Erős Vár, 1934 (4. évfolyam, 7-15. szám)
1934-10-01 / 13. szám
6-ik oldal. ERŐS VÁR 1934. Október. Luther a bibliáról s az egyházi tanról Irta: DR. SLÁVIK MÁTYÁS, nv. theol. dékán-tanár Luther több lényeges ponton tért el a középkori egyházi tantól. Minden evangélium ellenes dologban protestáló reformátor volt. Személyes keresztyén vallásos meggyőződését csak a Krisztus evangéliumának rendelte alá. A keresztyén ember szabadságának jogával élt, mihelyest evang. hitének korlátozásáról vagy megkötöttségéről volt szó. A hit és a tekintély felfogásának dolgaiban a protestantizmus úttörőjének bizonyult. Esze, meggyőződése és lelkiismerete volt itt az irás mellett vallásos életének támasza és horgonya. A szentirás középkori tekintélyét is kritikai bonckés alá vette. Mindenekelőtt éles külömbséget tett a bibliának a kánon és az apokrifus könyvei között. A prófétákat a Krisztusra és az ő evangéliumára vonatkozó jövendöléseik és ígéreteik miatt nagyra becsüli. De már a Prédikátorok könyve “nem Salamon király által Íratott, hanem a zsidó tudósok által szerkesztett.” A Példabeszédek könyve “ mások által tákoltatott össze.” Az Énekek éneke “egy összefoltozott könyv.” Nem egy ponton előkészítette a mai ószövetségi bibliai kritikát. Ezzel szemben az újszövetség s benne Krisztus evangéliuma Lutherre nézve Istennek igéje a legmagasabb értelemben véve. De ott sem hallgatja el egyéni személyes vallásos meggyőződését és szubjektív felfogását. S bár neki Krisztus igéje szós’erint Istennek igéje, mégis többre értékeli Pál levelét, mint az evangéliumokat. Szerinte János evangéliuma és I. levele, szent Pál levelei, kivált a római galáciai és efezusi, nem különben . Szent Péter I. levele azon könyvek, amelyek azt tanítják, amit tudnunk szükséges és üdvös.” Főleg a rómaiakhoz irt levél az uj testamentomnak tulajdonképeni főrésze s a legtisztább evangélium”. S’abad keresztyén meggyőződés vezette bibliai kritikáját legjobb hite, tudása és lelkiismerete szerint s ez épen az ő reformátori alapelve. S ilyen a felfogása a hit kérdésében is. Az nála nem az egyház által szentesített hittételek egyszerű elfogadása, tehát tekintély hit, hanem “tapasztalás és vizsgálódás alapján nyert lelkiismeretes, vallásos meggyőződés.” Amire tudása, meggyőződése és lelkiisme'-ete tanította, az volt a középkori egyházi tant áttörő reformátori hitének a tárgya. Mert szerinte “a lelkiisme'-et ellen tenni valamit annyi, mint a hit ellen cselekedni, vagy nagyon vétkezni.” “Ilyen lelkiismeret szerint ítél a mi Istenünk, mert amikép hiszesz, úgy itéltetel Isten által.” “Nem Luther, hanem Krisztus tanítványának kell lenned, s nem is elég az, ha mondod : Luther, Péter vagy Pál mondotta ezt, hanem neked magadnak lelkiismeretedben változatlanul kell érezned Krisztust, érezned azt, hogy Istennek igéje az, ha mingyárt a mennynek angyala s az egész világ harcolna is ellene.” S csak a hivő gondol helyesen az Istenről. Senki sem üdvözülhet másnak hite vagy cselekedete által, hanem csak élő és tevékeny hite által. “Senkinek sem bocsáttatnak meg bűnei, hanem csak annak, aki hiszi, hogy Isten kegyelme megbocsájtja néki a Krisztus evangéliuma által.” Magyarázatul oda teszi, hogy a hit müve egyedül, hogy a sakramentomok, keresztség és úrvacsora azt eszközük, amit jelentenek, mert amit hiszünk, úgy történik velünk. “Mindez a középkori vak tekintélyhit egyenes megtagadása. A hithez is érző szív és gondolkozó ész kell. Luther itt a középkori egyházzal ellentétben Istennek kegyelmét és büntető igazságosságát épugy, mint az embernek üdvösségét vagy elkárhozását a belső személyes vallásos hitnek körébe hozza át.Mindenki üdvét vagy kárhozatát magában hordozza. “A rossz lelkiismeret a pokol maga, s a jó lelkiismeret a paradicsom és mennyország”. Luther üdvözítő hite nem tekintély — kényszer, hanem mélységes benső meggyőződés az evangéliumi igazságról. Ettől várta és remélte, hogy eljön a meggyőződési hűség, az igazság, szabadság, szeretet, béke és áldásnak istenországa e földön! De e ponton a reformáció müve még nincs befejezve.------------------------000-----------------------Négy és fél század távolából homálytalan fénnyel ragyog fel előttünk Luther alakja. — Nagy ember volt, mert mindig kicsi akart maradni; századok fölé magasodott, mert nagyon mélyre tudott hajolni az Isten előtt; legnagyobb volt a történelem szellemóriásai közt, mert a bűnösök között elsőnek tartotta magát; millióknak lett a vezére, mert soha se akart egyebet, mint szolgálni. — Evangélikus véreink! Büszke örömmel, hálás szeretettel, kötelességlátó akarattal emlékezzetek nagy Lutherünkre!” (Harangszó.)-------:----------------ooo-----------------------Carlyle Tamás a hires angol történetiró igy ir Lutherről a “Hősökről” cimü könyvében:” Ezt a Luthert igazi nagy embernek tartom; nagy értelmileg, bátorságban, szeretetben és tisztességben; egyike a leghívebb és a legértékesebb embereknek. Nagy, nem mint a kicsiszolt obeliszk, hanem mint egy alpesi hegy, olyan egyszerű, becsületes, öntudatlan, egy szikrát se pózoló, egészen más célt követve, mint az, hogy naggyá legyen. Oh, igen, törhetetlen gránit, messzire, magasra fölnyulva az égig, de szakadékaiban üde források, örökzöld, bájos völgyek, virágokkal! Valódi szellemi hős és próféta, megint egy igazi fia a természetnek és a valóságnak, akiért a mostani és a jövendő százai dók hálaimát zenghetnek az égnek.”
