Erős Vár, 1955 (25. évfolyam, 12. szám)

1955-12-01 / 12. szám

PENYOLEGENDA

Szentestét megelőző délután olyanok voltunk mind a hárman, mint az ördögök.Két öcsémmel hajbakaptam, a díványon hemperegtünk, úgy kellett szétválasztani bennünket. Tamás, a kisebbik, uzsonnakávéját egy óvatlan pillanatban a kályhába löttyintette. A szobát ránkzárták és nem lehetett bírni velünk. Végre aztán nagyanyánk bejött hozzánk, maga köré ültetett és beszélni kezdett. Mindhárman elcsendesedtünk s tátott szájjal hallgattuk a még addig sohasem hallott mesét.- Az erdttt vastag hó borította. Mélységes csönd és kékes ködpára gomolygott. Dermedten roskadoztak a fák szikrázó-fehér prémes terhük alatt. Egyszerre csak suttogás támadt közöttük. "Valaki jár az erdőn" - adta tovább egyik a másiknak. S a magasabbak már azt is látták, hogy a túlsó erdttszélen különös, magános vándor lépked, és amerre elhalad, nyomában elindulnak a fenyőfák.Izgatott mozgolódás támadt. "Mi az?" - kérdezték öregebb társaikat a fiatal fenyöcskék. "Most indulnak a karácsonyfák" - felelték azok nyugodt,méltóságos hangon. A menet egyre sűrűsödött. "Mindjárt ideérkeznek" - suttogta lázasan egy apró lucfenyő a társainak. "Ti úgysem kelletek" - dörmögött rájuk egy sudárszép ezüstfenyő.-"Pedig de szeretnék én is karácsonyfa lenniI" - sóhajtott fel az egyik törpefenyö. - "Te, te csöppség, hiszen el se bírnád az útat a városig!" - szólt le egy karcsú társa. "Én ^pedig nem is megyek" - vágott közbe gőgösen a fenyőóriás - "pedig tudom, szívesen vinnének,de én nem akarok az emberek közé kerülni."

A menet odaérkezett eléjük. Elöl szelidszemü,nyugodtléptü férfi haladt,ö vezette a menetet.- A Jézuska... suttogta közbe kikerekedett szemmel Gábor.Hanem nagyanya nem állt meg a mesélésben s folytatta tovább.- 17 -