Erős Vár, 1936 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1936-03-01 / 3. szám
1936. Husvét. ERŐS VÁR S-ik oldal. a szeretet a halott iránt, melyről azt kívánták, hogy a lelkész felemlítse. Ahol nem szerették egész szívvel azt a halottat, amíg élt, ott a temetésénél oly szeretetet kívánnak mutatni sok esetben a gyászolók hogy az idegen azt hihetné, hogy a szivük szakad meg fájdalmukban. De a feltámadás evangéliumának hideg és unott hallgatása azt bizonyítja, hogy a gyászolók mindent kívánnak, csak azt nem, hogy az a halott feltámadjon és még egyszer találkozzanak vele, Sajnos a gyűlölködés világában élünk és itt a viszontlátás ígérete nem csábítja azokat, akik nem szerették egymást. De hát akkor, ha nem volt igazi szeretet, miért kívánják úgy feltüntetni a dolgot, mintha az lett volna? Azért, hogy nagyobb legyen a “színház”, szebb legyen a szertartás és a hulló könnyek azt a hitet keltsék a szertartás résztvevőiben, hogy itt valami mélységes fájdalom érte a gyászolókat. Általános az a tapasztalat, hogy minél igazibb a szeretet a megholt iránt, annál kevéssbé kívánják az ő és a gyászolók érdemeinek felemlegetését. Akit igazán szeretünk, azt megsiratjuk úgy is, ha nem egy igazán megható beszéd csalja ki a könynyeket egyébként száraz szemünkből. Az igazi gyász csendet, egyszerűséget kíván: a hazug gyász nagy hangokat, pompás szertartást és rikató beszédet. Utóbbi esetben következik be a “halottkultusz”, mely egyúttal az élők kultusza is, mert hiszen a pompás szertartás és a dicsérő beszéd a gyászolók bőkezűségét dicséri és ez a dicséret az, melyre a gyászolók a temetések igen sok esetében pályáznak. Ide tartozik a temetési szertartás külső része is. A keresztyén hivő a halottban is az élőt tiszteli és megadja neki azt, amivel tartozik. Tisztességes temetés, gyászoló, de reménykedő imádságos lélek — ez az igazi temetés, melynél jelen van a Krisztus lelke. De úgy érzem, a keresztyén hittel ellenkezik az, mikor pompás érckoporsó, drága sírkő, koszorúk százai, gyászpompába borított ház, gyászruhák sokszáz dolláros költségei kisérnek valakit utolsó útjára. Jézus Urunk azt mondotta: “Temessék el a halottak az ő halottaikat!” — és úgy érzem, ezt ő azokra a lélekben halott emberekre mondotta akik igazi gyász, érzések, meleg szív hijján külső pompával akarták pótolni azt, amit sehogyan sem lehet pótolni. Milyen fonák helyzet az, mikor a gyászoló többet költ a halottra, mint amennyit életében hajlandó volt rá költeni? Mi az élőknek tartozunk minden szeretetünkkel és áldozattal, de a halottnak, aki ..már nem a mienk, hanem csak Istené, áldó megemlékezéssel és hivő lélekkel véghezvitt tisztes temetéssel, de nem ..fejedelmeket utánzó nompás, szinielőadásszámfoa menő szertartással, mellyel nem használunk se élőknek, se a hallottnak. Közben bebizonyosodik, hogy a fejedelmek szerényebbek, mint az egyszerű munkás és hivatalnok emberek. Az angol királyt egyszerű tölgyfakoporsóban temették el és a szűkös anyagi körülmények között élő egyszerű ember mért épp egy temetés alkalmával akar több lenni az angol királynál?Az ilyen könnyelmű költekezést nem az igazi szeretet és nem a szívből való gyász diktálja. Hanem az emberi hiúság, mely a világ elé viszi a szeretet látszatát, hogy dicséretet kapjon érte. De Isten, aki a sziveket vizsgálja, nem a sírkő nagysága szerint, hanem szived melegsége szerint fog megítélni téged! Nincs megkapóbb, mint az egyszerű temetés, melyen érzem, hogy a halott testet az élő hit és az igazi szeretet kiséri utolsó útjára. Nem tehetek róla, de az az érzésem, hogy a halot'fendező, mikor kifesti a halottat barátságosra, élőre, szentségtörést követ el, mert hazug festékekkel akarja a halált barátságosra festem, holott a halál tövisét csak az élő Krisztus veheti el. A keresztyén hivő ember házában igy folyjon le a temetés: A gyászolók a temetésrendezőnél oly szertartást rendeljenek, mely megfelel rendes anyagi körülményeknek. Ha a biztosítási összeg több, megvan annak a helye, ha másutt nem, akkor a boldogult szegény rokonainál, akik jobban rá vannak szorulva a segítségre, mint azok, kiknek ez üzletük. Óhazában mindinkább terjed a koszorúmegváltás gondolata. Szegény ember temetésére nem koszorút küld az ember, hanem annak árát az árvák részére. Jómódú ember temetésére sem külküldenek koszorút a résztvevők, hanem azt egy jótékony intézetnek adják s erről megfelelő formában tudatják a gyászolókat. És nem a legszebb koszorú az a hervadatlan koszorú, mikor a gyászoló kedves halottjának emlékét egy jóságos, szerető cselekedettel áldja meg? A koporsó megválogatásában legyünk igénytelenek. Nem kell annak a koporsónak szebbnek lenni, mint az ágynak, melyben meghalt akit szerettünk. Ha úgy szereted halottadat, miért nem vitted zöld erdők mélyén épült költséges szanatóriumba, ahol szebb szobában és szebb környezetben szenvedett volna és szenyedését enyhítette volna a te szeretedet mélysége, mely ily nagy áldozatokra volt képes. A halottnak már nem tudod megadni, amit elmulasztottál. Kéző. És a holt tetemet ne helyezzük hivalkodó tartályba, mert por az és porrá kell lennie. A sírhely és a sir ápolásánál gondoljunk arra, hogy Herrnhutban, a németországi testvéregyház ősrégi városában, ahol a keresztyén hitélet különleges tisztasággal maradt fenn a mai napig, teljesen egyforma sírok vannak. Minden síron egy négyszögletes kőtábla, mindegyiken ugyanoly betűkkel rávésve a megholt neve és éveinek száma. A halálban egyformák vagyunk, ott nem hivalkodhatunk: ezt fejezi ki a herrnhuti temető. De husvét hajnalán, négy órakor az egész város egész népe
