Erős Vár, 1932 (2. évfolyam, 1-7. szám)
1932-06-15 / 6. szám
Sec. 43514, P. L. & R. U. S. POSTAGE 1c. Paid PITTSBURGH, PA. Permit No. 625 Volume II. Évfolyam. 1932 Junius 15. Number 6. szám. Published and edited at 161 Hazelwood Ave. Pittsburgh,Pa. Subscription 9129 a year The on/u Hungarian Lutheran paper in America-. J A VÉGSŐ PONTON. “Két fiatal asszonyka öngyilkosságot követett el, míg férjeik munka után néztek. Az öngyilkosság oka: anyagi gondok.” így kezdődik egy rövid hir a reggeli újságban. A történet annyira közönséges és megszokott, hogy az újság egy kis eldugott sarkában van elhelyezve. Pedig e hir -mögött és a számos hasonló hir mögött egy nagy nemzeti tragédiának az epizódjai játszódnak le. A gazdasági válság úgy a család mint az egyén morálját mind jobban megtörik. Minél mélyebben hatol az ember ezen tények eredőjének kutatásában, annál vigasztalanabbnak látja a helyzetet. Csak tegnap hallottuk egy jótékony intézmény vezetőjétől, hogy az összes jótékonysági intézményeknek, melyek tavasszal már a kimerültség szélén állottak és a nyártól reméltlék a megkönnyebbülést, nem csak, hogy kevesebb munkájuk lenne, hanem mindig többen és többen szorulnak a szolgálataikra. Jellemző, hogy az utolsó hónapban rohamosan emelkedett az elmebetegeknek a száma. A tuberkulózis betegek száma szintén rohamosan emelkedik az utolsó három esztendő alatt. A lelki és tesi betegségek számának emelkedése nem egyes elszigetelt vidékekre szorítkozik csupán, hanem az egész világnak problémájává fejlődött. Az egész emberi nem egy olyan korba érkezett el, melyben az egész emberiség kész feladni minden reménnyel. Kétségbe esve, megcsalva, reményeiktől megfosztva az utolsó három esztendő alatt, százan és ezren állanak a kétségbeesés végpontján. A dolgok ilyetén való állása egy határozott kihívás az egyházra nézve. A veszedelem, mely lassan, de biztosan megfertőzi a kétségbeesett lelkeket, olyan jelleggel bir, mely ellen az egyháznak harcolni elemi kötelessége. A jelenlegi katasztrófa nem csak anyagi, hanem elsősorban lelki, s mint ilyen megváltását az egyházban kell keresni. Sok vita folyt már arról, hogy az egyház felelős-e vagy nem a társadalom gazdasági berendezkedéséért, de a jelen esetben nem anynyira a gazdasági, mint a lelki katasztrófa az, mely főképpen orvosságra szorul. Felismerni a veszedelmet, elfogadni az egyházaknak a felelősséget még messze van attól, hogy segítséget tudjunk nyújtani. Az egyházaknak meg kell minden lehetőt tenni az irányban, hogy a szükölködőkön segítve legyen. Utána kell nézni, hogy azok a segély-akciók, melyek kerületeikben vannak rendezve, sikeresek legyenek. De mind ezek a segélyezésre irányuló törekvések, lett legyenek bármennyire üdvösek és szükségesek, nem lesznek képesek ellensúlyozni azt a nagy veszteséget, melyet a nyomor okoz a tömegek lelkében. Miért nem? Azért, mert a munkanélküliség, ahelyett, hogy csökkenne, még mindig nagyobb arányokat ölt. Az egyének és családok félre tett vagyonkája mindig kevesebb és kevesebb lesz. Azon városoknak a száma, melyeknek pénztára kimerült a segélyezésben, napról-napra több lesz. Nem régen egy havi folyóiratban a következő cikk jelent meg: “Niles, Ohio, azzal dicsekszik (van is vele mit dicsekedni), hogy polgárainak 25 százalékát személyenkint havi egy dollárért táplálja — ami azt jelenti, hogy 1 és fél centért állít elő egy ebédet.” Lehet, hogy ezzel lehet dicsekedni akkor, ha azt vesszük figyelembe, hogy máról holnapra az éhenhalástól mentik meg a lakosság negyed részét. De az embereknek szembe nézni a bizonytalan jövővel egy és fél centes ebéddel a hasukban, kész kétségbeesés. Az egész emberiség lassan, de biztosan halad a végső pont felé. Az egyháznak kötelessége megakadályozni a katasztrófát. De hogyan? Elsősorban rögtöni anyagi és lelki segély nyújtással. De mindenek felett vállat vállhoz vetve kell az egyháznak harcolni egy józan gazdasági világrendért. Józan agyú emberek csak is egy jó
