Erős Vár, 1958 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1958-12-01 / 12. szám
ERŐS VÁR 5t 1 JÉVS Akkor fordult a második világháború utolsó évébe. 1945 első napját írtuk. Szülőhazánk területe hadszíntér volt már néhány hónapja. A híres balatoni műúton hadiszekerek, menetoszlopok és harckocsik dübörgése váltogatta egymást. Nem volt tanácsos polgári evyénuek kimerészkedni az utakra, mert könynyen att hjagyta fogát, jobbik esetben felpakolták egy teherautóra, hogy valamelyik fogolytáborban kössön ki s onnét meg esetleg Szibéria jégmezőire vigyék. Nagy nyugatlanság élt bennem. A pásztor izgatott felelőssége. Vájjon mi lehet az e . .. -i teplomma! és hívekkel, akiket advent első vasárnapja óta nem láttam. Karácsonykor is képtelenség volt egy lépésre is kimozdulni életveszedelem nélkül, így akkor sem szolgálhattam közöttük az evangéliummal. Mintha csendesebb lett volna a csatazaj. 1944 utolsó napját írtuk. Szilveszter, áhítatos óévi istentiszteletek emléke forrott bennem. 14 km. távolságra voltam, ha a kevésbbé forgalmas mezei utat 'választom. Elinduljak? Hátha oda sem érek? Nehéz fohászkodások után mégis útnak indultam. Hó takarta az utakat, mezőket.'' Csikorgóit csizmám alatt a hideg út. útközben egy kis falun, M...-on mentem keresztül. Egyik barátom, D. I. jött elém az úton. “Merre jár, tisztelendő úr? Hová igyekszik ebben a veszekedett időben?’’ — “E ... -re megyek, megnézem, mi a helyzet ott?” — “Nem igen tanácsolom, hogy útját folytassa.” —‘‘Oroszok vannak az úton? Vagy a majorban?” — “Kóborolnak ezek mindenfelé, isten ments találkozni velük ezen a néptelen úton.” — “Nem bánom én, István, én már neki indultam, hiszem, hogy Isten segedelmével majd csak odaérek!” —• “Isten sególje 1 ” Kiértem a faluból. A dombtető még eltakarta előlem távoli célomat. Még 9 kilométert kellett gyalogolnom. Sehol egy lélek. Megányos az út. ólomlábon múlnak a percek. Csikorog a hó, amint lassan emésztem a kilométereket. Fent vagyok a dombtetőn. Már látszanak a templomtornyok, elmosódottan egy két ház. De távolról az úton egy rekete pont is közeledik felém. Ember. Vájjon magyar-e, vagy orosz? Megremeg a bensőm, amint közelebb ér a magános bolsi katona. Vájjon mi lakik benne? És kit EMLÉK gyanít bennem? Ellenséget? Partizánt? Hisz ö is egyedül van és ő van fegyverrel ellátva. Békés polgári külsőm bizonyára nem keltett benne félelmet s elhaladtunk .egymás mellett, csak köszöntést mondtunk: ‘‘Drasztutye! ” Vissza se mertem nézni, de a gondolatomban ott cikáztak az események, a szó nélkül hátulról lepuffantott áldozatokról szóló hirek. Alkonyodott mire a faluba érteni s mire odataláltam az öreg házaspárhoz, akiknek vendége voltam éjszakára. S férj, egyben gyülekezeti felügyelőnk, sokat mesélt az elmúlt hetek rémületeiről, a megszállás s a front borzalmairól. Reggel elindultunk a templomhoz. Reméltem, hogy az üzenetek alapján csak összejön néhány lélek újévi istentiszteletre. örömmel és szeretettel köszöntjük az északamerikai magyar evangélikus hittestvéreinket és lelkészeinket, s velük együtt az ERŐS VÁR olvasótáborát. Bizonnyal tudjuk, hogy mindnyájan olvastak és hallottak már valamit ‘‘odalent déli öl’’, különösen magyar és evangélikus vonatkozásban. Ezért “Ausztrália hangja” nem fog sok újat mondani. — Mégis a hitközösség elményítésére hadd szólalhasson meg ez a “hang”. S hogy megszólalhat, hálás köszönetünk az ERŐS VÁR szerkesztőségének. AUSZTRÁLIA . . . Az USA-nak megfelelő földterület, 10 millió lakossal. Az utóbbi években egy millió bevándorló talált itt új otthont. A megélhetési viszonyok jók, s az újtelepesek is megtalálhatják számításaikat, ha — anélkül, hogy lényegükből egy jottányit is engednének, — felismerik azokat a szükségszerű tényezőket, amelyek lényegesen járulnak hozzá az életkörülmények kedvező kialakításához. Települések jobbára a fővárosok körül vannak, de nagyobb ipari gócpontok akadnak az államok belterületén is. A szövetségi főváros Canberra, — Sydneytöil 280 mérföldnyire.. EGYHÁZAK . . . Az egyházi élet jellemzője a szabad egyházi élet. A felekezeteknek minden Ott álltunk szép kis templomunk ajtajánál. A kilincs letörve, a zárt nem nyitja a kulcsom. Az ajtó alsó részén a deszka kitörve. Épp hogy egy ember átbújhatott rajta. Bebújtam rajta s elszomorító kép fogadott a templomban. Az oltárról leszórva és széjjeldobálva a gyertyatartók és a feszület. A szószék deszkái szétfeszítve és elmozdítva, csakúgy miint az oltár. Kincset keresett, eldugott kincset arany után sóvárgó ember. Mi meg az aranynál is értékesebb és maradandóbb kincset kerestünk ott: az Istennel való találkozást, az Ige erejét és vigaszát. A közelről két öreg aszszony mert eljönni. Kibújtam újra a lyukon és a templomajtó előtt kulcsoltuk össze kezünket imára, a hideg szabad ég alatt hallgattuk Isten Igéjét. Ez volt a mi újévi istentiszteletünk, nekem pedig drága lelki emlékem. Buthy Dénes válfaja megtalálható. A vallás magánügy (!?) s alapvetöleg nem képezheti érdeklődés tárgyát, tartozik-e valaki valahová, vagy sem. Az egyházak önmagukat tartják fenn, teljesen függetlenül az államtól. Az evangólizáeiós munka általánosságban elterjedt; nagy súlyt fektetnek a sáfársági öntudat elmélyítésére, hiszen ezen áll, vagy bukik az egyházak financiális életképessége. Nagyobb egyházak: anglikán, presbyteriánus, római katholikus, methodista. EVANGÉLIKUS EGYHÁZ . . . Története 1839-ig nyúlik vissza; akkor érkeztek meg az első menekültek, akik hithűség miatt hagyták el hazájukat, mert ott őket a porosz uniós egyházba akarták kényszeríteni. A második világháború végéig az evangélikusság jobbára németeredetű, a szolgálati nyelv ugyan angol már régebbről. 1948/49-töl sok evangélikus személlyel növekszik az egyházi statisztika, de számosán közülük gyakorlatilag is belekapcsolódnak az egyházi életbe. Gombamődra szaporodnak el az új szórványterületek, nemcsupán valóságos területi, hanem nyelvi vonatkozzásban is. Észt, lengyel, lett. litván, magyar és német nyelvi csopor(Folytatás a következő oldalon) AUSZTRÁLIA HANGJA
