Erős Vár, 1936 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1936-01-01 / 1. szám
1936. Január ERŐS VÁR 5-ik oldal. kerüljük a bajtokozó civakodásokat, a mindent felbontó bizalmatlanságot és hogy elkerüljük minden egyház legnagyobb és legveszedelmesebb ellenségét-, a közönyt. Ha mindezt átgondoljuk, akkor el kell ismernünk, hogyha egy egyház alapítása nehéz dolog is, az egyház fenntartásának munkája van olyan nehéz. És ezért ne irigyelje senki azokat a magyar lelkészeket, akik a “készbe ültek” mert a mi egyházaink mindég kevésbbé készek. Mert mindég kevesebben ragaszkodnak a magyar nyelvhez, egyre több szülő tanul meg gyermekétől angolul inkább, minthogy a magyar nyelvet a gyermekében ápolja és mindég jobban elhalványodik egyházaink életében az a kapcsolat, mely tulajdonképen megteremtője volt és létjogosultságot adott egyházainknak: a magyar érzés, a magyar nyelv és magyar lélek. Ezért aztán egyházaink nemhogy készek volnának, hanem mindég kevésbbé készek, mert minél jobban midik az idő, annál halványabb lesz a származási kapcsolat, annál kevesebben maradnak a régiekből. Lehet, hogy otthon könnyebb fenntartani egy már egyszer megalakult egyházat. De az itteni körülmények között a fenntartás munkája mindég nehezebb és nehézségben, áldozatban hamarosan meghaladja az alapítók munkáját. Ezért szükséges, hogy az egyházak népe megbecsüléssel nézzen mai vezetőire is, hogy megértse, milyen nehéz, gondterhes, felelőségteljes munka az, amire vállalkoznak. De szükséges egyszersmind az is, hogy az egyházak népe tudatára ébredjen annak is, hogy a magyar egyház milyen felelőséget jelent az ő számára ma is. Ha azt akarjuk, hogy magyar egyházaink fennmaradjanak és megadják a magyaroknak azt, amire lelkűk legelemibb igényei alapján szükségük van, akkor kell, hogy az egyházaink hívei ma is az alapítási idők örömével, szer etet ével nézzenek a templomukra. Tisztázzuk magunkban azt, hogy mire kötelez bennünket az amerikai magyar egyházi élet. Jöjjünk tisztába azzal, hogy az alapítási adomány egyházunk iránti kötelességünk teljesítésének csak kezdete és nem befejezése. Értsük meg, hogy keresetünk 1-2 százalékának odaáld ozásával nem lehet egyházaink jövőjét biztosítani. Az amerikai egyházait körében egyre jobban hódit a bibliai tized gondolata: vagyis, hogy mindenki jövedelmének 10 százalékát adja egyházi, jótékony és szociális célra. Ha ezt soknak is kell mondanunk a mi hiveinknél átlagos kereseti viszonyokat tekintve, mégis kérdés tárgyává teszem, hogy az Isten országának közöttünk és bennünk való felépítésére nem áldozhatnánk e 4-5 százalékot? Nemrégiben magyar testvérek között jártam, akik kijelentették, hogy szívesen adnak az egyház fenntartására oly összeget, mely biztos tudomásom szerint csak tizedrésze annak, amit az illetők pálinkára elköltenek. Számoljuk csak össze, hogy mit költünk el egy évben italra, dohányra, mozira és hasonlítsuk össze azzal az összeggel, amit egyházi célra adunk: az összehasonlítás meg fogja nekünk mondani, hogy Isten vagy az ördög országának kapuja van nyitva a számunkra. És ehhez még azt is hozzá kell fűzni, hogy a piknikek és vacsorák és színdarabok alkalmával elköltött pénz nem tekinthető egyházfenntartási adománynak. Kevés kivétellel ezek oly szórakozási alkalmat jelentenek, melyekhez híveink nem kis része csaknem oly erősen ragaszkodik, mint az egyház életéhez, rendszeres és felemelt adományok nélkül egyházaink nem fognak kikerülni a mai élet nehézségeiből. Jöjjünk tisztába továbbá azzal is, hogy az amerikai magyar egyházi élet speciális volta arra kötelez minden egyháztagot, hogy miszsziói munkát végezzen. Először is családja körében. Aki a gyermekét nem tudja az egyházba hozni, hanem átengedi azt családi érdekből más felekezetitek, az nem öntudatos evangélikus. Ha nekem az én hitem drága érték, akkor leginkább ezt akarom az én gyermekemre hagyni. Szomorú szívvel nézek oly vegyescsaládokra, ahol az evangélikus fél a másvallásu fél vallásában hagyja a gyermekeit, holott — ez igen gyakori tapasztalat — az a másvallásu fél még kevésbbé törődik a vallásával. A miszsziói kötelesség ezenkívül kiterjed minden magyar testvérre, munkatársra is. Ne szégyeljük a Krisztus evangéliumát. Hívd magyar testvéreidet az egyházhoz: de ne csak piknikre, mert pikniken hivő még senkisem lett, hanem hívd el az Istentiszteletre, hozd el magaddal bibliaórára és a vele való érintkezésbe is ne félj arról bizonyságot tenni, hogy neked életed drága értéke a te hited. Gyermekeink és uj tagok nélkül egyházainknak nincs jövője. És végre jöjjünk tisztába azzal is, hogy az amerikai magyar ember számára az ő egyháza még drágább érték, mint az óhazai ember számára. Mert itt vallási életünkön kívül oly kapcsolataink vannak, melyeket, ha elvesztünk, soha újra meg nem találunk. Barátaid, hittestvéreid, rokonaid magyar nyelvű közös(Folytatás az utolsó előtti oldalon)
