Erős Vár, 1942 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1942-03-01 / 3. szám
2. oldal ERŐS VÁR 1942 március hó szükség legyen erre a pénzre, amely az ördögnek és a pokolnak pénzverdéjében készült. Igen, még mindig nem késő, hogy a tizenketedik órának hatvanadik percében és utolsó másodpercében BELEKIÁLTSUK az amerikai egyházi életben immár majdnem teljesen elfásult és megrokkant és elöregedett egyháztagoknak, vezetőknek és lelkipásztoroknak a leikébe egyaránt: STOP, ELÉG VOLT! Forduljunk vissza, még nem késő! Szüntessünk meg minden olyan dolgot az egyházunk kebelén belül, ami nem méltó Krisztus nevéhez. A reformátusok megkezdték már a tisztitó munkát sajtójukon keresztül. A reformáció munkájában mink voltunk az elsők. Legyünk a mai elkorcsosodott és eltévelyedett korban mi is reformátorai a lutheri egyháznak! Ne féljünk attól, hogy nem lesz elég bevételünk és gondoljunk arra, hogy mit mondott a Megváltó: “Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek és ruházatok felől, s hogy mit egyetek és igyatok... tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mire va nnektek szükségtek...” Pál apostol sátorkészitéssel kereste a kenyerét és nem engedte meg az első keresztyén gyülekezetnek, hogy “pikniket” és “mulatságot” tartsanak, hogy ő hintós fogatban, vagy drága autón járhasson. Igen, szükség van arra, hogy mindenki leszállitsa igényeit és ezzel megmutassa a hinni nem akaró, s a hinni már nem tudó embereknek, hogy a HIVŐ EMBERNEK MINDEN LEHETSÉGES. Példát kell mutatni gyülekezetenként, hogy jöjjenek mindazok, akik még kint állanak. A hívek, akik a szó igaz és szent értelmében HÍVEK is valóban, szintén egyemberként oda kell álljanak a lelkipásztoruk mellé, ha azt akarják, hogy a TEMPLOM CSAK AZ IMÁDSÁGNAK LEGYEN A HÁZA. Az adakozásnak az áldozathozatal színvonalára kell emelkednie, hogy az egyházat fenntarthassuk. Nagyon sok olyan úgynevezett egyháztagot ismerek, aki hetenként 5, 10, vagy ha nagyon sokat mondok, 25 centet ad az egyház javára. Ugyanakkor óránként $1.00 vagy $1.25-t keres. Van olyan család is, ahol az egész család dolgozik és a heti kereset meghaladja a 300 dollárt is. Ezek is csak “Péter-fillért” vetnek oda alamizsnaképpen az egyháznak és azt hiszik, hogy abból fenn lehet tartani az egyházat. Ezek pedig egyháztagok! Ilyeneket is egész nyugodtan a “hinni nem AKARÓK” csoportjába lehetne osztályozni. Radikális változtatásra van szükség egész egyházegyetemünk életében. A magyar egyházegyetemet értem alatta. Az adakozásnak a mai adakozás TÍZSZERESÉRE kell emelkednie, hogy méltóvá válhasson úgy gyülekezetünk, mint külön-külön minden egyes egyháztagunk s. keresztyén névre. A LELKI KÉSZENLÉT a legtöbb lelkipászban megvan. A nagy baj azonban az, hogy a hívek nagyrészében nincs meg az áldozatkészségnek olyan mértékben a szelleme, mint azt tőlük a keresztyén egyház elvárná. Testvérem, aki e PUSZTÁBA, KIÁLTÓ SZÓT OLVASOD, elsősorban is tedd mérlegre sajátmagadat és a Te családodat. Vájjon a Te és családod áldozatkészsége megüti-e a krisztusi mérleget? Vájjon templombajárásoddal és nagyobb adakozásoddal óhajtod-e szebbé, krisztusiasabbá tenni a gyülekezeted életét? Őszinte szívvel kívánod és tettekkel segíteni is fogod, hogy az a templom, ahova Te jársz vasárnaponként, TÉNYLEG VÁLJON ÁT TELJESEN ISTEN SZENT HÁZÁVÁ, az imádkozás csendes hajlékává? A böjt a magunkbaszállás és bünbeismerés időszaka! Keressük e napokban a kereszt felé vezető utat és használjuk ezen szent alkalmakat a megj avulásra. A keresztre függesztett szemünkön keresztül is látjuk, hogy ott Krisztus Urunk áldozatot hozott érettünk bűnös és gyarló emberekért. A feltett kérdés ez: VÁJJON MILYEN ÁLDOZATOT HOZUNK MI A HITÜNKÉRT, amerikai magyar ev. gyülekezeteinkért? Papp János László c---------------------------------------------------------------------N FELHÍVÁS az amerikai összmagyar lutheránussághoz! A detroiti Első Magyar Lutheránus Férfi és Női Betegsegélyző Egylet, mely Amerikának egyben legnagyobb lutheránus egylete, tagszaporitás céljából beállási dij nélkül felvesz uj tagokat lß évtől 50 éves korig. 60 cent havidij és 1 dollár haláleseti járulék lefizetése mellett rendes tag lehet. Az orvosi vizsgálat diját beállásnál az egylet fizeti. Tagjai részére fizet 300 dollár betegsegélyt 60 cent havidij ellenében, elhalálozása esetén 60 dollár temetési költséget s annyi haláleseti dollárt, ahány tagja van az egyletnek. Az egyletnek van négy működő fiókja. Ezek: New Brunswick, N. J., Perth Amboy, N. J., Buffalo, N. Y., Windber, Pa. Bővebb felvilágosítással szolgál: NAGY ISTVÁN, levelező titkár 661 SCHROEDER AVE. DETROIT, MICH. V________________________________________ JOHN K. SZŐLLŐSY FUNERAL HOME MAGYAR TEMETKEZÉSI INTÉZET Szőllősy János Kálmán, okleveles balzsamozó és engedélyezett temetkező 8027 W. JEFFERSON AVE., DETROIT, MICH. Telefon: VInewood 1-2353