Erős Vár, 1949 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1949-05-01 / 5-6. szám

10 ERŐS VÁR VIHARBAN Irta: Szebedinszky Jenő Hivatalos megállapítás szerint a németor­szági menekültek kilencvenszázaléka vagy a pincékben, vagypedig a padlásokon talált haj­lékra. Nékünk az utóbbi jutott osztályrészül, a leg­nagyobb örömünkre, mert igy legalább jóleve­gőben nincs hiányunk és már ez is sokat ér. Két kis padlásszobánk és szűk konyhánk egyik fala tehát a plafontól a padlóig ferde. A vékony, alig két-három ujjnyi falon túl ép és repedezett cserepek lapulnak egymás mellett és egymáson. Az ugyancsak ferde és pici tetőablakokból re­mek panoráma terül elénk — ami annak bizo­nyítéka, hogy helyzetünk nem. is olyan kilátás­talan, mint amilyennek az első pillanatban lát­szik.... Mindaddig, amig a körülöttünk meredező sokemeletnyi magas romfalak és kémények he­lyét nem foglalják el a rohamosan épülő bérka­szárnyák, — addig bármelyik ablakunkból le lehet látni a szomszédos utcákra. A mienket nem láthatjuk, de viszont bennünket sem láthat senki lentről. Egyébként ez sem fontos. Világ­szerte csak az első két emelet utcai ablakait lesik á járókelők. Hétesztendős Jancsi fiam különös örömmel kukucskál kifelé szobájának ablakából és min­dig talál magának valami rendkívül érdekeset, valami újat. Gyakran nekem is oda kell prése­­lődnöm a feje mellé, hogy megállapíthassam, tu­lajdonképpen miről is van éppen szó.... Aztán kinyilatkoztatom a megfellebezhetetlen atyai vé­leményemet. Vigyáznom kell nagyon egyre job­ban ingadozó tekintélyemre, amelynek az az alapja, hogy “Apuka mindent tud!”.... A fiam szerint van ez igy. Két héttel ezelőtt hajnali hat órakor nagy csataorditásra ébredtem. — Apuka! Apuka! — szólított Jancsi — Nézd csak, nézd, az ablakunk alatt az esőcsator­nában egy kis galamb pihen.... — Úgy, — a galamb pihen, de nekem bezzeg nem lehet tovább pihennem.... Ez volt az első gondolatom, de gyorsan megemebereltem ma­gam és frissen kiugrottam az ágyamból, hogy megnézzem a “pihenő” galambot. Megmagyaráz­­tamtam a fiamnak, hogy úgynevezett “gazdát­lan” galamb fészkel az ablakunk alatt, olyan, JAKAB ISTVÁN ÉS TESTVÉREI A legrégibb magyar temetési intézet az Egyesült Államokban 8923 Buckeye Road 11713 Buckeye Road CLEVELAND. WAshington 4421 CEdar 03S4 OHIO amelyhez hasonló százszámra repked a város­ban s ezek ott telepednek le, ahol éppen lehet, ahol megtűrik és nem zavarják őket. Tehát hagyjuk a galambot, behúzni szépen az ablakot! Attól kezdve naponta többször kaptam pon­tos helyzetjelentést a “mi kis galamunk” életé­ről. Kiderült, hogy egy másik galamb is ide röpköd, “aki” nyilván a galamb-papa. Megtud­tuk a családi titkot is, hogy a mama-galamb alatt két kicsi fehér tojás van és azokból majd kikéi a kisgalamb.... Hogy a mama-galamb nem fél, sőt örömmel csipegeti az odadobott kenyér­darabokat és hogy meg kellene itatni néha, ami­kor nagyon süt a nap, mert szomjas lehet.... így tartott ez tegnapig. Amikoris a szomszédos utcákban nagysza­bású nemzetközi kerékpárverseny zajlott le a környékbeli gyerekek legnagyobb vigaszságára. Persze, nagyszerűen lehetett nézni a mi abla­kainkból is. Perzselő melegben indult a ver­seny, de úgy ötóra felé sürü sötét fellegek gyü­lekeztek az égen — és akkor a galambra gon­doltam. Nem arra, hogy a szédületes iramban robogó biciklisták bőrig ázhatnak. Negyedhat­kor megjelentek az első kövér esőcseppek a ferde kis ablaktáblákon. Lent a közönség a lom­bos fák alá húzódott s onnan ordította túl a hangszórókat, amelyek egyre biztatták a ver­senyzőket, hogy már csak harmincnyolc, csak harminchét kör van hátra a százhúszból.... És közben egyre jobban megnyíltak az ég csatornái. Ijedten vettem észre, hogy a mi sze­rencsétlen galambkáink pontosan ott építették fel a fészküket, ahol az esőcsatorna lefolyó nyí­lása van. Mindinkább esett, majd dörgött és vil­­lámlott veszettül. Olyan égszakadás keletkezett, hogy sietve vödröket, lavórt és feltörlő rongyot kellett az ablakok alá tenni, mert az aranyat érő májusi eső vastag sugárban folyt be a laká­sunkba. A csatorna pedig egykettőre félig telt víz­zel, majd színig, — de a mi galambunk hősiesen kuporgott a tojásokon. Csak a fejét rázta meg olykor. Aztán a viz nyomása felemelte a szalma­fészket s a galamb nem tehetett mást, minthogy a csatorna szélére telepedett, a perembe kapasz­kodott s úgy nézte, mi lesz a két fehér tojás­sal.... Mi is azt néztük. Iszonyatos vihar fejlő­dött, cserepek potyogtak lefelé s egy szélvihar a galambot is elsodorta valamerre. Apró jégeső kezdte verdesni a tojásokat, amit már nem néz­hettem tétlenül. Fiam legnagyobb helyeslésé közben sietve összekötöztem két hosszú seprő­nyelet s annak végére egy nagy merőkanalat erősítettem. Derékig kellett kihajolnom a fehér, egyetlen vasárnapi ingemben, de mégis elértem a fészket s a két tojást óvatosan kinalaztam, majd beemeltem a konyhába. Még langyosak voltak és sértetlenek. Az egyiket a fiam melen­gette a tenyerében, a másikat meg én és úgy vártuk a vihar végét....

Next

/
Thumbnails
Contents