Erős Vár, 1942 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1942-06-01 / 6. szám
4. oldal ERŐS VÁR 1942 junius hó Official Religious Monthly of the Hungarian Lutheran Churches of America. Az amerikai magyar ág. h. ev. egyházak hivatalos havi lapja. Publisher — Rev. F. W. Rettmann — Kiadó Office of Publication: — Kiadóhivatal: 161 Hazelwood Avenue, Pittsburgh, Pa. Editors: — Szerkesztők: Rev. Andor M. Leffler, East Blvd. and Buckeye Rd., Cleveland, O. Rév. Gábor Brachna, 1900 W. 28th St., Cleveland, O. Rev. F. W. Rettmann, 161 Hazelwood Avenue, Pittsburgh, Pa. Minden cikk, közlemény, valamint minden előfizetés, reklamáció és megrendelés hozzá küldendő. Published under the supervision of the Board of American Missions of the United Lutheran Church of America, 39 East 35th Street, New York, N. Y. Susbscription price 75 cents annually. Előfizetési dij évi 75 cent. V__________________________________________ A KIADÓ HIVATAL ÜZENETEI VALAMIKOR az Erős Vár jelenlegi kiadója miszsziói munkát kezdett az egyik magyar telepen, ahol több lelkészi gondozás nélküli család élt. Havonta kétszer elment és a tőle telhető legteljesebb bensőséggel hirdette az ember bűnösségét, kegyelemre való rászorultságát és a Krisztusban íngyen elnyerhető kegyelemben való uj életet. Sajnos minden igyekezete hiába volt, a munka megtört a szivek keménységén. Egy jóakaratu (nem evangélikus vallásul asszony tanácsot adott a lelkésznek. Azt mondotta: “Ne hirdesse azt, hogy bűnösök vagyunk, hanem dicsérje a népeket. Mondja el, hogy milyen jók vagyunk és meglátja, hogy fognak jönni a népek a templomba.” A lelkész ezt nem volt hajlandó megtenni, mert hiszen akkor a Szentirással ellenkező dolgokat hirdetett volna és hiábavalóvá tette volna a Krisztus keresztjét. De azóta sokszor eszébe jutott ennek az asszonynak a tanácsa. Azt tapasztalta ugyanis, hogy nem volt neki igaza! A mi magyar népünk szereti a dicséretet, de nem használ neki. Megárt. Abban a minutában, hogy a dicséret elhangzik, ráül a babéraira, és csak egy egyetemes tűzvész képes azokról felállítani. így van most is. Lapunk múlt számában, a kiadóhivatali üzenetekben dicséretet irtunk, mert A MÁJUS HAVI SZÁM VOLT AZ ELSŐ, MELYET TELJESEN KIFIZETETT A MAGYAR EVANGÉLIKUSSÁG a jelenlegi kiadó tevékenységének kezdete óta. Hát erre már a kiadó reményei is kivirágoztak. Meglátta egy uj hajnal hasadását és lelkesen irta meg azt az imádságot, hogy “adja Isten hogy az előfizetések megnövekedése folytatódjon és a mi kis lapunk elérjen végre oda, hogy teljesen a maga lábán tudjon állni és azután a maga erejéből is tudja növelni terjedelmét.” Alázatosan jelentjük, hogy a délibáb elmúlt. Az elmúlt öt hét alatt egy árva előfizetés sem folyt be kiadóhivatalunkhoz. Közvetlen múlt számunk megjelenése után érkezett be CLEVELAND, ELSŐ EGYHÁZTÓL (Bors Károly révén): Majoros József $1.00, Varga Gábor 75c, Csuti József $1.00, Kovács István 75c és Németh Miklós $2.00. PITTSBURGHBÓL pedig Nagy József (South Side) 75c, Mikulás János $1.50. Mig tehát a múlt hónapban befolyt 43 előfizetés és egy 10 dolláros adomány, addig ebben a hónapban befolyt 7 előfizetés. Ezekért köszönetét mondunk. És bizonyságul hívjuk az e havi eredményt arra, hogy a dicséret nem mindig szolgálja a buzdítás célját. Mindamellett kérjük olvasóinkat, hogy emlékezzenek meg a lapról, hiszen a legtöbb olvasónk nem előfizető, hanem utófizető és előfizetése lejárt, ha nem fizetett egy év óta. Ilyen pedig van vagy négyszáz. Egyben pedig kérjük lelkésztestvéreinket, hogy híreiket oly buzgón küldjék, ahogy ezt múlt számunk alkalmával tették, amikor Amerika lutheránus magyarsága élvezettel olvashatta a gyülekezetek eseményeit. Azóta jubileum, zászlószentelés volt, de az ezek leírására várva, hiába halogattuk a lap kiadását, mégsem érkeztek be mindeddig. Ne akkor Írjuk meg a híreket, amikor feledésbe mennek, hanem akkor, mikor még újság az, nem pedig régiség. Olvasóink kiváncsiak arra, hogy mi történik gyülekezeteinkben és ha nem találnak a lapban semmit, akkor a lapot okolják érte. Ne hagyjuk el a lapot! ODAMONDOGATÁS... Rendesen az szeret másoknak kellemetlen “igazságokat” mondogatni, akinek magának sok van a rováson. Mint ahogy a sündisznó is megszűrj a azt, aki hozzáközelit, nehogy őt meg találják szúrni, úgy a megmondogató ember azért bánt meg másokat, hogy ezzel elejét vegye annak, hogy neki az illető meg találjon mondani valamit, ami még igazabb. Azt, aki “megmondogat,” sohasem vezeti a szeretet, hanem mindig csak a bántani akaró rosszindulat. Emiatt a lelkiismeret bántja, bár ezt nem tudja. De a lelkiismeretének vergődése miatt haragszik arra, akit megbántott. így aztán a megmondogatásnak a vége mindig az, hogy aki odamondogatott a másiknak, az mindig jobban haragszik mint az, akit rossz akarattal megsértett. Ezért igaz a magyar közmondás: aki haragszik, annak nincs igaza. (R.) ÁLDOZATKÉSZSÉG Aki maga nem szeret adni, az haragszik arra is, aki nálánál többet ad. Haragszik rá, mert a többet adakozó példát állit eléje, ami megszégyeniti a kevesebbet adót. Az ilyen példa megalázza őt s ezért kellemetlen. De, hogy mégse kelljen a példát követni és több' áldozatot hozni, önvédelmül megharagszik a fukar arra, aki bőkezű és kijelenti róla, hogy “bolond, hogy annyit ad.” Még csak bele tudnánk nyugodni abba, hogy vannak, akik nem voltak jelen, mikor a jó Isten az áldozatkészséget osztogatta. De abba már nehezebb belenyugodni, hogy még azt is el kell tűrni, hogy a bőkezűbb hittestvérek kedvét is el akarják venni az áldozatkészségtől, csak azért, hogy ők jobban érezzék magukat. (R.)
