Erős Vár, 1945 (15. évfolyam, 3-12. szám)

1945-06-01 / 6. szám

1945 JUNIUS ERŐS VÁR 5-IK OLDAL MAGYAR FIUK WITTEMBERGBEN Nemcsak az ohioi Synodus, de egész Amerika evangélikusai büszkék erre a hatalmas intéz­ményre, mely egy hosszú évszá­zadon át erős vára volt az evan­gélikus egyház hitbeli és tudo­mányos munkájának. “Wittem­­berg” és az egyetemi fakultás­nak külön büszkesége a'“Ham­­ma” Theológia, az ohioi synodus legnagyobb iskolája. Ebben az évben ünnepelte százéves fenn­állását, melyet fényes külső ke­retek között tartottak meg. A “Wittembergi Egyetem” Spring­­field városának egyik legszebb negyedét foglalja el s értékes épületeivel, fölszerelésével egyik legjobb iskolánknak számit ame­rikai szempontból is. Az iskola vagyona ma körülbelül 5 millió dollár s szépség tekintetében is a legelsők között van. Az ohioi Synodus is most ün­nepelte 25 éves megalakulását s ezt az alkalmat éppen az ün­neplő iskolára való tekintettel Springfielden tartották meg, ahol a delegátusok részt vettek az iskola ünnepélyén is. Az is­kola sok ezer kiválóságot adott a nemzetnek. A hadiszolgálatot végző wittembergi diákok szá­ma közel kétezerötszáz. A Theo­­lógiáról is közel egyezer lelkész került ki és szolgálta és szol­gálja ma is egyházán keresztül nemzetét. A Synodusnak két magyar egyház a tagja s igy hivatalos kiküldetésünk alkalmából meg­néztük, nem hangzik-e magyar szó a wittembergi falak között. Érdeklődésünkre két értékes és szorgalmas fiút nevezetek meg: az egyik Becker György, a det­roiti evangélikus esperes-lelkész és országgyűlési képviselő fia, a másik pedig Bellák Sándor, szintén Detroitból egy nagyra­­becsült magyar kereskedőnek és hitsorsosunknak a fia. Csak rö­vid időnk volt a beszélgetésre, de az a néhány perc végtelen boldogságot jelentett nekünk. A fiuk szépen beszélnek magya­rul. Nagyon boldogok Wittem­­bergben s iskolájukat nagyon szeretik. Egyet kívántunk csak, bárha örömünkben a szülők is osztozhattak volna, akik szebbet és értékesebbet nem adhattak volna fiaiknak. Mindkét fiú .részt vesz az iskolai élet ünnepi megmozdulásaiban, de azért ta­nulmányaikban az élen halad­nak. Becker György lelkészi pá­lyára készül s otthonából nem­csak a problémák ismeretét hoz­ta magával, de tehetséges meg­látással magasbatörő terveket is, amelyre már a szülői környe­zet -is alapos előkészületeket adott. Bellák Sándor orvosnak készül, fiatal éveivel már lesze­relt katona, ahonnan sérülései miatt bocsátották el. A jó szülők minden héten küldenek bőséges hazait s a két magyar fiú ott­hona olyankor ugyancsak meg­telik látogató diáktársakkal. A melegszívű magyar fiuk már csak ezért is nagy népszerűség­nek örvendenek. Az egyetemi hallgatók sorá­ban találtuk özv. Nagytiszteletü Rúzsa Lászlónét is, aki mint ta­nítónő, tovább folytatja tanul­mányait, hogy magasabb fokú egyetemi rangot szerezzen. A nagytiszteleüt asszony egyik fiával versenyez, aki a State Egyetemen mérnöki pályára ké­szül s szintén egyike a legszor­galmasabb és legtehetségesebb tanulóknak. A másik'Rúzsa fiú pedig kiszolgált katona s mivel több nyelvet beszél, állami szol­gálatot kapott Washingtonban. Leánya pedig végzett ápolónő, aki átmenetileg Clevelandban végez szolgálatot. Wittemberg a mienk, evangé­likus egyházunk büszkesége, de igazi értékét akkor látnánk, ha sok magyar szülő küldené oda gyermekét, hogy magasabb ta­nulmányok végzésével nemcsak a magyar élet, de az amerikai élet vezetői is lehessenek. Gyer­mekeink megérdemlik, hogy a legjobbat kapják, keressük az­Bellák Sándor Becker György EGYETEMES HÍREK----------­A MÉG NEM POLGÁROSODOTT omerikai magyar be­vándorlók ismét utazhatnak Canadába és a szomszédos államok­ba, de vízumot és reentry permittet kell előbb szerezniök. A ví­zumot a külügyminisztérium megfelelő osztályában, a visszatérési engedélyt (reentry permit-et) pedig az Immigration and Natural­ization Service utján lehet megszerezni. BUDAPESTEN ÁTKERESZTELTÉK A FŐUTAKAT s a kü­lönböző forradalmak emberei után nevezték el őket. A Mussolini­­térből Dózsa György-tér lett. (Oktogon.) MAGYARORSZÁGON a római katholikus egyházak papságát a keleti othodox katholikus egyház papságával próbálják föl­cserélni. TRIESZT ÉS FIUME miatt majdnem felborult a san francis­coi világbéke. Tito Jugoszláviának követeli. Az angolok tiltakoz­nak a fegyveres kényszer ellen. Vannak azonban politikai okai is az ellentétnek. Az első világháború után Teschen okozott ilyen bajt az osztozkodásnál. NAGY PÉNZÜGYI BOTRÁNY fordult elő Kínában. A kínai dollár stabilizálására aranyat küldtek, amit néhány fő ember régi piaci árfolyamon vett meg s másnap már inflációs árban vetette piacra. Amerika erős vizsgálatot követel. AUSZTRIÁBA SZŐRŰT MAGYAR MENEKÜLTEK moso­gatásért ételmaradékot kérnek katonáinktól. A nyomor egyes he­lyeken kimondhatatlanul nagy. __ _____ __ _ __I \í»t AMERIKAI EGYHÁZAK 600 milliós épitkezési alappal vár­ják a háború utáni lehetőségeket, ugyanakkor az európai protes­táns egyházak 1 milliárd és 700 millió dollár értékű veszteséget szenvedtek a háború következtében. KATONÁINKTÓL eddig meg volt tiltva az amerikai folyóira­tok küldése. Most Truman elnök közbenjárására hamarosan meg fogják engedni. OROSZORSZÁG MEGENGEDI A SZABAD VALLÁSGYA­KORLATOT. Nem állítja, hogy nincs Isten, de állítja, hogy nem tudunk róla semmit. A kommunista párt tovább is folytat vallás­­ellenes propagandát. Azt hirdeti, hogy az egyház a mai formában nem egyéb, mint kábító ital, amely a bánat és fájdalom felejte­vésére elegendő csupán. ért a kapcsolatot egyházunk sok áldozattal fenntartott iskolái­val. A jó Isten pedig áldja meg a mi magyar fiaink iskolai mun­káját és szolgálatát az életben. mert azt a szabadságért vesztet­ted el, a többi részedet pedig akasztófára tennék, mert ami a lábad elvesztése után benned maradt, abból áruló lett.” Arnold Benedict egyszer meg­kérdezett egy amerikai kapi­tányt, hogy mit csinálnának ve­le, ha az amerikaiak kezébe ke­rülne. A válasz az volt: “Való­színűleg először levágnák a mü­­lábadat s azt eltemetnék a hő­sök temetőjébe nagy pompával, LQngacre 8535 M. HORVATH HOME BAKERY 12410 BUCKEYE ROAD Cleveland, O. LUKÁCS ISTVÁN ÉS FIA TEMETÉS RENDEZŐK Betegszállítás kórházba éjjel-nappal díjmentesen 12014 Buckeye Road LOngacre 7524 2728 Woodhill Road CEdar 0593 CLEVELAND, OHIO T

Next

/
Thumbnails
Contents