Erős Vár, 1958 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1958-11-01 / 11. szám
ERŐS VÁR 3. Isten áldása kisérje New Brunswick-i és Bethlehem-i gyülekezeteink további szolgálatát (NEAV BRUNSWICK, N. J. NOV. 23-ÁN ÜNNEPLI 50 éves JUBILEUMÁT, BETHLEHEM, PA. PEDIG a 30 éves FENNÁLL LAST ÉVFORDULÓJÁT.) Nekünk, Amerikát járó magyar vándoroknak, de különösen evangélikusoknál New Brunswick és Bethlehem neve úgy cseng a fülünkbe, mint szülőföldünk harangja. Néha úgy érezzük, hogy ha magyar szóra áhítozik a lelkünk, és nem bírjuk már a rokontalanság állapotát, akkor ezekben az amerikai városokban találunk valakit, akinek még magyar a szíve és szívesen lát bennünket. Azonban az egyetemes magyar jellegzetesség mellett mind a két gyülekezet népének megvan a sajátos egyé_ nisége is. Több, mint 25 éve múlt annak, hogy először jártam a new brunswicki paróchián, amikor Szabó Sándor volt a gyülekezet szeretett és nagyon tisztelt lelkésze. Ebben az időben a newbrunswickiek olvasták a legnagyobb számban kedves kis Harangszójukat, a magyarországi ev. egyház heti lapját. Az adományozókészség is meglepő volt, szinte sorba állottak az emberek a kis lelkészi iroda előtt, amikor egy meghirdetett jótékony célra behozták adományaikat. Meleg volt a szíve akkor is a new brunswickieknek. Szatmáry Gyula lelkészsége alatt csak ritkán jutottam el hozzájuk, de amikor újra ott jártam, meglepett a jó gazdálkodás és a rendbe tartott épületek sora. Üj generáció megindulása hozott pezsdülést a gyülekezeti életbe. Ma, az 50 éves jubileum idején, Bell S. Lajos lelkész áll a gyülekezet élén. Bell S. Lajos munkája a két generáció őrségváltása, a mélyebb szántások és a szervezett egyház komoly magvetése jutott osztályrészül. Ez a munka az, amelyben látható eredményeket ritkán lehet felmutatni, éppen ezért a legnehezebb és sokszor a legkevésbbé látszik értékesnek. Isten előtt azonban ilyenkor tölti be az egyház és lelkipásztor leginkább a hivatását. Sajnos, a város ránőtt a népekre és a gyülekezetekre, több lett a kísértés, lazábbakká váltak az egymás kezét tartó kapcsok. Mégis hisszük, hogy New Brunswick józan és hívő népe megmarad azon az úton, amelyet atyái jártak, és amelyet az ősi otthonkból hoztak magukkal és amelyet maguk tapasztaltak meg, mint olyat, amelyen a keresztyén embernek egyedül lehet járnia. A new bronswicki gyülekezetnek erre az életére kérem a jő Istennek áldását és megsegítő kegyelmét. BETHLEHEM lelkületére a magas hegyek, hatalmas acélipara és talán nem egészen nyom nélül maga a neve irt rá bizonyos sa_ játosságokat. Önkéntelenül is Krisztus Urunk születésére gondolunk és áhítattal idézgetjük emlékeinkbe az első csodálatos éjszakát, amelyben Isten Evangéliumának megérkezését angyalok jelentették be a föld lakóinak. A bethlehemiek temploma a hegy tetejéről mutat fel a magasságok felé, — ahonnét a mi segítségünk jön. Bent a templomban gyönyörű hangú orgona és a legmodernebb templomfreskó lepi meg a belépőt. A mi konzervatív ízlésünket meghaladja az a művészet, amelyet Ormai lelkész fia készített. Komolyságát és értékét azonban messzi egyetemek szakemberei ismerik el, akik hallgatóikkal látogatnak el oda, annak tanulmányozására. A bethlehemi magyarok a vend gyülekezettel együtt több ízben voltak ven. déglátói a Magyar Konferenciának. A- kik élvezték már a bethlehemi testvéi-ek szeretetét, azok szét is hordták a jó hírét az ország minden részébe. A bethlehemiek együtt ünnepelnek szeretett lelkipásztorukkal, Ormai Jánossal, aki 25 éve szolgálja őket. Az, öregek ragaszkodnak hozzá, mert tudják, senki sem értené meg jobban őket, mint éppen lelkipásztoruk, a fiatalok pedig éppen az öregek példája T