Erős Vár, 1959 (29. évfolyam, 1-11. szám)
1959-12-01 / 11. szám
9 ERŐS VÁR Karácsony (Folytatás az előző oldalról) istentisztelete. Egy pár pásztorember őrizte nyáját a csendes éjben. Ezekből tevődött össze a kis gyülekezet. Angyal hirdette az evangéliumot, az öröm hírt. Soha azóta annál szebben nem prédikált senki. “Mennyei seregek sokaságának” énekkara zengte karácsony dicsőségét. Soha ennél szebben nem énekel egyetlen kórus sem. Az angyali igehirdetés megfogta a kis gyülekezetét. Felkeltek a pásztorok és elindultak Bethlehembe, hogy lássák, amit az angyal hirdetett s amit az angyali kar énekelt. Ott Bethlehemben leborultak a kisded Jézus előtt s annak kezébe tették le életüket, lelkűket, tgy lettek ők, a bethlehemi pásztorok az első karácsonyi megtérők. Amint viszszatértek nyájukhoz, útközben mindenkinek elmondták, amit láttak. Ebben a mi zűrzavaros, nyutalanságokkal, feszültségekkel, békétlenségekkel tele világunkban is teremt Isten részünkre karácsonyt. Teremt csendes helyet, csendes időt, ahol és amikor megtudhatjuk mi is igazi karácsonyunkat. Ezt az igazi karácsonyt nem az üzleti élet lármájában, a vásárlások lüktető tolongásában, vagy a csillogó ajándékok látásában, a karácsony esték italozó dáridózásában leljük meg, — hanem ott egyedül, ahol a pásztorok is megtalálták: Bethlehemben. Ha mi is csendben tudunk lenni, mint a pásztorok adpn a csendes éjen, ha hallgatni tudunk az angyali üzenetre,, az angyali kórus énekére, ha mi is tudjuk látni, amit ők láttak: a bethlehemi kisdedben a mi egyedüli Megváltónkat s ha azután megtérve, újjászületve mi is tudjuk magasztalni, dicsérni az Urat, amiért nekünk karácsonykor a legdrágábbat, az ö egyszülött fiát adta, hogy általa éljünk, ha ezt mind meg tudjuk tenni, más szóval, ha karácsony nekünk azt adja, amiért lett a karácsony, vagyis Krisztust, a mi Megváltónkat, akkor mondhatjuk el, hogy nekünk is volt igazi karáconyunk, Asbóth Gyula EGY Németországban megjelent könyv adatai szerint Luther Márton, a nagy reformátor leszármazottainak a száma a mai napig 1834 személy. az isteni gyeimnek születésnapja, a béke és a szeresteit ünnepe. Karácsony — milliók békevágyának ívirágbaszökkemése, az örök reménység tavasza a rideg télben. Fekete a Karácsony, ha nincs hótaikairó, szánkó-csiilingeüés, zúzmaráé kakarácsonyfa, csupán csak sáros föld, sárdslielikű emberek s békétlenség. Miért van az, hogy ma sokkal inkább fekete a Karácsony, mint fehér? Megváltozott volna az időjárás, a világ és benne az emberek? Ki tudna erre választ adni? Egyedül az, Aki isteni gyermekét a szegény jászaiba fektette, hogy gazdaggá tegye a földet és meghozza mindnyájunk számára a BÉKÉT! Mindnyájunk számára?! . . . Hisszük és tudjuk, hogy igen! De vájjon, mindenki tudja ezt?! . . . 1951 Az egytiík milliós város kis háza. Tiszta failépcsők, padlás szoba. Modern bútorok, ráncos arcú falak. És egy évszám: 1951. 1951 — csupán egy évszám, de annak a karácsony estje — miaga a történelem. 1951: egy fiatal magyar menekült fiú élménye és a 20-ik század szégyenteljes fejezete. Életregény. Szerzője: a véres tollú Éllet. Hely; Magyarország, Recsk, internáló-tábor. Idő: 1951 dec. 24, reggel fél hat. — HaVaseső paskolja a, Mátra hajlott hátát. És azokét, akik a lejtők és bozótok hajlataiban vonszolják elcsigázott testüket a kőbánya felé. — KERESZTÉNY ÉS CIVILIZÁLT VILÁG HALLD MEG EZT A KARÁCSONYI ÜZENETET: 2000 férfi, — 19 évestől 80 évesig — 1951 előtt, után és még ma is a Halál völgyében jár és így ünnepel! Nehéz ólomfelhők pironkodva takarják el az emberi roncsok ‘‘gyászmenetét” a külvilág elől. A környék letarolt, üres. Ház még a távolban sincs. Csak istálló szerű bódék és kietleinség. Meg fogda és — temetőkért. Aztán: ÁVO- sok. — Pattognak az ostorok, a sárba csúsznak a remegő, árnyékszerű alakok. Senkji sem szól, néma fájdalom ül ki az arcokra. Eget megszégyenítő káromkodás a válasz az “áletre-ítéltek néma tüntetésére”. Menni .kell... — dolgoznii, alkotni, — a -szociális állam jólétéért. Fizetés: nincs, hiszen •‘maguknak dolgoznák”. Ennivaló van, “bőségesem”, mert még mindig élnek. De bűnük is van: ellene szegültek az állam rendjének. De, hála is van: nem egyszerű, gyors halál, hanem önkéntes munka! A végkimerülésig! És Karácsony! — Fájdalmas, szégyenteljes és mégis emlékezetes Karácsony. Az arcok felélénkülnek, ia zsibbadt tagokba új vérkeringés árad s a révedező szem csak eg'yet lát ma: december 21! SZENTESTE! Miért fontos ez a dátum abban a halál-kertben, ahol egybe fonódnak a napok és az éjek, a hónapok és az évek?! Ki tudna erre választ adni? Talán senk|i! Azaz mégis: MA nem kelül s( lucskos esőben órákhosszat állni. Eztjn a napon az “ellenőrző” farkaskutyák sem csaholnak a sarkukban. December 24-én még az Ávósok káromkodása is halkabbá vált. Miért? Mert ott a “fenyőfa” ünnepe és a szabadvilágban szent Karácsony ünnepe volt... Egy tál nemesével több és párórás testi szenvedéssel kevesebb volt. Nem csoda: az intejrmáiló-tábor ÜNNEPELT . . . ‘MENNYBŐL JÖVÖK MOST HOZZÁTOK’ Vigasztalanam zuhogott az eső. Tíz órai ‘‘önkéntes” munka után az alig fűtött barajkkiban 200-200 férfi ruhástul dőlt az ágyra! Elcsigázott test, elcsigázott léitek valamennyi. — Gyenge fény, szinte félhomály. Mennyisre illik a karácsonyi éjhez! Szegénység, nyomor, gyűlölteit, részvétlenség! Nem kétezer évvel ezelőtt, amikor ia világ Megváltója született, hanem 19 5 1 -bem, amikor a “felszabadított Magyarország”, a szabad viliág csonkja az űr Jézus születésére készülődik. — Kint: apró gyermekek sovány kezüket összetéve Jézuskához imádkoznak, a. felinőttek arcáról néma könny pereg valaki után, akit szeretnének látni, akiről szeretnének valamit halítairii! Szenteste van! De ide, az életre! t éltek hal álvölgyébe ez sem hallatszik be. Csak elfojtott sóhajtás zilál a horpadt mellekben. Vannak, kik sírni szeretnének, de már arra sincs erejük! Mások kérges- és eres kezüket tördelik, fásultan. Néma ajkuk (Folytatás a következő oldalon)
