Erős Vár, 1957 (27. évfolyam, 1-4. szám)
1957-12-01 / 4. szám
ERŐS VÁR 5. (Folytatás a 4. oldalról) dozni segített a földesúr is, a gazdag városi polgárság is, de megbízhatónak bizonyult a szegény néposztáiy is. “Az szegényeivel alamizsnálkodtat az ür falatonként nekik” t. i. a lelkipásztoroknak, oskolamestereknek, — írja Bornemisza. A 16. század gyülekezeti életének egyik legjelentősebb mozzanata volt a lelkipásztor- és tanítóválasztás. A gyülekezet gyakran lelkészi pályára készült ifjút választolt, hívott meg lelkészéül s ilyenkor 2-3 gyülekezeti tag, mint tanú és kezes megjelent a kerületi ülésen és személyesen) kérte a megválaszt tott megvizsgálását és felavatását. A földesurak rendesen tiszteletben tartották a gyülekezet akaratát és közös megegyezéssel hívták meg a lelkészt. A római egyház vezetői, természetesen a lelkészválasztást is igyekeztek akadályozni. A malompataki bíró, amikor a prépost el akarta űzni megválasztott ipapjokat, az asztalra csapott és azt mondta: “nem az lesz a mi papunk, akit ti akartok, hanem akit mi választottunk.” Moson város bírája 1571-ben Nádasdy Ferenctöl az egyik csepregi papnak az elbocsátását kéri és ezt így indokolja: "mert tudja nagyságod, az ö hivataljuk az, hogy mindenütt hirdessék Isten igéjét városról-városra, falukról-falukra.” Ez elárulja, hogy a 16. század gyülekezetének tudatában Régi magyar gyakorlat szerint a diákok és a vándorlegények azért mentek külföldre, hogy tanuljanak. Idegen egyetemeket látogattak, ipari központokat kerestek fel, hogy szerezzenek egy élebreszóló tapasztalatot tanulmányaikhoz, mesterségükhöz. Útjaik többnyire sikeresek voltak, használt a más légkör, a magyartól eltérő környezet. A mi világunk azonban ebben is mást mutat. Tébolyító differenciáltsága szétszórt bennünket keletre és nyugatra, északra és délre. Sokan nem akartak oda kerülni, ahová mer.tek, másokat pedig vittek, bár szívesen maradtak volna. Ezért a mi fiatal nemzedékünket nemcsak az érdekességek köbenne volt már ekkor az, hogy az igehirdetö hivatalával együtt jár a missziói mozgékonyság és fáradhatatlanság. Ez az éremnek csak az egyik oldala. A másik a “papmarasztalás”. A lelkészi hivatalt nem egy életre, — hanem csak 1-1 évre töltötték be. Az év végével a lelkész “búcsúzni” tartozott, a gyülekezetnek pedig joga volt vagy “marasztalni” a lelkészt, vagy “elbocsátani”. Ez a gyakorlat lealázó volt minden igehirdetöre, még akkor is, ha kitüntetésképpen marasztalták. — Megesett, hogy a pap éppen erkölcsi szigorúsága és lelkiismeretessége miatt lett népszerűtlen és földönfutóvá lett egy gyenge jellemű ember pedig azért kereste megengedhetetlen eszközökkel is a nép kegyét. A lelkészek nagyrészze szegény és anyagilag függő helyzetben volt. Bornemisza panaszkodik: “Az oskolamester és lelkipásztor tartására a gazda kéméli 2-3 forintját.” Vagy máshol: “Sok falu, város veszett dolognak tartja, amit lelkipásztorára, vagy oskolatanitókra költ.” — Ezért nem választották a vagyonos polgárság fiai a lelkészi pályát. — Amint Bornemisza mondotta: “Holmi elvettetett nyomorultak közül szedeget Krisztus magának szolgákat, mint az apostolok is voltak.” ( —n. gy.—) (Folytatjuk.) tik le, nemcsak tele van az élete aggódással és sokszor félelemmel, hanem a fiatalság ösztönös szcbjektjvlzmusát s túlfeszíti és nem azt kérdezi magára vonatkoztatva: mi lesz völem, hanem a kérdést ‘gy fogalmazza: mi lesz egyáltalán velem. Az élet értelmének végső kérdése ez. Akik pedig nem kérdezik magukat, azokban is tátong a kérdés Életük lehet olyan, mint a pompei katonáé, akinek volt magatartása, amikor jött a lávaömlés, a helyén maradt, de öt nem tartotta senki. Az élet kérdése pedig- ezen a ponton dől el: Lesz-e, van-e, Aki tartani tud bennünket, amikor fogyni kezd az erőnk Amikor betegek leszünk? Amikor nehéz becsületesnek lenni ebben a tülekedő, izzadságszagú világban? Aki tud vigasztalni és örömünket megkétszerezi ? Van e, Aki megért bennünket és az idegenben jó tanítóként tanítani tud? A mi feladatunk most a Biblián és karácsony tényén tájékozódni. Keresni az élet örök értelmét és tanulni Istentől. Helyzetünket tekintve azt hiszem, jó arrra gondolnunk, hogy az első karácsony is idegenben történt. Nemcsak úgy, hogy Jézus Urunk elhagyta a mennyet és emberré lett, az- Ige testté lett, hanem úgy is hogy Jézus Krisztus egy istálló idegenségében, mondhatnánk, úton született. Az első karácsony és a mi karácsonyunk között a párhuzamot nemcsak formailag gondolom, mert az kevéssé segíthetne bennünket, hanem a lényeget nézve ‘a párhuzam abbén van, hogy Krisztusban Isten mondanivalója testbe öltözött és mi most élők hiszünk ebben a tényben. Isten addig is szólongatta az embereket a törvényen és a prófétákon keresztül, de amikor minden kevésnek bizonyult, elküldte saját Fiát. Krisztusbas elmondott Isten mindent önmagáról. Isten addig a találgatások tárgya volt. Sejtették hatalmát, tudtak igazságosságáról, rettenetes úrnak mondották, a nevét sem ejtették ki, féltek Tőle. Olyan távol volt az emberektől, mint a csillagok. Messziről fénylett, de nem melegített. Jézcs azonban Isten szeretedét hirdette megjelenésével, életével, példázatával, szelíd szemével és új megszólításra tanított minket: Alya Isten! Ezért a szeretet ünnepe a karácsony és ezért a szeretet a karácsony lényege. De félre ne értsük: Isten sze retetéé, nem az emberé. Még egy másik dolgot is tisztázott Isten szent Fia elküldésében Jézusban elmondott Isten mindent rólunk is, emberekről. Kimondta és ma is kimondja a kérlelhetetlen igazságot, hogy nélküle elkárhozunk. Karácsony átérzése nél(Folytatás a 6. oldalon) -IDEGENBEN-
