Erős Vár, 1947 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1947-10-01 / 10. szám
3 ERŐS VÁR "NÉMA BÁLVÁNYOK" Múlt év decemberében történt. Tekintettel arra, hogy reggel nem indultunk elég korán és arra, hogy borult idő következtében előbb besötédetett, mint arra számitottunk volna, nem értük el az napi gyaloglásunk célját, t. i. Linli városát. A sötétség beállta után Kina legnagyobb részén megáll a forgalom. (Kivéve természetesen a nagy városok utcáit.) Nemcsak azért, mert este nem biztonságos a közlekedés, hanem azért is, mert egyszerűen lehetetlen az előbbre haladás. Az ösvények keskenyek, sok az elágazodás és sötétben nem lehet tájékozódni. Azután nem lehet egy lépést előre látni. Gödör, keskeny hidak, tócsa, sár, mind megannyi azt ajánlja, hogy az utas a legelső fedél alatt megszálljon az éjjelre és hajnalban folytassa az útját tovább. így kerültünk a kinai evangélistával egy olyan szállodába, ami odahaza leginkább szellős pajtához hasonló. Dél Kinában nincs szükség vastag falra, a deszka fal megteszi. Falun padlóra sincs szükség, többet kellene takarítani mint a keményre gyúrt anyaföldet. Üstben el lehet készíteni az eledelt, a szoba közepére helyezett füstölgő, fadarabok, bückők szolgáltatták nemcsak a meleget, hanem a világítást is. Gerendára akasztva láncon lógott a tüzfölé az agyagkancsó, amiben a tea viz forrott. A tűz köré helyezkedett a vendég sereg. Némelyiknek jutott bambuszból készített kényelmes székecske, mások kettesben vagy hármasban keskeny bakokon ültek, amiket elmozdítottak a négyszögletes ebédlő asztal mellől. Lehet a szék kényelmetlen, vagy kényelmetlenebb, elég az hozzá, hogy a kínaiak az egyetlen ázsiai nép, amelyik a széket használta és használja, mint történetünk esetén. Nem mindennapi vendég itt a külföldi ember, még ha kinai bunyában jár is. Ugyanis télen nagyon célszerű a hosszú, majdnem földig érő, kivattázott kinai ruha. Magamfajta ember az olyasmiben természetesen nem tud gyalogolni. A kínaiak egyszerűen felfogják az elejét és hátulját és vígan gyalogolnak is benne. De nem én. Ahelyett a hátamon viszem gyaloglás közben és mikor valahova betérünk, különösen jó hideg fütetlen házba, akkor magamra öltöm és oldalt begombolom a ruhából készített, paszományhoz hasonló gombokat. Ilyenmódon nemcsak a felsőtestem, hanem a térdem és lábamszára is védve van, lábamat meg egész nyugodtan teszem közel a tűzhöz, mert a kinai cipő ruhatalpa nem cserepesedik ki a melegtől. Egyszerű hordárok azok, akik velünk ülnek. Mivel télen kevés a mezőgazdasági munka és mivel közel van a kinai újév, amikor pénzre van szükségük, egyik helyről a másikra cipelnek árut és azzal keresik a kenyerüket. Szürkülettől szürkületig cipelik gyors ütemben, sokszor napokon át azt a holmit, amit egy másik helyen drágábban eltudnak adni. Üstgyártó helyről vitték ezt az árut oda, ahol abból kevés van, helyette halat cipeltek visszafelé. Nem lenne kifizető csak egy irányba szállítani. Nekünk is el kellett mondanunk, hogy kik vagyunk és mi járatban vagyunk. Üres formaságokról mélyebb dolgokra is sor került az est folyamán. Természetesen ilyen egyszerű emberekkel ott kell kezdeni, ahol az ember kapcsoló pontra talál, nem lehet mindjárt a legmélyebb dolgok fejtegetésébe kezdeni. Egyszer beszélgetés közben evangélista kollégám vette át a szót. Több kérdésre akart feleletet kapni a falu gyermekeitől. “Amikor szántani akartok agyag bivalyt használtok, avagy élőt”? Habozás nélkül tudtak válaszolni mondván: “Élőt”. “Ki a nagyobb, az apa-e, aki a fiának a nevet adja, avagy a fiú, aki nevet kapja?” Minden kinai számára világos az, hogy az apa sokkal nagyobb, mint a fia. Ez értelemben válaszoltak a kérdezettek is. Majd sor került a harmadik kérdésre is. “Ki a nagyobb, a buddhista, taoista pap-e, aki a bálványnak a nevet adja, avagy a bálvány, aki azoktól a nevet kapja?” Erre a kérdésre már nem voltak olyan készek a válasszal. Ez a kérdés már kissé elevenbe vágott. Ha következetesek akartak lenni, akkor nem tagadhatták, hogy a pap — tehát egy ember — aki bálványnak nevet ad, az nagyobb, mint a bálvány. A pogányoknál ugyanis az a szokás, hogy amikor az agyag, fa, érc stb. bálvány kikerül a mester kezéből, akkor az illető, aki azt készíttette papot hivat, hogy az nevet adjon az uj bálványnak, sőt úgy mondjuk, azt megeleveníti szertartással, ceremóniákkal, nevén szólitással életre hívja a bálványistent.
