Erős Vár, 1960 (30. évfolyam, 1-11. szám)

1960-07-01 / 7. szám

6. ERŐS VÁR A magyar Gusztáv Adolf Egyesület I860, okt. 10-én alakult. Mi már most, a kettős számunkban gyakorlati szem­pontból emlékezünk mieg róla, hogy ok­­tőbdri számunkat teljesen a reformáció­nak szentelhessük. A XIX. század óta az egyház ellensé­gei, a XX. században pedig már az egyház belső reformátorai is egyre han­gosabban kiáltják az egyház felé, (az eisők mint vádat, a reformátorok mint komoly figyeümeztetést), hogy az egy­ház az emberszeretet nagy törvényét nem hirdeti .ugyanolyan nyomatékkai, mint az istenszeretet parancsát s ez az oka annak, hogy az emberiség két csa­ládra szakadt. Az egyiket így jellemez­hetjük: “Család Atya nélkül” a másikat pedig így: “Atya család nélkül’’. Az egyikben istentelen emberimádás, — a másikban embertelen istenimádás. (Já­nosai Z.) mr Vannak, akik a felebaráti szeretet forrása kiszáradásának okául azt em­legetik, hogy a hit által való megigazu­­lás egyoldalú, helytelen magyarázatának következménye ez, s ezért lett olcsó a kegyelleni is. Mindkét magyarázat ko­moly önvizsgálatot követel. Tréfának hangáik az ilyen párbeszéd: — Miről prédikált a papunk? — A bűnről. — Mit mondott róla? — Ellenezte, — pedig ő maga is sze­reti. Tréfásan mondjuk ezt, de van mögöt­te egy keserű tapasztalat, az, hogy a hallgatók fülében sem a bűnnek, sem a segítő szeretet parancsának nincs jő akusztikjáa, Ebben a megfordított vi­lágban, ahol a jót rossznak s a rosszat jónak mondják, a ham|is próféták taní­tása így hangzik: “Jobb venni, mint ad­ni.’’ Felelősség? Mi az? “Avagy őrzője vagyok én az atyámfiának?” A mai kor olvasztó kemencéjéből több lázadó em­ber kékül ki, mint megtisztult á a láza­dók hordják szét a bomlás, rotliadás csíráit. írj János evangéliumot írnak e­­zek, mely így kezdődik: Kezdetben vala a bunkó . . . — s így folytatódik — ... és megmaradt va'la a bunkó. — A A különbség csak az, hogy a gyönge gyermekeket nem a Taygetos hegyére viszik, hanem a munkatáboroknak ne­vezett halált,óborokba. Egy ennyire lezüllött korban köszönt reánk százéves múlt ködéből a Magyar­honi! Gusztáv Adott Gyámintézet jósá­gos, szietlíd arca. Ezen az arcon ott ra­gyog egy fénysugár a Krisztus szivéből és arról beszél, hogy amíg ennek az ál­dott egyesületnek a működését odahaza meg nem szüntették, addig evangélikus templomok, iskolák, árvaházak, orgonák és harangok hirdették az egyesületi ál­dott segítő munkáját, szegény papok és tanítók tudták taníttatni gyermekeiket, özvegy papnők, tanítónők, papi és taní­tói árvák jutottak egy-eigiy meleg ruha­darabhoz és az anyagiakkal küzdő, de minden egyházi terhet vállaló kicsiny, hű evangélikus szórványgyülekezetek jutottak segítséghez. Mindezt péd|ig a Gyámintézet által jeligéül választott Ige cselekedte: ‘‘Egymás terhét hordoz­zátok ...” Ez az Egyesület alakult meg száz év­vel ezelőtt s az “ország papja” Székács József budapesti lelkész, püspök kezde­ményezésére nevezték el Gusztáv Adolf­ról. Ki volt Gusztáv Adolf? Az ö nevéhez fűződik az európai protestantizmus meg. mentése! Egy király, aki hívő szívvel, alázatos lélekkel, a hősi halálig való hű­ségével és az evangélium bátorságával harcolt a királyok kirárlyának: Krisz­tusnak igazságáért. Már halálának 200 éves jubileumán, 1832-ben Gyámintézet alapult Németországban azzal a céllal, hogy Gusztáv adolf szellemében segítse a kísértéseknek kitett szegény ev. gyü­lekezeteket. A Gyámiutézet a SZERETET-EGY­­SÉG szerve ívolt. A szív ajándéka . . • a szív munkája . . . Nem csodálom, hogy felesége nem hagyta a lützeui csatatéren -ezt az áldott szívet. Eljött érte Németországba s arany dobozba zárva hazav-iitte. Ez az elparladt szív üzen most ne­künk a M. E. G. A. Gy. 100 éves évfor­dulóján s ezt mondja: Engem bebalzsamozva őriztek, ti a­­zon-ban ne kezeljetek úgy, mint egy mú­zeumi tárgyat, hanem tanuljatok meg tőlem Krisztusért, ev. egyházatokért, hittestvéreikért, embertársaitokért le­mondani, áldozni, küzdeni és imádkoz­ni! — Nem haj, hogy -sok az ellenség. Énekemmel biztatlak benneteket: “Is­ten velünk s mi ő vele, Nagy az Isten­nek ereje, Győzelmet kell aratnunk.”- dr -HA tudni akarod, hogyan kell szeretned felebarátodat, és világos példát kívánsz, akkor jól gondold meg, mennyire szereted önmagadat! Egészen bizonyos, hogy remegve kívánod, bajban és veszedelmek között szeressenek téged és min­denféle jótanáccsal melléd álljanak, — nemcsak emberek, hanem min­den más teremtmény tanácsával és tetteivel is. — Nincs Szükséged könyvre, mely neveljen és intsen arra, hogyan kell szeretned feleba­rátodat! — Mert ott van a szíved­ben a legjobb és legtökéletesebb könyv, amelyben minden törvény megtalálható. Tudós doktorra sincs ebhez szükséged! (Luther) LUTHER-FILM- JAPÁNUL Kilenc városban telt házak előtt mutatták be japán hangszereléssel a reformáció hőséről, Luther Már­tonról készült filmet. — Az egyik előadás hallgatósága között tartott alkalmi körkérdés során, a több­nyire nem-keresztyénektől szár­mazó válaszok 87%-a bizonyította, hogy a film üzenetét helyesen ér­telmezték; “Luther azt hirdette, hogy az ember hit által üdvözül.’’ (Hitből Élünk)

Next

/
Thumbnails
Contents