Erős Vár, 1939 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1939-01-01 / 1. szám
Negyedik oldal “ERŐS VÁR” 1939 Január hó. GYERMEK ROVAT Szerkeszti: RETTMANN FARKASNÉ A MISSZIÓ EDVES GYERMEKEK! Azokat, akiknek Isten megengedi majd, hogy az ő örökkévaló, gyönyörű országába bemehetnek, azokat üdvözülteknek nevezzük. Ma megmagyarázom nektek, hogy miként lehet az üdvözülteknek a seregébe jutni. Egy régi szép legenda szerint történt, hogy az Ur Jézus Pétert igen-igen szomorúnak látta. Megkérdezte tőle, hogy mi bántja, mire Péter igy felelt: “Uram, volt nekem földi életemben egy nagynéném és most nagy szomorúságomra azt látom, hogy szegény lelke lent sínylődik a pokolban. Egyre azon jár az eszem, hogy hogyan tudnám idehozni.” “Ejnye — felelt neki az Ur — hiszen az az öreg asszony téged igen sokat bántott, hát megbocsájtottál neki?” “Meg bizony, én jó Uram —■ bólogatott Péter — igen-igen sajnálom, mert nagyon gyötrődik odalenn.” “Hát ha megbocsájtottál — felelte az Ur — akkor lehet róla szó. Mert tudod, hogy megígértem, hogy “akiknek megbocsátjátok a bűneiket a földön, meg lesznek bocsájtva a mennyben is. Szólok hát egy angyalnak, hogy menjen le érte és hozza föl.” Nosza megörült »Péter jés letérdelt a mélység szélére és úgy nézett az angyal után aki olyan gyorsan leért a pokol mélységére, mint a gondolat. Már oda is ért, már meg is fogta az öregasszonyt s már hozta is nagy sebesen. Igen ám, de volt ott a pokolban rengeteg elkárhozott lélek. S mikor ezek látták a közelgő angyalt, mind oda sereglettek, úgy, hogy mikor megfogta és felemelte az öregaszszonyt, hát mind belekapaszkodtak kezébe, lábába, ruhájába s vitették magukat felfelé. Száz meg száz elkárhozott lélek kapaszkodott bele kétségbeesetten, de az angyal úgy vitte őket, mintha súlyúk sem volna. De jaj, egyszerre csak mi történt! Péter majd leesett, úgy lehajolt, hogy jobban lásson. Bizony, az öregasszony, mihelyt magához tért a nagy örömből, hogy ő most felmegy a mennyországba, észrevette, hogy mennyien kapaszkodnak bele. Irigy volt világéletében mindenkitől sajnálta még a jó falatot is. így hát most se akart rajtuk segíteni. Rázta le magáról a belekapaszkodott lelkeket, úgy, hogy bizony egyik a másik után nagyot sikoltva zuhant vissza a pokol fenekére. Már csak egy lélek kapaszkodott a nyakába, oly igen erősen, hogy nem tudta lerázni. Ekkorra már az angyal majdnem a mennyország szélére ért. Péter már szinte kinyújtotta kezét, hogy oda emelje a nagynénijét. Ekkor az angyal megállt. S a zöregasszony erre egy nagy szitkozódással beleharapott a nyakába akaszkodott lélek karjába, úgy, hogy az eleresztette és lezuhant. S ekkor az angyal szárnyai összecsukódtak és az öregasszonnyal együtt vis'zszazuhant a mélybe, ahonnan hamarosan viszsza is tért egyedül. S ekkor igy szólt az Ur Péterhez: “Látod Péter, nem jöhet a mennyek országába senki, aki csak EGYEDÜL akar bejönni és nem akar másokat is magával hozni.” Eddig tart a legenda. Már most azt kérdezem tőletek, ti is ilyen önző szivüek akartok lenni? Képesek lennétek arra, hogy barátaitokat a pokolba taszítsátok? Ugy-e nem. De inkább hivnotok kell őket Jézushoz, mert egyedül, önző szívvel senki sem juthat a mennyországba. A lelkész bácsik mindig hívnak minden
