Erős Vár, 1949 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1949-11-01 / 11-12. szám
XVIII. Évfolyam PITTSBURGH 7, PA. 1949 November-December 8. szám Mire kötelez a Karácsony? A bünbánat ádventi jegyében járulunk ama jászol-bölcső elé, melynek mennyei pompája magába foglalja a testté lett Igét, a lélekszabaditó Krisztust. A ma világának nagy szüksége is van arra, hogy a bünbánat köntösében közelítsen ama világossághoz, melynek szeretetben teljes fénye ajánlja azt az egyetlen kiutat, mely a szó legszorosabb értelmében vett pusztulástól megmenthet bennünket. Mi, akik a tiszta Evangélium alázatos szolgálatának vagyunk mondott örökösei, különös parancsszerüséggel kell hogy érezzük ennek az ádventi szükségnek elsősorban ránk vonatkozó fontosságát. Végeredményben az isteni kegyelem azért hivott ki bennünket a világból, hogy mint ízes só és eleven kovász, eme izetlen és keletien világ-kenyerét az isteni megváltást ígérő Anyaszentegyház műhelyében ízessé és éretté tegyük. A testté lett Igének eme reánk helyezett roppant történelmi feladata az, ami az atombomba rémképében és az ideológiák harcában ketté metszett és holt pontra jutott világunk sötét jelenében bűnbánattal döbbent bennünket arra, hogy az Anyaszentegyház műhelyében való munkálkodásunk a hanyag sáfár önitéletével fenyeget. Amint ezen a negyvenkilences karácsonyi napokban ismételten hivő lélekkel végighallgatjuk a mennyei kar üzenetét, mely a testté lett Igét jelöli mint az Istennel és az emberrel való kibékülés egyedüli lehetőségét, nagyon fontos az, hogy az Istent szolgáló keresztyén szivek ne csak sütkérezzenek a megnyilvánult szeretet isteni melegében, hanem a nagy mennyei ajándékkal elfogadják ama nagy feladatokat is, melynek keresztülvitele a Krisztusba zárt lelkek munkájára vár. Abban a pillanatban, amikor elfogadjuk a Krisztusban nyújtott isteni kegyelmet, az Evangélium hirdetőivé és az Isten országának sáfáraivá köteleztük el magunkat. Ennek a kettős hivatalnak a jegyében kell nekünk is, amerikai magyar evangélikusoknak, az Anyaszentegyház adott keretein belül szolgálnunk az Urat. Ne értsük félre. Ez a szolgálat nem csak a lelkészeké. Mikor lelkipásztoraink igehirdetéseik végére oda helyezik ezt a szót, hogy “ámen,” ezzel a szóval nem azt akarják mondani, hogy a prédikációnak vége van, hanem azt, amit maga
