Erős Vár, 1949 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1949-11-01 / 11-12. szám

ERŐS VÁR 7 Gondolatok 1949 reformációi ünnepén A reformáció lényegét sokan nem értik meg. Vannak, — a kultur-protestantizmus tábo­rából — sokan, akik hangoztatják, hogy a re­formáció a felvilágosodott értelem nevében har­colt a közékori egyházzal s ezek szoktak a leg­többször dicsekedni Ravasz László dr. reformá­tus püspök ama mondásával, hogy “az evangé­likus egyház az intelligencia egyháza.” Pedig ezek a felvilágosult evangélikusok tudhatnák, hogy a reformáció és Luther nem kultúránkért, civilizációnkért, intelligenciánkért, nemcsak a fej üdvösségéért harcolt, hanem az egész ember üdvösségét akarta, mert az ember nemcsak fejből, hanem szivből és cselekvésből is áll. Vannak, akik a reformációt csak egy nem­zeti mozgalomnak tartják. De ezt az állitást megcáfolja maga a történelem, amely nem tud­ta a reformációt faji korlátok közé zárni. A re­formáció legbensőbb lényege tiltakozik az ellen, hogy benne nemzeti, népi, vagy szociális moz­galmat lássunk. A reformáció világ-szükségletet jelent ma is a népek nagy családjában. A meg­tisztított Evangélium lángjai mellett nemcsak a germán faj melegszik, hanem ott találjuk a finn­ugor; szláv és román népeket is, s a pogány missió igazolja, hogy a sárga, barna és fekete fajok is örömmel fogadják be a reformáció ta­nítását. Vannak akik a reformációban nem látnak semmi mást mint ujitást, vagy hitjavitást. De hát akkor mit keres hitvallási irataink között a három egyetemes hitvallás (apostoli, niceai és athanaziuszi) ? Miért idézik akkor hitvallási ira­taink olyan sokszor és hangsúllyal a régi egy­házi atyák tanitását és miért Ítélnek el minden eretnekséget, amely a keresztyénséget félre akarja vezetni? A reformáció nem ujitás, nem is hit javítás, hanem visszatérés a tiszta, hami­sítatlan Evangéliumhoz. És hiába vádolnak ben­nünket azzal, hogy megbontottuk a keresztyén egységet, mi tudjuk hogy a megtisztított evan­géliummal való egységet állítottuk vissza és nem kell minket visszacsalogatni az ősi egyház­ba, mert mi már 322 évvel ezelőtt, azaz 1517 október 31-én tértünk vissza az Ur Jézus ha­misítatlan Evangéliumához. Vannak protestánsok, akik a reformáció ün­nepét használják fel arra, hogy őseiktől örökölt felekezeti türelmetlenséggel felfütött és csak negatívumokban jelentkező protestáns öntuda­tukat megszólaltassák s ilyenkor vesszőfuttatást rendeznek a katolikusok számára. Ezek, amikor Luther diadalénekét éneklik s azt éneklik: “az ős ellenség most is üldöz még”, — mindig a ró­mai katolikus táborra gondolnak, holott maga Luther az ének szerzője mindig a bűnre, leg­nagyobb ellenségünkre gondolt és a bűnből való megszabadulás kérdése lett Luthernek existen­­ciális kérdése és a reformációnak az üdvösség­ről való központi tanítása. A mai idők, amikor Mindszenty hercegprí­más és dr. Or dass Lajos ev. püspök börtönben ülnek, azt parancsolják, hogy a reformációnak nem annyira az ágostai, hánem a wormsi arcá­val kell szembenéznünk. “Istennek kell inkább engedni, mint az em­bereknek” — mondotta Péter apostol a tanács előtt. Örömmel viselték a megveretést és a tila­lom dacára tovább hirdették a megfeszített Jé­zus Krisztust. “Itt állok, másként nem tehetek, Isten en­gem úgy segéljen” — mondotta Luther Worms­­ban, a birodalmi tanács előtt és tanaiból nem vont vissza semmit. Ugyanez a lélek szólalt meg Mindszentyben és Ordassban, amikor minden kisértést elutasít­va, életüket is kockáratéve, a Krisztus igazsága mellett tettek bizonyságot. Amikor Mindszenty és római katolikus pa­pok, szerzetesek, apácák egész sora viszi az Ur Jézus nyomdokán a mártiromság nehéz kereszt­jét, a reformáció népének tisztelettel kell meg­­állania e processió mellett s reá kell döbbenie arra, hogy a hitvallástétel módja megváltozott. Nem az az igazi keresztyén, aki hiba nélkül tudja elmondani a hitvallásokat, a kátét, vagy akiből nagyobbat kiált a felekezeti önérzet, ha­nem az, aki önként és örömmel tudja odaadni életét is a krisztusi igazságokért. Ma a hitvallá­sokat nem tintával, nem is nyomdafestékkel, hanem könnyel, kínos verejtékkel és vérrel Ír­ják. És a római katolikus egyház a véres ára­dat sodrásában a legkeményebben áll, neki van a legtöbb bizonyságtevője és a legtöbb már­tírja: Le hát a kalappal a reformáció emlékün­nepén is előttük, imádkozzunk érettük, hogy le­gyen áldott, szent magvetésük! —Tigrád— KARÁCSONYFA Karácsonyfa zöld leveled, Soha le ne hulljon; Karácsonyfa csillogásod, Soha el ne múljon. Zörgő börgő aranydiód, Ragyogjon mig élek, Soha el ne felejtselek, Karácsonyfa téged. GONDOLT-E ARRA? hogy egy újságot csak az előfizetők tarthatnak fenn? Minél többen fizetnek elő, annál erősebb lesz lapunk.

Next

/
Thumbnails
Contents