Erős Vár, 1945 (15. évfolyam, 3-12. szám)

1945-06-01 / 6. szám

6-IK OLDAL ERŐS VÁR 1945 JUNIUS Magyarhoni egyházunk küzdelmeiből Irta: LEFFLER M. ANDOR (folytatás) A ‘Carolina Resolutio’ alatt úgy az Ágostai Hitvallású, mint a Helvét Hitvallású Evangélikus Egyház a katakombák földalatti vallása lett. Ez a kegyetlen tör­vény nemcsak a templomokat kobozta el, de megtiltotta azt is, hogy a protestáns lelkészek a népet lakhelyeiken kiszolgál­hassák, Egy ideig az evangélikus lelkipásztorok a nép közt ma­radtak civil ruhában és magán­házakban hirdették az igét, azonban mihelyt elég erősnek érezte magát a lelkész helyét elfoglaló plébános, azonnal ta­lált ürügyet, hogy a ‘nem-hiva­talos’ lelkészt is kiüldözze a körzetéből. A nép azonban még igy is ragaszkodott hitéhez és szokásba vette, hogy messze mérföldeket gyalogolt sokszor egész faluk népe is, hogy az itt­­ott kijelölt Artikuláris Helye­ken részt vehessen evangélikus istentiszteleten. Sok helyen meg­történt, hogy a falu népe mind egy szálig a kora hajnali órák­ban, vasárnapra virradóra, el­hagyta a falut, hogy egy mesz­­sze földön 1' 'ő Artikuláris He­lyen részt végyen az ottani Evangélikus Templom istentisz­teletén. Röviddel azonban ennek is véget Vetettek a királyi hata­lom végrehajtói, mert uj törvé­nyeket hoztak. Ezek a törvények szigorú pénzbírsággal, vagyon­vesztéssel büntették azokat, akik “megvetve az istenes szolgála­tait az ő illetékes lelki atyáik­nak (a helyi római katholikus papokat értve alatta) és a Szent Egyháznak s kóborolnak min­denfelé, másutt keresve lelki kiszolgálást.” Voltak módosabb evangélikus vidékek, ahol ‘üzle­tet kötöttek’ az illetékes római katholikus püspökkel. Egyes evangélikus községek építettek katholikus templomot, tartottak benne plébánost azzal a kikö­téssel, hogy ugyanakkor meg­tarthatták saját templomukat és lelkészüket. Bevett szokás volt, hogy a stólát a katholikus plé­bánosnak kellett befizetni, még akkor is, ha az egyházi szertar­tást evangélikus vagy reformá­tus lelkész végezte. Egy cinko­­tai ember keserűen panaszkodik egyik levelében egy más vidé­ken, lakó rokonának, hogy ám­bár halott fiát evangélikus lel­kész temette el, mégis kénytelen volt a cinkotai katolikus papnak 103 forint (mintegy ötven dol­lár) stólát fizetni a temetésért, amit nem a katholikus pap vég­zett! !Ily tűrhetetlen állapotok közt jött a felvilágosult II. József császár Türelmi Rendelete, mely bizonyos fokú engedményeket adott a már agyongyötört evan­gélikusoknak. Az 1781-ben kibo­csátott türelmi rendelet is azonban messze volt még a val­lásszabadságtól. Még ez a ren­delet sem engedte meg, hogy az evangélikusok templomot építse­nek. Építhettek maguknak úgy­nevezett “Oratóriumot”, Ima- Házat minden torony és harang nélkül és ezt sem volt szabad sem a főutakra, vagy uccákra építeni, “nehogy” — mondja a rendelet — “ezek az épületek megbotránkoztassák a szent hit .követőit”! Továbbá ezekre az épületekre nem volt szabad a keresztnek a jelét helyezni, “ne­hogy félrevezessék ezáltal az igazhivőket.” A Türelmi Rende­letnek ezen utóbbi intéz­kedése miatt történt aztán az, hogy Magyarország nagyrészén a kereszt helyett az'evangélikus templomokat csillaggal és a re­formátus templomokat a kakas jelével látták el. Törvény előtti egyenlőséget nem nyertek a magyarhoni pro­testánsok, csak az 1848-as sza­badságharc alatt. Ámbár ezt az egyenjogúságot többé nem mer­ték megnyirbálni, még 1919-ben is, amikor a hírhedt “Numerus Clausus” törvény életbe lépett Magyarországon, sok protestáns szülőnek a gyermekét is meg­akadályozták abban, hogy fel­sőbb iskolát végezhessen. Ebben a szabad hazában, ahol mindenki szabadon gyakorol­hatja vallását meggyőződése sze­rint, jó ezeket elmondani már csak azért is, hogy elszégyelje magát az a sok-sok hanyag evangélikus és azt a “drágán szerzett egyházat”, melynek megtartásáért az ő ősei minde­nüket odaáldozták, több szere­tettel és nagyobb buzgósággal szolgálja. Hirek a clevelandi első gyülekezet köréből A háborús segély ügye több irányban is megindult a gyüle­kezetben. A Lutheránus Világ Akció javára 130 dollárt küldött a gyülekezet a Zsinat pénztárán keresztül. Az egész Amerika te­rületére kiterjedő Magyar Se­gély Mozgalom javára mintegy 500 dollár összegyűjtését irá­nyozott elő az e célra alakult külön bizottság. A magyarhoni Evangélikus Egyházunk külön segélyezésére is megindult az adakozás a gyü­lekezetben és eddig mintegy 125 dolálr van az egyház pénz­tárában készenlétben erre a cél­ra. Cserkész-hirek. A 283-as szá­mú Leány Cserkész csapatunk vezetését Rakityán Ilonka se­gédparancsnok vette át, ameny­­nyiben Kroneker Imréné, be­tegségére való tekintettel, kény­telen volt visszavonulni ettől a nemes munkától. A csapatot Kroneker Imréné szervezte és azt a központi parancsnokság ál­tal engedélyezett teljes létszám­ra fejlesztette. A 260-as számú cserkész csapatunk Kish Benjá­minnak fia, Benny, valamint Rendesi Tivadar a ‘Star Scout’ fokozatot nyerték el. Gratulá­lunk a cserkészetben ily szép eredményt mutató ifjainknak A 260-as számú cserkészcsapa­tunk minden tagja — mintegy 25-en — megkapták az úgyneve­zett “Eisenhower Medal”-t, amennyiben a városunk papír­gyűjtő kampányában kitűnő munkát végeztek. Gyermeknevelési hirek. Egy­házunk vasárnapi . iskolája jú­nius 17-én, a d. e. 9:30 órai is­tentiszteleten záró vizsgát tart, mely alkalommal a gyermekek vasárnapi iskolai bizonyítvá­nyaikat fogják megkapni. Ezen istentisztelet után a gyermekek­ről színes mozgófényképeket fogunk venni. Ugyanezen a na­pon d. u. fél 1 órai kezdettel, a gyermekeket megvendégeli az iskola vezetősége egy családi ki­ránduláson, melyet a gyüleke­zet kizárólagos használatára át­engedett Kunster-féle kiránduló helyen tartunk meg. Ez a kirán­duló hely a gyülekezet tagjai­nak kizárólagosan rendelkezésé­re áll az egész nyár folyamán. Vasárnapi iskolánk szép támoga­tásban részesült az idén a gyü­lekezet részéről és a tanítói kar jól is gazdálkodott, amennyiben 400 dollár készpénzmaradvány­­nyal zárta az iskola ezt az évet. Erre való tekintettel a vasár­napi. iskola vezetősége elhatá­rozta, hogy a nyári iskola költ­ségeit, melyet a múltban az egy­ház fedezett, ezentúl a vasár­napi iskola pénztára fogja fe­dezni. Nyári iskolánk junius 26-án nyitja meg kapuit és jú­lius 29-én lesz a záróvizsga. Ta­nítás lesz minden héten keddtől péntekig, d. e. 9:30-tól 12-ig. Az iskola tanítói kara külön kikép­zésben is részesül. Részükre a lelkész tanfolyamot tart. Nyári iskolai tanítóknak lettek kine­vezve: Nyári Lajosné, Shuster Pálné, Szabó Jánosné, Buko vies Lajosné, Ifj. Kormányos Ist­vánná, Molnár Andrásáé és Má­­zer Jánosné. A tanítást a lelkész és neje fogják irányítani. A gyermekek oktatást fognak kap­ni a magyar nyelvben, bibliai történetben, kátéban és egyházi énekekben. A Cleveland West Sidei Gyülekezet köréből A gyülekezet 3-ik fia áldozta életét a haza oltárán, amikor Aszalós István hősi haláláról ér­tesítették szomorú szivü szeret­teit. Ugyancsak bevonult férfi ifjúságunknak a legifjabb tagja is Schlezinger Anton személyé­ben, aki röktön high schooli graduálása után lépett a Coast Guard kötelékébe. Majdnem 80-an vannak egyházunk gyer­mekei közül a hadsereg kötelé­kében. Bizony nagy ára van a mi szabadságunknak. Junius 24-én tartja a gyüle­kezet szokásos évi piknikjét a Walter’s Grove-ban. A piknik bevétele az uj templomalap ja­vára lesz fordítva. A Lutheránus Világ Akcióra gyülekezetünk népe az idén is felül adományozott a 100%-os kvótán s majdnem minden egy­háztagunk behozta erre a célra adományát. Magyarország Segélyezési Ak­ciójába mi is belekapcsolódtunk s a személyes adakozások erre a célra már meg is kezdődtek. Nyári magyar iskolánkat ju­nius 19-én kezdjük s négy hétre tervezzük a tanfolyamot. Ifjúságunk több tagja készül az idén is a Lakesidei Lutherá­nus Konferenciára, amely julius 16-án kezdődik. A ki^ Lillian odasimul a taní­tójához a tanítás végén. — Tanító néni — mondja, — mit tanultunk máma? Édes­apám mindig tudni akarja s én nem tudom megmondani.

Next

/
Thumbnails
Contents