Erős Vár, 1948 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1948-10-01 / 10-11. szám

10

ERŐS VÁR

BOLDOG EMBEREK

(Olvasandó János 6.)

Irta: Varga László ev. lelkész

Klagenfurtban jártam. Alig hagytam el az állomás épületét, a legelső utcán, a “Bahnhof Strasse”-n feltűnt egy-két derűs arcú ember, kiknek kezében nagy kocka-alakú dobozt fedeztem fel, amelynek oldalain a közismert négy betű: C. A. R. E. volt olvasható. A már emlitett vasúti utcát keresztező Rosenthaler Strasseból pedig egymásután jönnek az ilyen csomagokat hozó boldog emberek. Vannak közöttük jugoszlávok és ukránok, osztrákok és slovének, magyarok és volksdeutschok és én nem is tudom hirtelen felsorolni milyen nemzetiségűek, kik valamennyien boldogan viszik terhüket. Az idősebbek és gyengébbek sokat pihengetnek vele. Asszonyok, leányok ketten is fogják a dobozt átkötő vaspántot, hogy jobban haladjanak. Vannak akik batyuba kötik, mások hátizsákba gyömöszölik és úgy viszik terhüket. Olyannal is találkoztam, aki nagy boldogan fején egyensúlyozta az ismert dobozt. Ahány nációbeli, anynyiféleképen hordozza kincsét, gyenge élelmezésének több kalóriát tartalmazó pótlékát, az erőt és életet jelentő CARE csomagot.

Boldog emberek! Mondják a járó-kelők, akiknek jórésze sokkal jobb körülmények között él ugyan, de az ajándék látása és az abban sejtett Ausztriában pénzért is nehezen beszerezhető izesebb falat, felcsiklandozza kívánságukat és felkelti irigységüket.

Milyen szerencsétlenek pedig ezek a megajándékozottak! Legtöbbje magán viseli a régi, boldogabb élet nyomait. Annál fájdalmasabb mostani nyomorúsága. Fájdalmuk külsejükön is megállapitható. Nem csak testileg soványak és gyengék, nemcsak arcuk sápadt és redős, hanem szemük is beesett és fénytelen, tekintetük pedig fáradt és réveteg. A csomag súlyának terhe alatt az élet terhét érzik, talán a régi boldog idők emlékeit forgatják eszükben és arról gondolkodnak, hogy valamikor semmibe se vették a mindennapi élet azon szükséges kellékeit, amit most itt a nyomorúságban olyan boldogan visznek.

Boldog emberek! Elnézem őket. Megértem boldogságukat. Tudom magam is. hogy mit jelent a hontalanság nyomorúságai Közepette az élelem, a kalória. Táplálója a testnek és erősítője a legyengült, elcsigázott szervezetnek. Tudom azonban, hogy ez nem minden. Az elgyengült és elcsigázott szervezetben elgyötört és kétségbeesett lélek lakozik, mely a testnél is jobban szorul erősítésre, különben elsorvad a bizonytalanság kétségbeejtő útvesztőin. Mennyi ilyen összetört lelkű emberrel találkozunk naponként, akinek lelke telve van félelemmel és nyugtalansággal. Panaszkodik, méltatlankodik,

zúgolódik és fut a testi élet jólétének fokozását kínáló minden lehetőség után, de leikével s annak erősítésével, pláne megmentésével mit sem törődik.

Olyan ma is az ember, mint két ezer esztendővel ezelőtt volt. Ha valaki ad egyszer neki egy darab kenyeret, vagy más eledelt, azt ismét felkeresi és isteníti, mint Kapernaumban Jézust másnap is felkereste az a tömeg, amelyiket előző napon a Galileai-tenger partján megelégitett. Jézus természetesen ismét szeretettel és türelemmel és megértéssel és odaadással fogadja őket. Oly hangon beszél velük és olyan szellemben, amelyet nemcsak megértenek, de szívesen is hallgatnak. Beszél nekik az evésről és ivásról, a kenyérről, testről, vérről, éhségről és szomjúságról és beszél nekik az életről: (Olvassátok el János evangéliumának 6. fejezetét.) Beszéde közben feltárja előttük a menynyei kenyeret, amelyet az Atya ad nekik.

Szavainak hallatára önkénytelen feltör szivükből a kérés: “Uram, mindenkor ezt a kenyeret add nekünk!” Kérésükre rámutat Jézus a lélek örök táplálékára, mikor igy szól hozzájuk: “Én vagyok az életnek kenyere, aki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik s aki hisz bennem, meg nem szomjuhozik soha.

Tanítása tiszta, világos és félreérthetetlen. Jelen időben és Magáról beszél. Nem mondja tehát, hogy emlékezzetek rám, tanításomra, cselekedeteimre, szavaimra és beszédemre, meri ezek jelentik az élet kenyerét. Nem! Félreérthetetlenül saját magáról, személyéről beszél, mikor azt mondja: “Én vagyok az élet kenyere!”" Határozott kijelentésében jelen időt használ. Nem mondja, amint mondani szoktuk haláluk után azokról, akik áldás voltak a világnak. Jelen időben szól: “Én vagyok ” mondja, ami kétségbevonhatatlanul jelenti hogy nem csupán volt, hanem ma is van, mert ő tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Nélkülözhetetlen a kenyér ma is tested számára, ugyanolyan nélkülözhetetlen Ő a lelked számára. Nem Messiás, modern szót használok, nem politikai vezér ő, aki testi világi jólétet igér, hanem kenyér, táplálék, megtartásodnak és erősítésednek biztosítéka. Olyan kenyér azonban, mely nem csodálatra, de nem is imádatra adatott, hanem Ízlelésre és élvezetre, tehát valódi lelki eledel, életnek kenyere.

A mindennapi kenyér szükséges és nélkülözhetetlen ugyan a testnek, nincs azonban benne élet. Jézus pedig erő, élet és üdvösség. A mindennapi kenyér, illetve ezen gyűjtőfogalom alá tartozó minden eledel — még az annyira irigyelt izes falatok is — máról-holnapra tudják csak megtartani, illetve felerősíteni a testet, mert mulandók, mint maga az ember, ő azonban örökkévaló, aki örökéletet jelent és biztosit mindazok számára, akik őt elfogadják.

Boldog emberek — Krisztus követői az ilyenek. Akik ez örök mennyei táplálék birtokában