Erős Vár, 1960 (30. évfolyam, 1-11. szám)
1960-05-01 / 5. szám
amerikai Evangélikus elet — Vol. XXIV. Évfolyam — 1960. MÁJUS — No. 5. szám. — MENNYBEMENETEL (Csel. 1;1-11.) örömtűzként futott végig a tanítványok között a húsvéti hír: Krisztus feltámadott! Elhalt remények keltek újjá: mégis, ebben az időben állítja helyre Krisztus országát. És elérkezett egy nap, amikor Krisztus összegyűjtötte az övéit s olyan tanítást adott nekik, amit nem vártak: ‘"Nem a ti dolgotok tudni az időket és alkalmakat, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.” Döbbenetes csend. Hiába, Isten gondolatai nem a mi gnndolataink. “És amikor ezeket mondatta” — írja Lukács, az apostolok krónikása, — “az ő láttukra felemeltetek és felhő fogta el őt szemeik elől.” Isten a fényből küldte le Fiát a földre s a fény hajolt le hozzá a földre, hogy átölelje és felemelje örök dicsőségébe. Áldozócsütörtök Krisztus teljejs diadala. Isten visszahelyezte Fiát eredeti dicsőségébe. Krisztus rriegdicsőült s azóta biztosan tudjuk, hogy "dühösködhetnek a pogányok, gondolhatnak hiábavalóságot a népek, a föld hatalmasai együtt tanácskozhatnak az Or felkentje ellen ... az egekben lakozó neveti s az Or megcsűfolja őket.” (Zsolt. 2:2) Az ölelő fénysugár még egy pillanatig nyitva marad, hogy azután, bezárulva, eltakarja őt szemünk elöl. ÖRÖKRE? Nem! Az utána tekintők fülébe csengett az angyali szózat; “Ez a Jézus, aki fölviteték tőletek a mennybe, aképpen jő el, amiképpen láttátok öt felmenni a mennybe.” A felmagasztalt K.J'sztus visszajön. Most “hitben járunk, nem látásban.” Most a döntések korát éljük. Kegyelmi idő ez. A szenvedés ideje. Szenved az Or népe ezerféle alakban Ura nevéért. De mindez csak átmeneti idő! Jön az Or s ítélni fog élőket és holtakat. Jövel Uram; várlak! — ÉV — A z é n Arcát beárnyékolta már az alkony, Haját az ősz fehérre derezte, Fátylas szemének messze már a messze Es meg-megremeg munkás két keze, Tipegve jár-kél a kis udvaron, Míg elméláz egy régi dalon Az én anyám. anyam A régi dal már hallgat reges-régen, A kis gályák fákká törzsöködtek, {Erős férfivá lett a gyenge gyermek, S ment egyik délnek, a másik keletnek, Az anyatörzsről mind-mind leszakadt, S emlékeivel egyedül maradt Az én anyám. Egy régi dal! Hej, hányszor énekelte, Gyermek sírástól vert éji esenlbe; “Gsicsija baka, szépen, tente-tente, Aludj el édes, kicsi levente!” A sötétségtől ne félj, itt vagyok! És áldott kezén lágyan ringatott Az én anyám. He jó, hogy maradt legalább az emlék, Betölti a magánosság csendjét, Végig-végig simogatja a lelkét, S köré varázsol minden kedvesét S míg áldón tárja felénk karját, Elmond egy értünk esdö imát Az én anyám. Szabó Gábor Evangelizációs konferencia CLEVELAND KÖZELÉBEN 1960, JULIUS 1-2-3.
