Erős Vár, 1934 (4. évfolyam, 7-15. szám)
1934-04-01 / 7. szám
12-ik oldal. ERŐS VÁR 1934. Husvét. nak kálóit ja kettéhasadt, a felétől fogva mind az alsó részéig és a föld megindult, a kősziklák megrepedeztek a Golgota hegyén.” Kajafás nevetett. “Igaz, — szólt, — én magam is láttam, de mindjárt mondottam is az egybegyült sokaságnak, hogy az Isten haragja ez, mert hamis próféta megfertőzte beszédeivel Salamon szent templomát, a föld pedig azért rázkódott meg, mert nem akarja befogadni a Názáreti bűnös testét.” “Ma van a harmadik napja, — mondta Annás gondolkodva s maga elé nézett. — Amint mondád, Jeruzsálemben minden csendes. Visszatérnek a régi napok, hatalmunk is a régi lesz. Nem kell félnem, hogy a leányom, Miriam megháborodik, mert ő is befogadta a Názáreti tanítását.” “Tudom, — mi van most vele?” Kérdezte Kajafás. “Megcsufolta ősz fejemet és az ellenségemhez ment által. Hiába átkoztam, nem törődött vele. Hiába zártam be; kiszökött, hogy hallgassa az ő tanitásait. Egy alabástrom szelencét adtam volt neki, tele jószágu nárdus olajjal, számtalan talentumokat adva érte, csakhogy Miriámnak öröme teljék ibenne. És mit cselekedett vele? Elvitte, eltörte, hogy a drága kenetet a Názáreti fejére öntse ...” “Miért nem korbácsoltad meg?” — kérdezte Kajafás sötéten. “Az anyja nem engedi. Most sem tudom hol van. Mióta elfogták Jézust, aki Krisztusnak nevezi magát, Miriam a haját tépi, a köntösét szaggatja, sírásával felveri a házat. Egész éjjel nem alhattam miatta, csak hajnal felé csendesedett meg. Sem engem, sem; az anyját nem akarja látni, s nem veszi be a mi beszédünket.”' “Majd elmúlik az is, — mondotta Kajafás.— Mindenek elmúlnak. A tüzes üszköt eltapostuk, nem támad belőle tűzvész, a megáradt vizek majd visszatérnek medreikbe. Ő nincs többé, nem lesz az sem, aki beszélni merjen róla. Tanítását mint a polyvát elhordja a szél s még a nyomát is befújja a por. Meghalt. Mi élünk, mi vagyunk az erősek és miénk a hatalom.” A két főpap elhalgatott, olyan nagy csendesség volt körülöttük, mintha nemcsak a város, de az egész világ kihalt volna körülöttük. A nagy csendben egyszerre szélzugás támadt a fák között és a zugás egyre erősbödött, úgy zúgott, harsogott, mintha valami diadalmi ének törne most elő. A csendes utca felől is felsírt valami zokogó hang és a zokogás boldog, ujjongó nevetésbe csapott át. Egy fiatal nő rohant keresztül az utcán Annás háza felé. Miriam volt a főpap leánya. Haja ki volt bontva és mint valami vörös királyi palástét vitte utána a szél. Köntöse meg volt hasogatva, szemei dagadtak voltak a sírástól, mégis ezen az arcon nem látszott sem bánat, sem kétségbeesés, csak valami nagy földöntúli öröm. Berohant a kertbe, ahol a két főpap megütközve, ijedten nézett rája. “Él! Él! Feltámadt, — sikoltott a Miriam, boldog ujjongással. — Hiába feszítettétek meg. Hiába öltétek meg. Hiába pecsételtettétek le a sírját. Hiába őrizték a katonák. A koporsó üres. Ő él! És élni fog örökké ...” A két főpap rémülten nézett egymásra szemük odatapadt a Golgota hegyére, ahol a három keresztfa állt, a kettő árnyékba veszett, a középső a napsugarak özönétől bevonva ragyogott, világított . . . Kajafás lehajtotta fejét és lehunyta szemeit, hogy ne lásson semmit, de mindhiába, egyre látta a keresztet, amely eddig a gyalázatos halál jelképe volt, látta hogy változik át és nincsen erő, nincsen hatalom, mely útját állná, látta hogyan változik át örök élet, a jóság és a szeretet szómbólumává. Intelmek keresztény szülőkhöz (Folytatás az 5-ik oldalról) Mindeme veszélyes modern külbefolyások megteremtettek egy erkölcseiben züllött és korán megmételyezett ifjúságot; csak azok a pajtások és pajtásnők, akik azután betetőzik a gonosz munkáját a mai kor ifjúsága körében. — Ezek már a sátánnak szülöttei és azon igyekeznek, hogy minél több ifjút és nőt kerítsenek a maguk hatalmába. Az ily pajtások kisértése végnélküli igyekezettel keresi a hatalmába keriteni mindazokat az ifjakat is, akiknek miég szent az Isten törvénye, az erkölcs és a szülői ház. Vájjon az a szülő, aki mindezt elgondolja és megérti lehet-e közönyös eme a világot felforgató gonossz befolyásokkal szemben, melyek mind az ő gyermekük lelki megmételyezését célozzák, vájjon nem-e kell, hogy minden egyes szülő látván a mai kor ragályos erkölcstelenségének káros hatását ki-ki a saját otthonában, felébredjen annak tudatára, hogy egyháza és a Krisztus igéje iránti közönyével tulajdonképpen önön maga is elősegiti a bűnnek terjedését a mai ifjúság között. Vájjon megérti-e a mai kor szülője azt, hogy Amerikában az egyedüli hely, ahol gyermeke csak a szépet, a nemest, a jót tanulja: az Isten háza. — Ha pedig megérti ezt, lehet-e gyermekét szerető szülő aki ne önmaga vezetné el az Isten házába gyermekét vasárnap reggel, igy szólván: ’’Jöjj gyermekem, vasárnap vagyon, menjünk az Ur házába.” Boldog az a szülő aki jó lelkiismerettel mondhatja a szentirás szerint: “Én és az én házam népe tiszteljük az Urat.”
