Erős Vár, 1958 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1958-09-01 / 9. szám
2. ERŐS VÁR (Folytatás az előző oldalról) el a fejüket, idegeik nem mondják fel a a szolgálatot, nem adják fel a harcot, hanem az Ige szerint “életet nyernek”. Élni a hitből, a hit emberévé lenni, annyit jelent, hogy az éhező lelket a neki való eledellel tápláljuk. Az életet adó táplálkozás egyik feltétele az éhség érzete. Az étvágytalan ember szervezete nem dolgozza fel életté a fölvett táplálékot. Akinek valami “megfeküdte” a gyomrát, az nem kívánja az ételt. — Amíg önmagunkkal vagyunk tele, amíg bűneink “megfekszik” a lelkünket, addig nem erezünk éhséget a hit tápláléka után Ilyenkor az élet eledele helyett pőtanyagokkal próbáljuk fenntartani magunkat. Ezek a pótanyagok pedig nem tudják ellenálló erejűvé táplálni az embert. A viharok erőpróbáját is csak az egészségesen táplálkozó fa bírja ki. Nem a levelek szépsége, hanem az egészségesen táplált, életerős gyökerek adják meg a fa vihiarbírását. A művészet minden szépsége, a tudománynak legszédüiletesebb eredményei, a pénz bősége mind-mind csak levelek életünk fáján. Ha csak ezekben reménykedünk, ha csak ezektől várjuk életünk megerősödését, ellenálló erejét, akkor csak hulló levelek elsodort élete lesz a miénk. De ha életfánk gyökere a lélek, hittel tápláltan életerős, akkor jöhet vihar földet rengető, de állja a hit adta erő. Ezt a diadalmás életet csak az ‘í g a z' hitből élők nyerik el. Ezek azok, akik Krisztus ízlését, gondolkodását magukévá teszik s ezt szenvedélyes örömmel élik. Az életadó hit nem holmi vélekedés Krisztus felől, nem is csak hittételek puszta helyeslése, hanem Krisztusnak való engedelmesség. Istennek nagy titka az, hogy az emberek akkor lesznek erősseké, ha erőtleneknek tudják magukat és mindent Isten cselekvésétől várnak, mindent az ö tetteire építenek. Ennek a hitnek a« emberei “nyernek életet”, mégpedig — örökéletet. Az örökélet a Krisztusban való élet. Ha Krisztus hit által úrrá lehetett lelkűnkben, akkor minden kételyünk, kishitűségünk, aggodalmunk, félelmünk, halálfélelmünk is vereséget szenvedett. “Aki énbennem hisz, örökélete van annek”, — mondja az trr Tehát Krisztusban hinni nem valami “hívést”, hanem diadalmas életet jelent. Krisztussal közösségben békességünk van a legnagyobb háborúság közepette is. Nem nyugatalankodunk a “holnap” miatt, mert ezzel a hittel élve, tudjuk, hogy amire a “hilnap” elérkezik, addig a holnapból “ma” lesz, mára pedig elég az, amit az Isten kegyelme ád. Krisztussal közösségben, hittel élve, tudunk reménységgel várni. A hívő ember azért tud türelemmel várni,mert annak reménységét hite táplálja. Az a hit, hogy örökké élünk. Ezért a hit szemével a dolgokat mindig magasról és távolabbról látjuk. A hit magaslatáról és távlatából szemlélt események elveszítik aggodalmat, félelmet keltő hatásukat, tgy az élet legnagyobb nehézségei is könnyű szívvel elviselhetővé válnak. Isten sokszor teszi próbára türelmünket. Sokszor szeretnénk mielőbb változtatni sorsunkon. Isten azonban várakozásra kényszerít, tgy akar ránevelni bennünket arra, hogy nem mi, nem is más földi hatalmak, hanem egyedül ö dönt sorsunk, jövendőnk felöl az ö jó tetszése szerint. Arra nincs hatalmunk nagyon sokszor, hogy külső helyzetünket megváltoztassuk — És mégis, ha hittel élünk, megváltoznak körülöttünk a dolgok. Amit eszünk nem tud megérteni, amitől félünk, ami miatt vérzik a szívünk, mindazt hittel élve, egy mérhetetlen szeretet megmagyarázhatatlan döntéseként fogadjuk el. Ezért, ha életünk ege mindenfelől be' is borulna, ha úgy éreznénk is, hogy m'nden s mindenki elhagyott, hittel élve, mindig tudjuk vallani: “Az ürban bízom, ezért nem féleki Isten az én reménységem, — ezért nem csüggedek.” Asbóth Gyula Jó volt Isten közelében lenni.., — HELYSZÍNI RIPORT AZ ORSZÁGOS MAGYAR EVANGÉLIKUS KONFERENCIÁRÓL — Newbury, Ohio, gzept 5-8. Aa országos magyar evangélikus kon>ferencia szeptember 5-7-e között zajlott le az Erős Vár rendezésében. Amikor erről az első komoly próbálkozásról olvasóinknak beszámlunk, bevalljuk, nehéz a feladatunk, mert a konferenciának minden órája, elmélkedése, előadásai, meghitt légköre, a táborhely felejthetetlen szépsége, a résztvevők és a mtgjelent vendégek harmonikus együttléte bebizonyították, hogy a magyar evangélikusaink lelkében és szívében ott él az Isten- és Krisztus-szeretet, az egyház iránti hűség, az emberek iránti megbecsülés, jóindulat és mindennek olyan bizonyságát szolgáltatták, amire a leírt és elmondott sző kevés s meg sem tudja közelíteni annak a jövőre kihiató érékeit. A konferencia kinó'tt a helyi keretekből és valóban országos jelentőségűvé vált. Ott láttuk New York, Bethlehem, Detroit, Pittsburgh, Buffalo» Oberlin, sőt a kanadai Torontó magyar evangélikusainak népes küldöttségét is, akik közel három napra közelebb kerültek egymáshoz s elsősorban Istenhez. Talán ez volt az első hely és alkalom magyar Amerikában,, ahol valóban testvéri találkozásra talált az öregamerikás a menekült testvérével, ahol idősebb és fiatalabb magyar kérges keze egymásba kapcsolódott, ahol nem volt széthúzás, ellenitét, hanem a megbecsülés, Szeretet, segítőkészség és egymásratalálás. Minden szónál beszédesebb demonstrálása volt ez a találkozás annak az alapigének, amely a konferencia célkitűzését szolgálta: “Jöjjetek hozzám mindnyájan ... ... És jöttek Krisztus hívó szava visszhangra talált testvéreink lelkében. Jó volt látni a messziről jöttékét éppen úgy, mint a clevelandi két magyar evangélikus egyház vendégeit. Érdemes volt meghallgatni az előadásokat, értékes volt résztvenni a biblia-magyarázatokon, a közös éneklésben, s a bűnbánó lélek mélyéből fakadó imádkozásban. Megkapó volt érezni Krisztus közelségét a harang szavában, a fenyők suhogásában, a tábortűz kúszó lángjainál s a inindezeket átfogó (emberi szeretet hangjaiban, amelyek láthatatlan lánc(Folytatás a következő oldalon)
