Erős Vár, 1936 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1936-01-01 / 1. szám
4-ik oldal. ERŐS VÁR 1936. Január roktól elvárni, hogy (megfelelő és gyakori lelki gondozást tudjanak nyújtani ezeknek a missziós csoportoknak. Azonban miért áll az Evangélikus Egyház az egyetemes papságnak az alapján? Vájjon egy-egy buzgóbb és lelkileg érettebb egyházi vezetőember nem tudná-e megfelelő irányítás mellett ezeket a szorványhelyeket felkeresni és ott a lelki erősítésnek a munkáját, legalább havonta egyszer hinteni? Ezt azonban nem lehet úgy elintézni, hogy azt mondjuk: “No, István testvér, maga jövő vasárnap menjen el, ide és ide, és erősítse az ott élő evangélikusokat!” Az ilyen fajta elintézés rosszabb lenne mindennél. Szükség van egy, a mi magyar evangélikus népünk ideológiájának és lelki szükségleteinek megfelelő, gondosan, lelkiismeretesen, a legapróbb részletekben teljes programnak a kidolgozására s egy ilyen programnak a legnagyobb rétegben való elterjesztésére. A programnak a kidolgozása a lelkipásztorok, annak közkézre juttatása a Luther Szövetség munkája lenne. Ezekkel a lelkesítő és erősítő iratokkal felfegyverkezve, bármelyik egyháztag, akiben ég a vágy az Istennek országát tovább vinni, elindulhat ahhoz a 5—15 családból álló kis evangélikus csoporthoz, akik éhezve várják az Anyaszentegyház erősítő szavait. Ez a munka minden gyülekezetben keresztül vihető kisebb, nagyobb mértékben. Az Amerikai Misszió Hatóság feladatai oly nagyok, obligációi oly terhesek, hogy nekik sem idejük, sem pénzük nincs arra, hogy ezt — a kezdet kezdetének munkáját — helyettünk elvégezzék. Én hiszem, ha ezt a munkát lelkiismeretesen megindítjuk és folytatjuk, módunk lesz arra, hogy ezekből a Luther Szövetségi csoportokból egy-egy missziós körzetet szervezzünk idővel, lelkipásztorokkal az élükön. Minden elhamarkodottságának ellenére is, nagyon sok igazság volt abban a megnem valósult montreali gyűlésnek a részletesen előirányozott programjában. Ez, és ehhez hasonló határozott programot kell kidolgoznunk — egy kicsit több praktikussággal — és a Luther Szövetség vezetőségének IRÁNYÍTÁSA mellett megindítanunk. Éhez nincs szükség banketezésre, se költséges konvencióra, csupán egy nagy meggondoltsággal elkészített körlevélre, melyet minden g/ülekézet a maga körében megtárgyalhat, minden lelkipásztor a maga íróasztala mellett átgondolhat és a Luther Szövetség központjába beküldhet, melynek alapján a munkamegosztás megtörténhet és a munka is végre-valahára megindulhat. Ez az én hozzászólásom a Luther Szövetség ügyéhez. Adná a jóságos Ég, hogy ebben az 1936- ik esztendőben ez a munka megindulna közöttünk. Mert erre van szükségünk. MUNKÁRA van szükségünk mindenek előtt! Alapítás és fenntartás (Folytatás a 2-ik oldalról) alapítási lelkesedés szalmalángjának elhamvadása után az egyház tagjainak száma csökkenni kezdett. A magyar betegség-, a civakodás, féltékenység és elkedvetlenedés rágta az egyház testét és nem egy egyház van, mely 10-20- SOévi fennállás után kevesebb tagot számlál, mint megalakulása első dicsőségében. Ma már minden egyház küzd anyagi fennmaradásáért, melynek oka nemcsak a nehéz időkben rejlik, hanem abban is, hogy az első lelkesedés adakozási készsége lecsökkent. Ez nem tekinthető egészen hibának és bűnnek, hanem a dolgok természetében rejlik. Egy nagy ügyért lehet egyszer és kétszer nagy áldozatokat, hatalmas megajánlásokat kérni a tagoktól, de nem lehet azt folytonosan tenni. Minden egyház egy bizonyos idő letelte után odajut, hogy már nem számíthat a hívek részéről rendkívüli áldozatokra, mert ezeket a rendkívüli áldozatokat meghozták az alapítás idején, most már csak lényegesen kisebb évi adományokat hajlandók adni. Ez érthető; hiszen a nagy áldozatok a hívek egész családjától megvontak szükséges és kellemes dolgokat. Ezt egyszer és kétszer meg lehet tenni, de többször már nem, mert a hívek nemcsak az egyház életét akarják élni, hanem a magukét is. Ezért van az, hogy majdnem minden egyház kifizette adósságainak első felét, de a másodikat csak a jó Isten tudja, hogy mikor fogja kifizetni. Úgy áll a dolog, hogy majdnem minden amerikai magyar egyház életében eljön az az óra, mikor a gyülekezet belső életében és anyagi életében felmerült nehézségek megbénítják az egész munkát és szóbakerül a feloszlatás kérdése. És ezzel a kérdéssel az egyház életének a holtpontján sohasem az alapitó, hanem rendszerint a második vagy harmadik lelkész keiül szembe. És most mondja meg valaki, hogy mi nehezebb: lángoló buzdítással, gyönyörű ígéretekkel megszervezni egy egyházat, vagy azt ilyen holtpontról élve tovább vinni. Mert ne felejtsük el, hogyha egy egyház ilyen holtpontra érkezett, akkor a lángoló buzdításnak már nem szokott hatása lenni, hiszen túlsókat hallották a hívek; a gyönyörű Ígéreteket megcáfolta az egyház addigi múltja, melyben az elkedvetlenedés, civakodások és anyagi nehézségek szinte több bánatot hoztak, mint örömöt. És ha sikerült is az egyházat ily holtpontról továbbvinni, akkor is már állandó nehéz küzdelmet kell vívni, hogy ne kerüljünk megint évről évre újabb holtpontra, hogy el
