Erős Vár, 1934 (4. évfolyam, 7-15. szám)
1934-10-01 / 13. szám
1934 Október. ÉRŐS VÁR Luther Márton és a Reformáció Ama Istentől kiválasztott jeles férfiú, aki a keresztyén egyházat a hamis tanoktól megtisztította és a keresztyén vallást eredeti evangéliumi egyszerűségébe visbz/aállitotta (reformálta), Luther Márton volt. Luther Márton született 1483. nov. 10-én Németország Eisleben városában. Atyja Luther János szegénysorsu, istenfélő bányász volt. A kis Luther Márton szegény tanulók módjára úgy kereste meg kenyerét, hogy házról-házra járva imádkozott és vallásos énekeket énekelt. Egy gazdag kereskedő nejének, Kottánénak, anynyira megtetszett Luther szívből fakadó éneke, hogy őt magához vette és iskoláztatta. Szülei azt akarták, hogy ügyvéd legyen és majdan családot alapítson. Luther szivét és lelkét már ifjú korában komoly vallási kérdések foglalták el és Isten irgalma után áhítozott. 18 éves korában az erfurti egyetemre került. Itt talált egy bibliát, melyet titkon elolvasva elhatározta, hogy a papi pályára lép. Ez elhatározását csak siettette egy szomorú eset. Midőn egy alkalommal legjobb barátjával hazafelé indult, hirtelen zivatar támadt s mellette barátját a villám agyonsujtotta. Luther ekkor megfogadta, hogy Istennek szenteli egész életét, azért 1505-ben az Ágoston szerzetesek közé vétette fel magát. Itt folytonosan azon töprengett: “miként ..nyerhetném el a legnagyobb ..boldogságot: Istennek kegyelmét?!” Ennek elérésére mindent megtett amit szerzete szabályzata előirt. Éjjel-nappal virrasztott, imádkozott, bőjtölt, testét sanyargatta, de lelke nyugalmat nem talált. Pedig ha valamelyik a szerzetesek közül — amint később maga Luther mondá — e külső jócselekedetek által elérhette volna Isten kegyelmét, úgy ő bizonyosan azok közé tartozott volna. Midőn mármár kétségbe esett s több napi virrasztás után szokik oldaí. bájában ájulva találták, egyik jóságos öreg szobatársa az apostoli hitvallás Ill-ik hitágazatának eme szavával vigasztalta meg “hiszem a bűnök bocsánatát!” Ekkor villant meg Luther előtt a hit-nek nagy értéke s midőn a szentirásból a római levél I. rész 17-ik és III-ik rész 24. és 28-ik versét elolvasta, ebből egészen megbizonyosodott, hogy “az igaz ember hitből él”, hogy Isten kegyelmét, bűneink bocsánatát “ingyen egyedül a Jézus Krisztusban való hit által nyerhetjük el a törvény cselekedete nélkül.” Luther megtalálva lelkének nyugalmát még nagyobb buzgósággal tanulmányozta a szentirást. 1507-ben Bölcs Frigyes szász választófejedelem meghívására a wittenbergi egyetem tanára lett. Luther mint tanár és pap az evangéliom szerint prédikált és nagy népszerűségnek örvendett. 1510-ben szerzete ügyében Rómába ment a pápához. Útközben és Rómában fájdalommal tapasztalta a nép és a papok tudatlanságát, erkölcsi romlottságát és evangélium ellenes tanítását. Mikor pedig X. Leó pápa egy Tetzel nevű szerzetes által bűnbocsátó cédulákat áruitatott — melynek értelmében aki ily cédulákat vesz, annak bűneit a pápa megbocsájtja — Luther ez ellen hevesen kikelt és a főpapokkal szépszerével meg akarta szüntetni, de fáradozása hiába való volt. AZÉRT 1517. OKT. 31-ÉN (innét számítjuk a reformáció kezdetét) a wittenbergi vártemplom ajtajára kifüggesztett egy 95 tételből álló iratot. Ebiben kimondja, hogy vissza kell térni az eredeti evangéliomi keresztyén tanhoz és bizonyítja, hogy Krisztus az egyház egyedüli feje és a pápának nincs hatalma a bűnöket megbocsátani, hanem egyedül Istennek. A 95 TÉTEL EGYES PONTJAI 1. Urunk és Mesterünk a Jézus Krisztus ezt mondva: “Térjetek meg” stb. akarja, hogy a hívek egész élete megtérés legyen. 6. A pápa egy vétket sem bocsáthat meg, legfeljebb, kihirdeti és megerősíti, amit Isten megbocsátott. 27. Hivságos emberi beszéd, hogy mihelyt megcsörren a ládába dobott garas, a lélek azonnal fel a mennybe röppen. 62. Az egyház igazi kincse az Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangélioma. 92. Annakokáért el mindazokkal a prófétákkal, akik a Krisztus népének azt mondják: Béke, béke és nincs béke. 93. Ellenben üdv mindazon prófétáknak, akik azt mondják a Krisztus népének: Kereszt, kereszt és nincs kereszt. 94. Intsük a keresztyéneket, hogy fejüket, a