Erős Vár, 1948 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1948-01-01 / 1. szám
2 ERŐS VÁR Magyarhoni Evangélikus Egyházunk háború utáni helyzete (Az 1947. évi Egyházegyeiem Jegyzőkönyve Alapján.) Közli: Brachna Gábor Mintha édesanyánk kezét fognánk, úgy simogattuk meg a magyarhoni Evangélikus Egyházegyetem hozzánk érkezett Jegyzőkönyvét. A hosszú elválasztottság, majd pedig a legteljesebb bizonytalanság után ez volt az első kétségtelen jele annak, hogy magyarhoni egyházunk átélte a halál völgy ének viharos éjszakáját. Könnyeinktől homályos szemmel forgattuk a lapokat s örömünk szavai ujjongva szálltak el ajkunkról: Élnek, ... Istennek hála ... Van reménység. Először örömeinket vettük számon, hiszen a halottakat már sokszor elsirattuk s most jól esett látni és meleg szeretettel üdvözölni azokat, akik Isten kegyelméből, nagy örömünkre megmaradtak. A legelső, akinek az élő Istenre épitett bizonyságtételét olvashattuk, a mai magyar evangélikus élet Mózese, D. Radvánszky Albert, egyetemes felügyelője volt. A változott magyar életből valóban úgy emelkedik ki, mint népét vezető Mózes: erősebb, gazdagabb és tekintélyesebb, mint valaha volt. A “sátán rostáján” megpróbált élet lelki nagysága különösen most mutatkozott meg teljes értékében. “Lámpást adott kezébe az Ur’, amellyel élesszemü megfigyeléseket tesz és utat mutat a megpróbált de Istentől el nem hagyott népének. Az egyetemes felügyelő beszámol arról, hogy milyen “ellenérzéssel” fogadott fegyvert a magyar nép. Majd a közvetlen helyzetet igy Írja le: “Nemcsak hogy átdübörgőit rajtunk, de hazánk földjén vívta roppant méretű utolsó csatáit is a világ két leghatalmasabb hadserege, melynek harcába a világ legfélelmetesebb légihadereje is belekapcsolódott. Ennek esett, fájdalom, áldozatul szép fővárosunk is. Mennyi értékpusztulás, könny és vér, hány holttest jelzi az utat, amelyen otthonukból elriasztott, elhurcolt százezrek rohantak, vonaglottak végpuztulásba. A hatalom akkori birtoklói végső kétségbeesésükben őrült rendeletekre és cselekedetekre ragadtatták magukat.. A józan emberi értelem számára megfoghatatlan volt, hogyan lehet folytatni a teljesen kilátástalan küzdelmet, amely már csak ennek az országnak tönkretételét eredményezhette. De minden más inkább juthatott akkor szóhoz mint a józan emberi értelem. Ebben a válságban szikla volt az egyház a viharkorbácsolta tenger közepén, mely, mikor minden megingott, szilárdan állt, melyen megtört az ár, melynek csúcsa, mint egy örvényből kiemelkedő, biztos kéz, magasra tartotta a vesztébe rohanó világ felett a kiengesztelődés jelvényét — Krisztus keresztjét. Egyházunk templomaiban hangzott az ige s könyörögve ostromolta az eget az imádság; iskoláiban folyt a legnagyobb békemü: istenes emberek nevelése; gyülekezeteinkben megmozdult a samaritánusi irgalmasság a nyomor enyhítésére; szeretetintézményei megnyíltak az otthonukat vesztett éhezők számára, lelkipásztorai járták az óvóhelyeket, hirdették a békesség evangéliomát, bomba és gránát záporban erősítették az élőket és temették a holtakat. A hatalmon levőkkel szemben felemelte szavát az egyház minden olyan kérdésben, amelyben isteni hivatása megnyilatkozásra kötelezte. Kért és könyörgött, tanácsolt és tiltakozott, észretéritésre intett és Isten Ítéletével fenyegetettt lelkiismeretének kényszerítése szerint. Kinyújtotta kezét más egyházak felé s ugyan akkor megragadta a feléje nyújtott jobbot, hogy együttműködéssel fokozzo s biztosítsa megindított akciók sikerét. VILÁGNÉZETI HARCOK MAGYARORSZÁGON Az egyházat a “reformok kerékkötőjének” igyekezett beállítani a nemzeti szocialista államrendszer, mivel az egyház sem támogatást, sem hallgatást nem Ígért. Ennek következtében erős összeütközés történt az állammal, mely “tetőpontját a zsidókérdésben érte el”. S bár az egyház erőfeszítései nem hoztak nagyobb eredményt, az egyház határozott állásfoglalása ebben a kérdésben határozottan kifejezésre jutott. Az egyház egész tekintélyét és befolyását latba vetette a zsidó üldözésekkel kapcsolatos embertelenségekkel szemben. “Olyan időben tette ezt, amikor az országban az egyházon kívül a zsidók védelmére hangját nem emelte fel senki.” “Az országgyűlésben helyet foglalt egyházi férfiak a zsidótörvények tárgyalásánál tisztán és világosan hallatták szavukat... erre vezetem vissza azt, hogy, mig a környező államokban már 2-3 évvel előbb kiirtották a zsidókat, nálunk a német katonai megszállásig a zsidóság a nagyobb csapásokat el tudta kerülni.” “A zsidóság helyzete a német katonai megszállással vált válságossá ... akkor, mikor nemzet szuverénitásunk megszűnt s idegen katonai parancsnokság utasításai alapján igazgatták az országot.” “Bár az egyházak súlyos körülmények között vették fel a harcot a zsidóság megmentéséért, amit kétségtelenül elértek, hogy Budapest lakosságának egyrésze nem szállíttatott külföldre.” LELKI VÁLSÁG “A háborús és .világnézeti válság' lelki válságot idéz fel. Hiszen sokszor az ellenkezőjét akarja ráerőszakolni a leiekre, mint amit eddig helyesnek tudott.” Ennek a helyzetnek illusztrálására az egyetemes felügyelő ezt mondja: “Ha a megzavart lelket nézem, némelykor úgy tűnik fel előttem, mintha a nagy válságban tükörterembe tévedt olna, hol a falakat torzító és szé-
