Erős Vár, 1955 (25. évfolyam, 12. szám)

1955-12-01 / 12. szám

^Néhány perc múlva az asszony lopva mégegyszer az urára nézett, aztán ványadt, reszketeg hangon énekelnl kezdett a kicsi Andrásnak:

"Hinta,palánta,

Karácsonyi Katinka!"

Az ünnep aztán tartott tovább, közel éjfélig.

De olyan volt ez,mintha álmukban történnék.Átszellemültek valamennyien. Mintha a^szoba fáké színei is mind megélénkültek volna. Az ébredés réme kívülmaradt a küszöbön. A kívülről hallgatózé éktelen zsivajt hallott volna, verekedő gyerekek neszét, de benn minden az álom puha kerekein forgott... Csak éjfélkor hallottak mindnyájan egy nagy reccsenést. De ezt úgy hallották, mintha a ház tetejét sodorta volna el a szél, pedig csak^a hintalé gyenge lába törött el és megrepedt a ringétalp.

Az a rém akkor lépett be az ajtón.

Az apa felugrott. A széket kapta és azzal rohant a gyerekek közé.A gyermekek, mintha hatalmas forgó erő dobta volna szét őket, a falakhoz lapultak s az ember ott maradt középen a széttépázott hintáiéval.

A lakkszerszám osszeszakadt, a sörénye cafatokban lógott. Féloldalra dűlve állt három épen maradt lábán, a repedezett talpfán.- Tönkretettétek! Végünk van mindnyájunknak! - s mint az alvajáró,ostoba,suta mozdulatokkal indult. Kiment és becsapódott mögötte az ajtó.

Soha ilyen szép karácsony-estje és soha ilyen szörnyű éjszakája nem volt a szegény postásnak.Hóna alatt a megrokkant hintalóval hajnalig botorkált a hófoltos hegyen.Hajnalban elrejtette egy szalmakazalba, és innen indult a korai vonathoz. Csak,miután a postát bevitte a hivatalba, csak,mikor egészen kivilágosodott és elsőt harangoztak az istentiszteletre, akkor világosodott meg előtte,hogy..tovább nem búíkálhat, szembe kell nézni a bűne következményével Elővette a hintalovat, hazavitte s a félszerben anynyira-amennyire összetákolta. Szánalmasan festett .így is,de a kis Andris, aki egyedül volt otthon - a többiek mind a templomba mentek - boldogan nyúlt feléje... A meggyötört ember ekkor ráütött a kicsi fia kezére és szótlan megindult a hegynek.- 12 -