Erős Vár, 1949 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1949-10-01 / 10. szám

\ XVIII. Évfolyam PITTSBURGH 7, PA. 1949 Október 3 X. szám “ITT ÁLLOK MÁSKÉNT NEM TEHETEK . . .” J*v Kortársaink közül sajnos, rendkívül sokan akadnak olyanok, akik bizonyos unottsággal vesz­nek tudomást a történelmi évfordulókról. Az ilyen emberek materialista önteltségük bástyái mögül nézik a világot és azt hiszik, hogyha a “maguk erejéből” bőségesen biztosították földi szükségleteiket, — akkor elkövettek mindent, hogy estéről-estére nyugodtan puha párnára hajt­hassák álomra vágyó fejüket. Kevesen vannak, akik lelki épülést, tanulságot merítenek az el­múlt évszázadokból és felemelkednek azokba a szellemi magaslatokba, amelyek mindig erőt, re­ményt, biztatást nyújtanak. A keresztyénség életében a reformáció em­lékünnepélye, október 31-ike minden esztendő­ben világos figyelmeztető jel arra, hogy 1517-meg nem győzlek, tanaimból semmit vissza nem vonok, nem tudok és nem akarok, mert lelki­ismeretem kötve van Isten igéjéhez. Itt állok, másként nem tehetek. Isten engem úgy se­­géljen!" A reformáció emléke, Luther Márton híressé vált szavai kell, hogy felébresszenek bennünket arra a nagyszerű igazságra, amely egyedül és kizárólag az Uj testámentumban, különösen pedig Pál apostolnak a rómabeliekhez írott levelében van. Éppen nekünk, az úgynevezett “modern kor” embereinek van szükségünk azokra az örök igazságokra, amelyek a Bibliában találhatók. Nem lehetünk annyira önteltek, hogy elvessük magunktól, lelkűnktől az igaz és egyetlen for­rást, az Igét, amely a keresztyénség történelmén keresztül annyi áldást nyújtott elődeinknek is. Aki a Bibliát olvassa, csak az érti meg valójá­ban a reformációt és csak. annak mond napról­­napra újat a lutheri tanítás. Álljunk meg tehát illő tisztelettel és békes­séggel a reformáció emléke előtt s telítsük meg lelkünket azokkal a mérhetetlen szellemi aján­dékokkal, amiket benne kaphatunk, mert “nem­csak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjé­vel is”, amint azt olvashatjuk. Saját magát csapja be, aki azt hiszi, hogy lelkének nincs szüksége állandóan uj, meg uj frissítésre. Ezért legyen számunkra igen fontos útjelző október 31-ike. Köszönjük meg ezen a napon az Ur nagyszerű ajándékát, amelyet a reformációban jutatott számunkra! ♦ ___ ~F IMÁDKOZÓKHOZ ben -Luther Márton, a nagy reformátor tiszta lelki táplálékot kívánt nyújtani mindazoknak, akik az isteni Igében keresik és találják meg életük legfőbb irányvonalát. Mi, mai keresztyé­nek, akik hü követői vagyunk Luther tanítá­sainak, ezen a napon magunk elé idézzük a wormsi szavakat: "Én sem a pápáknak, sem a zsinatoknak nem hiszek, mivel gyakran téved-' tek. Ha a Szentirásból, vagy világos okokkal' A Szentirásban található imádságok nem szépbeszédü mondatok halmazából állanak. Olyan emberek imádságai ezek, akik egyszerű szavakkal nyitották meg szivüket Isten előtt. Az igazi imádságok egyszerűek. Isten különféle válaszokat ad. Nem mindig j^ugy, ahogy várjuk. Mi azért imádkozunk, hogy Isten szüntesse meg nehézségeinket Ő pedig ■azzal válaszol, hogy nagyobb erővel ájándékoz

Next

/
Thumbnails
Contents