre felszentéltnek is, Haláíraszántnak is érzi magát. A karácsonyfa panaszkodik El-elnézlek, ti hontalan fenyők, Ti erdő-testből kitépett tagok, Hányán mondhatják el ma veletek: Ó én is, én is hontalan vagyok! Piacra vitték a testem s a lelkem, És alkusznak az életem felett. És fehér vattát aggatnak reám: Mű-zúzmarát a zúzmara helyett, Tudom: elszárad a levágott kar, Tudom: én vissza nem jutok soha Az ősrengeteg anyakeblére. Sorsom,- lapály a csúcsokért cserébe. S a végtelen helyett egy szűk szoba, A karácsonyfa énekel Ha szűk szoba: hadd legyen, szűk szoba, A szűk szobában is terem öröm , Gyűl apró gyertya ínség éjjelén, Ö csak ne legyen sorsom bús közöny, Ó csak legyek a fény forrása én, Apró gyermekek bálvánnozott fája, Én az idegen, év a, jövevény. Éaő fáklya, égő áldozat, Akit, az Isten ősi otthonából Emberek örömére elhozni. Csak rajzolódjék mélabús árnyékom S imbolyongjon a szűk szobák falán . . . Mindegy, hogy mi lesz velem, azután,
