Erős Vár, 1940 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1940-01-01 / 1. szám
1940 Január hó ERŐS VÁR 7 Oldal ISMERD MEG HITEDET...! ROVAT VEZETŐ: BRACHNA GÁBOR A KERESZTSÉGRÖL Két szomorú csoportra szeretnék reá mutatni. Az egyik azoknak a társasága, akik egyáltalán semmit sem gondolnak a keresztségről s úgy intézik el gyermekeiket, mint a kisborjut, amelyiknek nevet adnak de csak azért, hogy ha rákiáltanak, akkor tudja, hogy ez Cifrának szól s nem a másik jámbor kérődzőnek. Talán van, akinek ezt meg kell bocsátni, mert azt hiszi, hogy a keresztség csupán név adási alkalom. S ha ez volna, akkor magam is azt mondanám, hogy nem lényeges az, hogy a névadáshoz olyan nagy ceremóniát csináljunk. De a keresztség sokkal de sokkal fontosabb. Elsősorban is isteni rendelés, amelyet követnünk kellene akkor is, ha nem tudnánk felfogni egészen az értelmét. De mivel tudjuk, hogy a keresztség által gyermekünket az isteni irgalom karjaiba rakjuk, azzal a tudattal, hogy ez által ő is a megváltottak közös: ségébe jutott, ebben az esetben a keresztség elhanyagolása már bűn, óriási könnyelműség, mert általa kizárjuk gyerekünket abból, a lehetőségből, amelyhez Isten a Krisztus által megnyitotta az utat. A másik csoport talán jobb indulatu elbírálást érdemel de végzetes tévedésükre nekik is rá kell mutatnom. Vannak ugyanis olyanok, akik azt tartják, hogy a gyermek keresztelése azért hanyagolható el, mivel a gyermek nem képes még fel- • fogni a keresztség lényegét és nem képes hitéről vallást tenni. Ezeknek csak egy kérdést teszek fel. Mi történik, ha gyermekük konfirmálás előtt hal meg? Mert a keresztség Isten kegyelmének a müve : a kitárt kapu, amelyen belül kell jutnunk. Vagy azt fogod mondani a hajó ut előtt New Yorkban, hogy itt hagyod a nagy város utcaporában a gyermekedet, mert nem akartad magaddal hozni úti jegyét? A keresztség ugyan nem egészen ilyen jegy, de a Szent Lélek munkálja a gyermekben a hitet, hogy az a drága gyémánt, a halhatatlan lélek el ne vesszen a földi élet porában. A keresztség nem viz, hanem a vizhez hozzá adott isteni ige keverék, amelyet parancsként adott Jézus a számunkra, hozzá téve az Ígéretet: aki hiszen és megkeresztelkedik az üdvözül. S itt nem szabad fennakadnunk annál, hogy igy tetszik ez az Istennek. Aki tagadja ezt, az tagadja a Szent Léleknek a működését és tagdja a keresztyén egyháznak, mint szentek közösségének a létezését. “Mi azzal a meggyőződéssel és reménységgel hozzuk a gyermeket, hogy hinni fog és imádkozunk azért, hogy Isten adjon hitet neki, mi azonban mégse erre a hitre kereszteljük meg, hanem kizárólag az Isten parancsára.” Az én hitem külömben se hozza létre a keresztséget, hanem egyszerűen elfogadom az Isten adományát. Hiszen ennek a kegyelemi tényezőnek éppen az a fensége, hogy egy kis gyermek is elfogadhatja. A keresztség megújhodás és betérés a Krisztus országába. Amikor Jézus azt mondja: Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, mert ilyeneké a mennyeknek országa” —• ezzel világosan kifejezte azt, hogy a kisgyermek is képes, elfogadni az Istennek országát. Végül azonban szabad legyen szeretettel felhívnom azoknak a figyelmét is, akik elhozzák gyermekeiket a templomba keresztelés végett. Szeretném kérni hogy keresztszülőknek olyanokat válasszanak, akik hivő emberek, akik teljes komolysággal vállalhatják a gyermek lelki fejlődéséért a felelősséget. Ha pedig teljesen helyesen akarunk eljárni, akkor az a helyén való, ha lehetőleg saját felekezetűnkből való embereket tisztelünk meg ezzel s mi magunk is lehetőleg csak ilyet vállalunk el, mert hiszen tudok e én olyan nyelvre tanítani valakit, amit magam se értek? Brachna JOHN K. SZŐLLŐSY FUNERAL HOME Magyar Temetkezési Intézet Szőllősy János Kálmán, ekleveles balzsamozó és engedélyzett temetkező 8027 WEST JEFFERSON AVENUE Telefon: VINEWOOD 1-2353 DETROIT, MICH.