Erős Vár, 1959 (29. évfolyam, 1-11. szám)
1959-11-01 / 10. szám
AMERIKAI EVANGÉLIKUS ELET — Vol. XXIII. Évfolyam - - 1959. NOVEMBER — No. 10. szám. -ADVENT első vasárnapján az ősegyházi perikópa a Római levél 13. részének négy utolsó versét szánta megnyitóid. Ebben már megcsendül nemcsak Advent üzenete, hanem felmagasodik előttünk az egész evangélium egyetlen drága és hatalmas személye, a megváltó Úr Jézus Krisztus. Jézus Krisztust lehet csodálnunk, lehet imádnunk, szavai felett el lehet gondolkodnunk. Lehet szent megilletődöttséggel követnünk földi élete útján egészen a keresztfán történt, minden emberi értelmet meghaladó áldozati haláláig. Liehet tanítványaival együtt futnunk a húsvéti üres sírhoz és hallanunk az angyalok üzenetét: “nincs itt, mert feltámadott.” De egyről sohasem szakad megfeledkeznünk, hog^i Jézus Krisztus csak a velünk egészen szoros személyes közösségben tárja fel személyének titkát. Jézus Krisztust nem lehet bizonyos távolságról szemlélni, követni, ö bennünk szeretne élni és ra jtunk keresztül cselekedni. Az ádventi időben tartsuk szem, előtt azt a kedves képet, amely őt mint egy az ajtó előtt állót és zörgetőt ábrázolja, Jézus Krisztus mindig szívünk ajtaját kopogtatja, hogy megnyissuk és ő hozzánk bejöjjön és az életünk Ura legyen. Innét van, hogy az ádventi epistola egész valónkat megragadva sürgeti: “Ideje már, hogy az álomból fel serkenjünk, mert most közelebb van hozzánk az idvesség, mint aMagnificat... (Lmkáes 1,46 - 55) Méhzümmögés, madarak csicsergése mind néma áhítattal hallgat el. A csendet nem zavarja még a szél se. Lomb se mozdul: Mária énekel. Nem rezdül fenn az aranyhárfák húrja, nem zendül a kerubok hangja sem. Némán tekint az angyalkar az Ürra: ő most egy hangot hallost csendesen. És az az egy olyan kedves fülének. És mind a mennyet betölti az ének. A szeráfok elfedik arcukat. Mert végig zeng az egész mindenségen, s időtlen visszhangzik földön-égen: “Magasztalja én lelkem az Urat!” Túrmezei Erzsébet mikor hívőkké lettünk. Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett, vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit és öliözzük fel a világosság fegyvereit .. . öltözzétek fel Jézus Krisztust.” . . . Az ádventi időszak azért olyan kedves, mert üdén járja át Isten szüntelen megújuló kegyelme. Mindig újból való kezdésre ad alkalmat. Es csodálatos az a tapasztalatunk, hogy ahogyan múlnak az esztendők, nem hogy veszni látnánk az evangélium erejét; igazságát, varázsát, hanem újból és újból felfedezzük életerejét, egyedülvalóságát, nélkülözhetetlenségét. Úgy érezzük, hogy szinte csak most kezdjük lassan megérteni, felfogni és megszeretni. Ahogyan múlnak az esztendők, úgy éhségünk az “élet kenyere” ntán mindig fokozódik. De Adventból egyben azt is megtapasztalhatjuk, hogy ‘Eg és föld elmúlnak, de Isten igéje soha el nem múlik/ Ahogyan az ádventi első vasárnapi ősi epistola kristálytiszta, üde forrásvízként csilla pitin, minden vándor szomjúságát, ma. kétezer esztendő leforgása után is úgy tudjuk, hogy késői nemzedékek is — Tsten kényeim eböl — erőt meríthetnek majd belőle, 'Változhatnak a vitámon a viszonyok. jöhetnek úiabb és újabb felfedezések, mint ahoayan eddig is nagy változások voltak már azóta, hogy Jézus Krisztus Urunk rálépett megváltói müvének nehéz földi útjára, de nem fog sohasem változni Tsten atyai szeretetének folyton ismétlődő hívása a sötétségből a világosságra, az ördög gonosz rabszolgaságából a Jézus Krisztussal való ékesen járásra. T. K.
