Erős Vár, 1959 (29. évfolyam, 1-11. szám)

1959-01-01 / 1. szám

amerikai evangélikus elet- Vol. XXIII. Évfolyam - 1959. JANUÁR — No. 1. szám — A szerencse, a sors és a gondviselő mennyei Atya VANNAK “ SZERENCSÉS EMBE REK.” A szerencséjükben bíznak és a szerencséjükre tesznek fel mindent. Amikor reggel miunkára vagy hivatalba indulnak, kéményseprővel találkoznak, megnyomják a kabátjuk gombját és a napjuk szerencsés. Építenek a szerencsé­jükre és hisznek benne. De mégis a sze­rencsével játszó és szerencséjükben hivő emberek sem mindig szerencsések. A szerencse nem tesz senkit boldoggá, még kevésbbé megelédetté. Amit a szerencse ad, ritkán elégíti meg a szí­vet és tölti be a lelket. Már a régiek is tudták, hogy a szerencse szeszélyes “istennő’. Akármilyen ügyesen is ül va­laki “Fortuna szekerén’’, előbb-utóbb vagy elragadják a lovak, vagy lebukik a szekérről. Hogyan alapozhatnánk életün­ket a szerencsére? Nem elég a szerencse — mondják —, komoly tudás és kitárté munka szükséges ahhoz, hogy életünket “szilárd alapokra” építsük. De vájjon ki tudja-e egyenlíteni a komoly tudás és a kitartó munka a szerencse változandósá­­gát Elég erős és szilárd alap a tudás és a munka, amikor az élet és egyéni sor­sunk nagy kérdéseiben válaszúihoz ér­kezünk? Nem éppen ilyenkor hagy el a szerencsénk és jutunk zsákutcába a tu­dásunkkal? Rábízhatjuk az életünket a szerencsénkre, tudásunkra és felkészült­ségünkre, kezünk sokszor szétfolyő mun­kájára? AKÁRMILYEN SZERENCSÉS is vala ki, a sors is beleszól életébe. A sors titokzatos, megfoghatatlan, kiismerhet teilen. Nem lehet elkerülni, nem lehet kijátszani Hatalom, — pedig nincs sehol. Kezében tartja az embereket és játszik velük. Van és érzed, pedig se látni, se bizonyítani nem tudod, még kelyésbbé a játékszabályait kiszámítani. Miért tá­madja meg egyik embert a rák, miért nem a másikat? És ha a kutatás ki is tudja mutatni a rák keletkezésének okait és ha fel is ismernénk, hogy kik azok köztünk, akik mintegy szüetésüktől fog­va hordozzák a javakorukban rájuk tá­madó gyötrelme® betegség lényegét. — meg Menne oldva ezzel a magyarázattal az életük titokzatos ‘sorsa’? Honnétvan. hogy “az egyik felvétetik, a másik ott­­hagyatik’’? (Mt 24,40). Hányán tapasz­talták meg az utolsó félszázad izzó­kavargó. meglepetést meglepetésre hal­mozó. boszorkánykonyhára emlékeztető "sorsforduíatalban”. hogy milyen kicsiny és semmi az élet, milyen tehetetlen az ember! Egyiket könnyű őszi levélként kaipja fel a ‘vihar, megforgatja kegyetle­nül és jó, ha valahol földet tud érni. Má­sikat tévestől csavarja ki vagy derékban töri ketté, mint amikor tornádó söpör végig a tájon. Sors volt? Kiszámítha­tatlan, vak és kegyetlen sors? Játszanak a szerencse és sors az életünkkel? De mi a szerencse és ml a sors?! SOKAN SZERETNÉNEK a szerencsé­től és a sorstól a Gondviselés biztos ré­vébe, vagy a Mennyei Atya megpihentető karjai közé menekülni. A titokzatos és kifürkészhetetlen, igazságtalan és irgal­matlan sorshatalmakkal szemben kere­sik az örök Jóságot, a sorsot igazságosan intéző Gondviselést s a gyermekei gyarló, ságát enyhe mosollyal elnéző Mennyed Atyát. Sokan vannak, akik így menekül­nek a “valláshoz”. “Vallásos” emberek mindig voltak és mindig is lesznek. De mi az a “Gondviselés” és ki az a "Meny­­nyei Atya”, akire számítanak Többek-e emberi elképzelésnél és van-e mögöttük '‘Valóság”? Tgazabb-e a rájuk támaszko­dó “vallásosság’’ a szerencse'.ovagok könnyelműségénél és a sokoszor erőlte­­tetten “férfias’’ megnyugvásnál, mellyel sokan a sors változásait és csapásait el­viselni törekszenek? Hiszen az ember nemcsak kőből és fából tud magának bálványt, fétist faragni, hanem gondo­lati alkotásokkal is. A “Gondviselés” és a “Mennyei Atya” sem más, mint emberi vágyálom — ha nem Istenben ismerjük meg őket. Ha rájuk hivatkozunk, csak olyanok vagyunk, mint akik sötétben sza­kadék szélén járnak és olyan bozótban próbálnak megkapaszkodni, amelynek a gyökereit kimosta a víz: az ág, amelybe fogódzanak, kiszakad és a kö megcsúszik lábuk alatt. A “vallásosságunkkal” sza­kadékba zuhanunk. Ott, a szakadék mé­lyén jövünk rá — ha ugyan még van annyi időnk, hogy rájöjjünk, — hogy a vallásosságunk hiábavaló emberi igyeke­zet volt, olyan magunk biztosítása, mely éppen a kritikus pillanatban mond cső­döt. Az Írás ezt a vallásosságot mondja bálványimádásnak. KERESZTYÉN HITÜNK NEM ILYEN bálványszerű “Gondviselésbe” vagypedig “Mennyei Atyába” kapaszkodik. Az az Isten, akit az ószövetség mint Terem­tőt és a mindenség világfölényes Urát hirdet, felveszi ugyan magába azt is, a­­mit gondviselésnek képzelünk és meny­­nyei atyának mondunk. De több is, na­gyobb is ezeknél, sőt egéeszen más Valaki. Or, aki rendelkezik a te­remtett világgal, melyet titokzatos, a legélesebb elmék erejét is meghaladó törvények szerint alkotott és kormányoz. Nem lehet mikroszkópokkal megtalálni az atomok százezerszeresen felnagyított és gyarló elménk által csak gyanított (Folytatás a következő oldalon;) T

Next

/
Thumbnails
Contents