Erős Vár, 1941 (11. évfolyam, 5-12. szám)
1941-09-01 / 9. szám
1941 szeptember hó ERŐS VÁR 3. oldal. EGY PRESBYTER MEGSZÓLAL Júliusi számunkban felhívtuk egyházunk tagjait, világi vezetőit, hogy ők is szólaljanak meg és írjanak a lapba. Erre e felhívásra elsőnek szólalt meg KNEFÉLY ANTAL testvérünk, aki itt ugyan nem presbyter, hanem odahaza volt az. Itt nem az, mert a legközelebbi evangélikus egyháztól 75 mértföldnyire lakik. De aki szereti az Isten házát, az még 75 mérföldről is el tud oda jutni. Mansfieldi testvérünk cikke kell, hogy megerősítse gyülekezeteinket abban a meggyőződésben, hogy evangélikus konferenciánk megalakulása és határozatainak végrehajtása ÉLETBEVÁGÓAN FONTOS amerikai magyar evangélikusságunk számára. Fel kell, hogy keltse ez a cikk továbbá gyülekezeteink alvó lelkiismeretét, hogy átérezzék a FELELŐSSÉGET azokért, akiket a sors megalakult gyülekezeteinktől messzire sodort. Végül kell, hogy ez a cikk HÁLAÉRZÉSSEL töltsön el minden egyháztagot azért, hogy van gyülekezete, melyben Istennel találkozhat. Hányán élnek templomaink közelében, akiknek nem kell a templom! És hánvan élnek messze a tempi mainktól, akiknek lelke majd elsorvad a gyülekezeti élet után való epedéstől! Abban a reményben, hogy ez a cikk fel fogja kelteni a szivekben ezt a visszhangot és másokat is írásra buzdít, örömmel bocsájtjuk közre mansfieldi testvérünk szép írását. AZ EVANGÉLIKUS EGYSÉG MAGYAR-AMERIKÁBAN E sorok írója jelen volt a clevelandi uj evangélikus templom felavatási ünnepélyén; arra hónapokkal ezelőtt készültem családommal együtt Nt. Becker Jakab detroiti lelkipásztor ur hívására. El kell mondanom, hogy Magyar-Amerikában ekkor voltam először evangélikus templomban. Bár Nt. Becker Jakab ur két rádióprédikációját az elmúlt év decemberóben úgy könyveltem el, mint az első evangélikus prédikációt, amit itt az uj hazában hallottam, el tudja képzelni a kedves evangélikus Testvérem, hogy milyen megható volt a számomra, mikor Clevelandban megismerkedtem evangélikus Egyházunknak nagyobb számú lelkipásztorával! Egy “szétszórt” evangélikus család vagyunk, helyesen: magyar evangélikus gyülekezettől távol esünk; a legközelebbi a clevelandi westside-i, ahová azóta már két ízben is sikerült eljutnunk az utóbbi időben, nagy lelki gyarapodásunkra. Egyizben Brachna Nt. ur meghívására vendége is voltam egyházának. Sikerült eljutnunk Nt. Becker Jakab lelkipásztor ur 30 éves jubileumára is, ahol három napig voltunk a Nagytiszteletü Ur vendége, egyizben pedig sikerült Pittsburghba Nt. Rettman Farkas lelkész urat felkeresni. Ezek a látogatások családomra és reám nézve nagy hatással voltak és igyekszünk evangélikus Testvéreinkkel a lelki összeköttetést ápolni. Gyakorlati eredménye ez a clevelandi összefogásnak. S mint egy szétszórtságban élő hivő azt kérem az illetékesektől, hogy igyekezzenek segítségére lenni a szétszórtaknak! Mert van ám még sok “szétszórt” evangélikus Testvér! Talán sokan várják a bátorító hivást és sokszor megtörik a hideg jégkéreg, ami egy elszóródott lélek köré gyűlt az elhagyatottságban ! Soha ne szűnjenek meg szeretettel hívogatni minden szétszórtságban élő evangélikus Hittestvért! Egy elveszett Testvér megtalálása nagy áldás és végtelen öröm kutforrásává válik! A magam esetéről beszélek, tényre hívom fel a Nagytiszteletü Urak figyelmét. Nem restellem elmondani, hogy a detroiti ünnepség alkalmával Ormay János Nagytiszteletü ur prédikációja alatt úgy sírtam, mint egy gyermek, olyan megható volt számomra Becker Jakab Nagytiszteletü ur jubileuma! Nagy dolog is az 30 esztendeig egy helyben szolgálni egy gyülekezetei ! És szép dolog is az! Közel három esztendeje jöttünk ki Magyar- Amerikába az Óhazából, Rákospalotáról, ahol rendes templomlátogató voltam, sokszor a Deák térre is elmentem egy püspöki beszédet meghallgatni, de sokszor Istentisztelet után még rádión is hallgattam prédikációt. Talán elmondhatom még azt is, hogy az Óhazában a legfiatalabb presbiter voltam. S ezért legfőbb vágyam, hogy az evangélikus összefogásban résztve'hessek. A clevelandi evangélikusoknak is elmondtam, hogy mi sokat várunk azoktól, akiknek van gyülekezetük, különösen az elveszett és szétszórt egyháztagok megkeresése terén. Cselekedni kell, öntudatosan, hittel és bátran! Fáradságot nem kiméivé, áldozatkészséggel segítsük egyházunkat erőssé, erős várunkká, lelki kincstárunkká tenni! S ebben a nemes igyekezetben minden egyháztag résztvehet és áldásos munkát fejthet ki. Milyen boldog voltam az elmúlt hónapban, mikor egy este a szokott időben a rövidhullámú rádión Pestet fogtam és meghallottam, hogy milyen nagy örömmel vette az Óhaza tudomásul magyar-amerikai evangélikusok összefogását és egységre való törekvését. Tehát meghalották az Otthoniak is szép igyekezetünket és szeretettel emlékeztek meg a clevelandi határozatokról! Kedves Evangélikus Testvérek! Ez is egy intő jel arra, hogy a nemes és szép igyekezet milyen messze elhallatszik! Kíséreljük meg: minden evangélikus Testvér igyekezzen egy elveszett vagy szétszórt Testvért közelebb hozni az Elő Gyülekezeti Életbe! Milyen szép és nemes volna, ha meglévő gyülekezeteink gyakorlati élettel igyekeznének megküzdeni és összegyűjteni a Testvéreket. Pittsburghban hallottam Nt. Rettman Farkas lelkipásztor úrtól, hogy erről már több ízben tanácskoztak és még telepítéssel is (Folytatás a 6-ik oldalon)
