Erős Vár, 1942 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1942-03-01 / 3. szám
1942 március hó ERŐS VÁR 3. oldal. SZENVEDÉSEK KULCSAI . . . Szenvedéseink kulcsa a hit. Ha hiszünk Istenben, akkor tudjuk, hogy az a szenvedés, ami osztályrészünk lett, valamiképen jó célt szolgál. “Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik az Istent szeretik, minden javukra szolgál” — mondja Pál. “Ha a fenyitést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, akit meg nem fényit az apa?” — olvassuk a Zsidókhoz irt levélben. Jézus a Getsemáné kertjének véres verejtékkel elhordozott szenvedésében is hitt az Istennek iránta való szeretetében. Nap tüzében olvadó hó annak a hite, aki megpróbáltatások között elcsügged s kétségbe vonja Istennek szeretetét. A golgothai kereszt egész története azt bizonyítja, hogy Isten még a legszörnyübb halál csapását is jóra tudja fordítani. A hit nem abból áll, hogy hisszük, hogy betegségünkből meggyógyulunk, gondjainktól megszabadulunk, csalódásainktól megmenekedünk, sem abból, hogy kéréseink teljesedjenek, álmaink valóra válnak és ábrándjainkból valóság lesz. A hit abból áll, hogy hisszük, hogy betegségünk, szegénységünk, gondjaink javunkra válnak és Isten, ha nem teljesiti kérésünket, szerétéiből teszi azt is. A hivő ember nem írja elő az Istennek, hogy mit tegyen érte, hanem rábízza Istenre, hogy azt tegyen vele, amit Ő jónak lát. A hivő ember azt mondja: Legyen meg a Te akaratod, mert Te jobban akarod az én javamat, mint én magam. Te jobban tudod, hogy mi az, ami igazán jó nekem, mint én magam. Amig mi azt hisszük, hogy mi jobban tudjuk, hogy nekünk mi jó, mint az Isten, addig nincs igazi hitünk. Addig olyanok vagyunk, mint az elégedetlen gyerek, aki nem hiszi el az apjának, hogy jót akar neki, mikor nem engedi oktalan kívánságai után menni. Az igazi hit mindent rábíz Istenre: azt is, hogy megszabaditson-e vagy sem a megpróbáltatásainktól. * Szenvedéseink másik kulcsa a reménység. A keresztyén ember számára soha sincsenek befejezett dolgok. A hivő ember nem ismer bezárt ajtókat, berekesztett végzetet. Nincs az a betegség, melyből utat ne nyitna az Isten valami boldogabb élet felé. Nincs az a szegénység, melyből az Isten utat ne tudna nyitni egy talán más dolgokban gazdagabb élet felé. A keresztyén reménység legfőképen a halálon diadalmaskodik. A hivő ember nem fél a haláltól. Ha súlyos, gyógyíthatatlan baj éri, nem fog könnyezve panaszkodni, sóhajtozni és azt kérdezni: “Jaj, mi lesz velem?” A keresztyén ember tudja, hogy mi lesz vele. A keresztyén ember Pál apostollal mondja: “Nékem az élet Krisztus és a meghalás nyereség” és “szorongattatom e kettő között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni, mert ez sokkal inkább jobb, de a testben megmaradnom szükségesebb ti érettetek.” (Filippi l,23kk.) Aki fél a haláltól, irtózik az elköltözés gondolatától s úgy búcsúzik az élettől, mint aki mindent itthagy, ami szép és jó — az nem tudja mit a hit és nem tanulta meg, hogy mi a keresztyén reménység. A keresztyén reménység a szenvedés megoldása, a halállal való békesség és az élet kínjaitól való szabadulás útja. * De a szenvedések aranykulcsa a SZERETET. “A szeretet mindent eltűr” — mondja Pál és valóban sokat eltűrünk attól, akit igazán szeretünk. Mikor Isten szenvedést mér reánk, akkor azon méri meg az Őiránta való szeretetünket, hogy mennyit tutdunk elszenvedni az Ő kezétől. Nagyon kevés szeretet van abban, aki csak addig szereti az Istent, amig mindent megkaphat tőle. Az ilyen önző szeretet elárulja magát a szenvedések közt való panaszkodásban. “Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szivedből, teljes lelkedből, teljes elmédből” — mondja a Nagy Parancsolat és mi hogyan szeretjük az Urat? Ha azon mérjük meg, hogy mennyire bízunk benne és azon, hogy mennyit vagyunk készek odaadni neki és azon, hogy mennyit vagyunk hajlandók elszenvedni tőle ... akkor a mi Isten iránti szeretetünk minden okot megad arra, hogy a Nagy Parancsolat megszegésével vádoljuk önmagunkat és bünbánattal boruljunk le a Kereszt alatt, hogy bocsánatot nyerhessünk. De nemcsak arról van szó, hogy szeretetünk megtagadásával vétkezünk. Hanem arról van szó, hogy az Isten iránt való teljes mértékű szeretet megtagadása által súlyosabbá tesszük saját szenvedéseinket. Ebben van a szeretet nagy törvénye megtagadásának első büntetése és ezt mi magunk mérjük magunkra. HIT, REMÉNY, SZERETET — ez a három és a három között a legnagyobb a szeretet. Ez a három kulcs megnyit minden szenvedést, minden csalódást, minden kétségbeesést. Ahogy ez a három nő a szivünkben, úgy csökken a szenvedések okozta fájdalom. Az emberi lélek nem lehet üres sohasem. Vagy engedjük, hogy Isten Lelke megtöltse Hittel, Reménnyel, Szeretettel, vagy magától megtelik panasszal, elégedetlenséggel, csüggedéssel, kétségbeeséssel. R. T
