Erős Vár, 1958 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1958-11-01 / 11. szám
4. ERŐS VÁR nyomán maradnak hűek gyülekezetükhöz. Engedje a jó Isten) hogy a bethlehemi gyülekezet, a palmertoni és allentowní fillákkal együtt maradjanak meg abban a szeretetben, amellyel eddig éltek, hogy sokáig legyenek világító fáklyái minden magyar evangélikusnak, aki vágyakozással néz ma ezek felé az ünneplő gyülekezetek felé, ahol magyar templomban még mindig anyanyelvűnkön hirdetik derék lelkipásztoraink Krisztus örök evangéliumát. A Magyar Konferencia nevében köszöntőm úgy a new brunswicki, mint a bethlehemi gyülekezeteket és kérem a jó Istent, hogy áldásával szentelje meg minden igyekezetüket és egyházi életüket. Brachna Gábor főesperes i s A NEW BRUNSWICKI TEMPLOM ER,0S#W AMERIKAI EM4NGÉLIKUS ÉLET Szerkeszti és kiadja az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia 2836 East Blvfl. — Cleveland 4, Ohio ERŐS VÁR — (MIGHTY FORTRESS) — Monthly — * NOV. 1958. No. 11. (15.) * Published by the American Hungarian Lutheran Conference in cooperation with the National Lutheran Council Subscription: $2.00 a year Second-class mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. A KÜLFÖLDHÖZ ÉS A MAGYAR EGYHÁZHOZ VALÓ BARÁTI VISZONYUNK KIÉPÍTÉSE — Pósfay György caracasi lelkész előadása az AMEK szept.8-i gyűlésén — A címben foglalt tétel egy ő h a j _ tást fejez ki. Nemcsak a mi kívánságunk az, hogy jó viszonyban legyünk más országokban élő keresztyén testvéreinkkel, hanem az Anyeszentegyház ökumenikus voltából folyó kötelessége minden keresztyénnek és keresztyén közösségnek, hogy tudjon a világ bármeily pontján élő hittestvérek élete felől, velük a lehető legszorosabb kapcsolatban legyen és érettük szüntelenül imádkozzék. Hogy mi a “magyar” jelzőt az “Egyház” szó mellé helyezzük, az nem jelenti azt, hogy megtagadjuk a többi keresztyénnel való baráti viszony ápolását, csupán kihangsúlyozza, hegy kikről nem szabad különösképpen elfeledkeznünk: az Egyetemes Egyház ama darabkájáról, melynek egyik idegen földbe hullott ága vagyunk mi magunk is, arról a keresztyén közösségről, amely révén Isten az Evangéliumot eljuttatta mihozzánk. Hálátlanok lennénk, ha ezt a tényt el akarnánk feledni és semmibevennénk azokat az a_ jándékokat, amelyeket a Magyarhoni Evangélikus Egyházhoz való tartozásunk révén a múltban elnyertünk, a jelenben kapunk és talán a jövőben is megszerezhetünk. De nemcsak óhajtást, hanem va.ó- Ságot is kifejez a címben foglalt tétel. Nem tagadhatjuk le azt a tényt, hogy eddig az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia volt az az összekötőkapocs, amely arra alkalmas időben kezet nyújtott mind az óhazában maradt, mind a szétszórtságban élő magyar evengélikusoknak. — Amikor 1948-ban először Amerikába érkeztem, otthoni püspököm a Magyar Evangélikus Konferencia vezetőségéhez utasított azzal az ajánló mondattal “ha bármilyen nehézségek közé kerülsz, elsősorban ide fordulj és amiben tudnak, segítségedre lesznek!” Azóta is, nem egy esetben vette igénybe Egyetemes Egyházunk a Magyar Konferencia szol_ gálatát, ha magyarországi, vagy más országban élő magyar evangélikusokkal kapcsolatos kérdésekről volt szó. Én, mint aki nem a Magyar Konferenciához tartozó gyülekezetben szolgálok, elmondhatom azt is, hogy egyházi feletteseim mindenkor jó néven vették, hogy fenntartottam kapcsolataimat a Magyar Evangélikus Konferenciával. Az a tény, hogy az Evangélikus Világszövetség Világszolgálati Osztálya által létrehozott “Külföldi Magyar Evangélikus Lelkészi Munkaközösség” konferenciánkra, mint idősebb testvérre tud tekinteni, utal arra, hogy talán más országokban sokkal komolyabban tekintenek szolgálatunkra, mint mi magunk. Meg kell azt is mondanunk, hogy a fenti címben foglalt kijelentés lehetetlen feladatot iis jelent. Most nem arra gondolok, hogy az A- merikai Magyar Evangélikus Konferencia, amely nem független, hanem az Egyesült Lutheránus Egyháznak csak tanácsadószerve, nem tarthat fenn hivatalos kapcsolatokat sem a külföldi egyházakkal, sem a szülőhaza evangé_ likus egyházával, mert ez a szolgálati út megtagadását jelentené. Nem kívánok az ezzel kapcsolatos roppant kényes kérdésekre utalni, amelyek részben meghaladják az Evangélikus Világszövetség illetékes szerveinek a lehetőségeit is. Elsősorban arra szeretnék rámutatni, hogy az adott lehetőségek között, mindig lellkiismeretfurdalást kell ereznünk: ezen a ponton “híjjával találtattunk” .és vájjon nem a mi közömbösségünk miatt maradt-e egy szórvámycsoport igehirdetés nélkül, egy könnycsepp letöröletlenül, vagy veszett el hazai egyházunk egy régi és áldott szolgálatot teljesítő értéke? De térjünk most át néhány gyakorlati kérdésre: mely külföld kell, hogy különösképpen érdekeljen bennünket ? Anélkül, hogy az Anyeszentegyház univerzális jellemvonását el óhajtanánk homályosítani és a missziói parancsot a fajtánkbeliekre leszűkíteni, — hadd mondjam ki: ezen a helyen arról a külföldről szerertnéjk szólni, ahol magyar véreink s evangéliumi egyházunk hitvallásaiban fulnevelkedett híveink laknak. Ha. pillanatnyilag eltekintünk az utódállamokba szakadt hittestvére_ ink kérdéseitől, akkor három külföldi (Folytatás a kővetkező oldalon)
