Erős Vár, 1959 (29. évfolyam, 1-11. szám)
1959-10-01 / 9. szám
ERŐS VÁR 4. REFORMÁCIÓ, FOLYTONOSSÁG ÉS EGYETEMESSÉG JÉZUS KRISZTUS az egész viliág, és minden nép Megváltója. Teremtő istenünk, a mi mennyei Atyánk azért küldötte el közénk, hogy megbékélést hozzon minden ember számára. Ezért lehetetlenség és egyszerűen bűn az, amikor az ember bármilyen módon is megkísérli az örömhírt hozó Evangélium prédikáJásániak az elhatárolását vagy korlátozását. Ha, azonban ez a pár előbbi mondat érvényes az Evangéliumira, akkor annak érvényesnek kell lennie a reformációra is. A reformáció ugyanis nem volt sem új “egiytiázalapítás”, sem pedig “átszervezés”, hanem egyszerűen iaz EVANGÉLIUM ÜJRA VALÓ FELFEDEZÉSE S KÖZPONTBA ÁLLÍTÁSA. Az Evangélium lényegéhez és természetéhez pedig hozzátartozik az, Ihogy annak terjedését és hatósugarát nem lehet korlátozni vagy emberi mértékek állapján “szabályozni”. Luther és társai sohasem gondoltak arra, hogy az általuk újra felfedezett Evangélium kizárólag egyes országok vagy népek gazdagítására, vigasztalására, és Istenhez való térítésre adatott volna nekik ajándékul. Sőt még a ma ismert Evangélikus vagy “Lutheránus’’ Egyházra sem gondoltak, hiszen ez a mai szervezetével nem is létezett még. (Reformátoraink, akik nem voltak sem forradalmárok, sem átszervezők, sem egyházatopítók, hanem mindannyiunknak ma is példát mutató hűséges igehirdetők és igehallgatók, egyházi és egyéni lelki megújulást hirdető prédiif AMERIKAI EM4NGELIKUS ELET Szerkeszti és kiadja az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia 2836 East Blvd. — Cleveland 4, Ohio ERŐS VAR — (MIGHTY FORTRESS) — Monthly,— * OCTOBER 1959. * * No. 9. (25.) * Published by the American Hungarian Lutheran Conference in cooperation with the National Lutheran Council Subscription: S3.00 a year Second-class mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. írta: Dr. L e s k ó Béla kációjukat iaz egyetemes, univerzális keresztyén ség felé irányították. Talán éppen ez volt az egyik legnagyobb és legkihívóhb botránykő a.z akkori világ számára. A “természetes” ugyanis az lett volna, ha az addig ismert két út valamelyikét köVeitik: új szerzetesrend alapítása a maga saját teológiai álláspontjával és vallási gyakorlatával, — vagy valamelyik rajongó szektás irányzathoz vajló csatlakozás. — De egyikét sem választották ezeknek a lehetőségeknek. hanem meghirdették az Evangéliumot, mint egyedüli tekintélyt, egyedüli vigaszt az egész keresztyénség számára. A reformáció igehirdetésének egyetemes jellege kötelez bennünket is, akik annak örökösiéinek tekintjük magunkat, hogy 'levetkőzzük az elszigeteltség korlátáit. Abban a pillanatban, amikor egyházi munkánk központi lényege: az igehirdetés megelégszik azzal, hogy elérje és felkutassa azokat, akik már egyszer kapcsolatban állottak ezzel az igehirdetéssel, hűtlenné válik a reformációhoz. Olyanokká válunk, mint egy elszigetelt, zárt társaság, mely boldogan állapítja meg, hogy minden odatartozómak egy és ugyanaz a véleménye, és nagyon is kényelmes harmónia élvezése közben elfelejtkezik a körülötte levő világról. Abban a pillanatban, amikor a mi magyar evangélikus szórványmunkánk elveszti a teljes Igével, az univerzális Evangéliummal 'való kapcsolatát, mi magunk is a reformáció örökségéhez hűtlen, zárt társasággá válunk. Csak akkor maradunk igazán egyház, ha soha nem szakítjuk meg az egyetemes egyházzal való kapcsolatot. Ez a mélységben meghúzódó teológiai alapja annak, hogy nekünk magyar evangélikusoknak ma nincsen exit-egyházunk, hanem csak a különböző országok és világrészek egyházain beliül élő gyülekezeteink. Éppen ez adja meg nekünk az alkalmat arra, hogy a magunkkal hozott örökséget ne csak múzeumi tárgyként őrizzük, hanem inkább minden más embertársunk számára is kamatoztassuk. Mindezt pedig nem azért tesszük, hogy büszkélkedjünk, magunkat másoknál többnek tartsuk, vagy mindenképpen feltűnni akarjunk, hanem azért, mert egészen egyszerűen nem tehetünk másképpen, hanem engedelmeskedünk a reformációban megújult Evangéliumi) munkába állító hatalmának. Felelőssé tesz bennünket az Evangélium azért is, hogy valami módon meg ne Szűnjék sehol a reformáció folytonossága. Nem jellenti azonban ez a reformáció megreformálását. Azt sem jelenti, amire sokan olyan gyakran gondolnak, hogy nekünk tűzzel-vassal tovább kiéli “tisztítani” az egyházat és egyszerűsítési lázba esve kiszórjunk onnan mindent, éppen nekünk nem tetsző hagyományos rendet, istentiszteleti életet gazdagító liturgiát, szívből fakadó Istent dicsérő zenét és éne-ket, A reformáció folytonossága nem jelent mást, mint az Evangéliumhoz való naponkénti visszatérést. Valahányszor ez megtörténik az életünkben, igaz gyermekei vagyunk a reformációnak. Nincsen semmi olyan emberi szempont, amely nekünk azt mondaná, hogy valakihez iis az Evangéliumot nem kell eljuttatni. Ez az a pont, ahol nem Telhetünk “tekintettel” senkire és semmire. Igehirdetésünknek el kell jutnia mindenkihez és ahhoz odabocsátandó mindenki, aki a Jézus Krisztusban Való váltságot keresi vagy erre elhivatott. Nekünk nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten előtt felelősek vagyunk nemcsak az evangélikus, hanem az egész magyar emigrációért, de ezen felül minden egyes embertársunkért is. Amikor hajlandók vagyunk arra, hogy bezárkózzunk a saját nehézségeink parányi világába, elf elejtjük, hogy a keresztyánség egyetemességének a felfedezése, az egy-testben való öntudatos taggáváttás éppen a saját kérdések megoldásában is segítségünkre vas. Jó nekünk tudnunk azt, hogy a ‘‘magyarok Istene” ugyanaz, Aki a németek, az; ausztráliaiak, az amerikaiak vagy bármely afrikai törzsnek az Istene is. Reménytelen lenne a helyzetünk, ha a mi Istenünk nem lenne minden népnek és az egész világnak ítélő Ura és könyörülő Atyja. Ha nem így lenne, ott kellene hagynunk evangélikus egyházunkat is. amely ezrével küldi ki ma is a misszionáriusokat. Teszi pedig ezt nem azért, hogy szervezetében hatalmasabb, népességében számosabb legyen. Amikor a mi egyházunk elérkezik (Folytatás a következő oldalon)
