Erős Vár, 1932 (2. évfolyam, 1-7. szám)
1932-06-15 / 6. szám
o ERŐS VÁR 1932 Junius 15. zan gazdasági világrendben lélhetnek. Amire a kétségbe esett embereknek mindenek felett szüksége van, az megértő baráti szív. Az egyedül - valóságnak az érzete, az a tudat, hogy senki sem törődik velük, senki sem tud vagy akar segiteni, az ami az emberek lelkét darabokra töri. Ilyen lelkek előtt a templom kapuinak megint ki kell nyílni. Ilyen lelkeknek megint meg kell találni az egyház kapuin belül a baráti kezet és az egyháznak minden erejét megfeszítve harcolni kell egy uj világrendért. Társadalmi berendezkedésünk őrült fantazmagóriái, őrült igazságtalanságai azok, melyek a tömegek mentalitását a kétségbeesés végső határára kergetik. Egy társadalom, melyben anynyi élelem terem, íhogy annak fele is elég lenne, mégis tagjai éheznek, ahol annyi gyár és műhely van, hogy az ország lakosságának kétszeresét foglalkoztatni tudnák, mégis milliók járják az uccákat munkanélkül, egy ilyen társadalmi rend nem lehet józan, hanem őrült. Csoda tehát akkor, ha a tömegek is megbolondulnak ? Az egyházra nagy feladat vár. Egész férfiakra és egész szivekre van szükség megharcolni a harcot. S ez a harc nem csak a rögtöni segély előteremtését jelenti, hanem elsősorban jelenti a remény és hit lámpásának magasra-tartását. Jelenti az Isten Országának prédikálását, élését és azt a megalkuvás nélküli harcot, mely arra törekszik, hogy a mai bolond, ember-csinálta gazdasági berendezkedés helyébe egy igazságos és józan társadalmi berendezkedés lépjen. S ebben semmi uj nincs, mert evégből alapította Krisztus az ő országát. te=g!l—:—ir=im—n---------insrfr VALLÁSÜLDÖZÉS OROSZORSZÁGBAN. A New York Herald-Tribune 1932 április 8-i számában a következő hir jelent meg, melyet érdemesnek tartunk lefordítani. “MEGKORBÁCSOLTAK EGY LELKÉSZT OROSZORSZÁGBAN. Szibériába száműzik az evangélikusokat. “Berlin, április 7. — Az evangélikus egyház sajtó bizottsága jelenti, azon kinzások borzalmas részleteit, melyen harminc evangélikus lelkész átment a Szovjet egyik fogoly-táborában. Az egyik lelkészt a lelketlen kommunisták megkorbácsolták és hét nap hét éjjel állni kényszeritették, hogy igy kicsikarják belőle a vallomást, melynek alapján száműzhetik Szibériába. Ezt az egy lelkészt minden alkalommal, mikor összesett, korbáccsal verték fel aléltságából. A szerencsétlen lelkeknek borzalmas története az orosz vallásüldözés történetének legszégyenletesebb lapjaira tartozik. Erbes lelkész, egv a harminc közül, aki a Volga menti német települők egyik lelkésze volt, a kegyetlen bánásmódtól és éhségtől meghalt. Szibériában, — mondja tovább a jelentés, -■*kényszerítve vannak, hogy magas hóban is harminc fát vágjanak ki egy na]). A számüzöttek napi étlapjáról még a kenyér is törülve van.” <s==ir=^ir=inr=nr=^'irs=& A WINDSORI EVANGÉLIKUS MAGYAR LUTHER SZÖVETSÉGI GYŰLÉS. Amilyen szépen bontakozott ki a magyar evangélikusság ereje Amerikában és Kanadában, arról minden konvenciói tag meggyőződhetett. Alapos és komoly lépések történtek Clevelandban, előzőleg Bethlehemben és végül Pittsburghban. Következik a magyar evangélikusság negyedik nagy összejövetele Windsorban, Ont., Kanadában. Ha eddig a sok evangélikus magyar közül erről néhányan nem tudtak, hallják meg ők is és készülődjenek. Minden egyes evangélikus hívőhöz és minden egyes magyar evangélikus gyülekezethez és egylethez szól ez a felhívás. Álljon össze az evangélikus gyülekezetek és egyletek minden tagja megválasztott vezetőivel az élén és készülődjék egy helybeli gyűlésre: válasszák ki az összlutheránusság gyűlésére kiküldendő képviselőket! A windsori gyűlés kéri minden egyes magyar evangélikus gyülekezet és egylet képviselőjét. Ott meg kell jelenni minden egyes gyülekezet lelkészének, vagy egy világi vezetőjének és egylet vezetőjének. Ez a szó KELL, aláhuzottan, megnagyobbítva kiált minden egyes magyar evangélikus gyülekezethez és egylethez, lelkészhez, egyháztanácsi taghoz, egyleti elnökhöz, egyleti vezetőség tagjához és minden egyes evangélikus magyar szívhez. Ez a szó KELL azért is áll, mert eddig a magyar evangélikusság elhanyagolta ügyeit. KELL neked élned és állnod, tenned és diadalt aratnod. A Luther Szövetségnek KELL minden magyar evangélikus munkának a feltámadása. Egyleteinek KELL gyarapodni, az egyleti taogknak KELL sokasodni mindenhol, ahol evangélikusok cinek, uj evangélikus gyülekezeteknek KELL feltámadni, uj életre KELL kelni minden magyar evangélikusnak. Azok a magyar evangélikus irók KELLenek a Luther Szövetségnek, hogy álljon a magyar evangélikus munkába, aki csak él és dolgozik.