Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1914
mmm okom tagadni, vagy éppen titkolni előttetek, hogy kétségtelen dolog, való tény az, hogy nagyszerű elgondolásokban, hatalmas tervezésekben, lendületteljes törekvésekben gazdag mind a kettő.* Csakhogy aztán az Í9 kétségtelen, hogy a mi bennük jó, a mi bennük igaz mindazt immár közel kétezer éve hirdeti az evangélium, a mi pedig bennük új: az tömegszenvedélyhez, kíméletlen előretöréshez, zsarnoki erőszakhoz, - vagy egyéni hiúsághoz, önzéshez, alacsonyság- hoz, belső ürességhez, eldurvuláshoz, szellemi rabsághoz és romboláshoz vezet a nélkül, hogy építeni tudna, mert Isten nélkül boldog társadalmi rendet építeni; Jézus nélkül, vallás nélkül megelégedett embert nevelni nem lehet!... Ilyen bálvány az a franczia materializmus, a melynek egyik előkelő miniszter-prófétája, a múlt esztendő augusztus havában, egy franczia világlap** hasábjain csufondáros élczelődéssel kigúnyolta Vilmos császár legendás alakját, azért, mert ama sorsdöntő nagy napon (augusztus hó 5-én), hüvelyéből kirántott kardja aczélpengéjének: Istentől könyörgött diadalt!... Kigúnyolta becsmérlő szavakkal a német nemzet százezreit azért, mert a Bismarck szőbor, a Frigyes Vilmos-emlék és a potsdami palota nagy térségein a nép tízezrei térdreborulva, Istenhez imádkozva bocsátották útra, — most már tudjuk, világverő hadba, legyőzhetetlen hős fiaikat. A lezajlott kilencz hónap századokra kiható története, gigászi küzdelme mutatja, mivé teszi Isten azokat, „a kik a gúnyolódók székébe" kevélyen, gőgösen beülnek. Elég a példa. Láthatjátok belőlük, kedves ifjak, hogy az emberiség nagy része miként távolodott el az élet forrásaitól, miként temette be azokat a tiszta forrásokat: az erkölcsi züllés mocsaras posványa, a melyből megdöbbenéssel láthatjuk éppen e vészterhes napokban, hogy mennyi bűn és mennyi szenny dudvájasarjadzott! Láthatjátok, hogy „annyi bűn, szenny keserű levétó'l" ... a világot megtisztító katasztrófa ideje csakugyan betelt! De láthatjátok azt is, a nagy kataklizmában, Isten ujja fönségesen mutat reá arra, hogy: hiába a zsarnokság népeinek megszámlálhatatlan fövénytengere, — hiába a kalmár ezüstből és aranyból öntött ágyúgolyóinak hivalkodással emlegetett nagy sokasága, — hiába a gyűlölettől lángoló nép ragyogó nagy műveltsége: a mi igazságunk zsákmánynyá nem válhat; a mi keresztyénségünk csődöt hem mondhat; a mi hitünk meg nem szégyenülhet, mert az Isten hatalmas jobbkeze kivívja a végső diadalt, a mikor „öröm és szabadság szava hangzik majd az igazak sátoraiban'1 ... Szeretett Kartársaim ! Kedves Ifjak! Ebben a rendületlen meggyőződésben végezzük nyugodtan tovább, Col- legiumunk traditióihoz híven a művelődés, a béke munkáját! A küzdelem, lehet, még hosszú lesz! De az bizonyos, hogy reátok kedves ifjak, nagyon sok csábító fog várni odakünn az élet utain. Mert „sokan jönnek majd a Krisztus nevében és azt mondják tinektek: én vagyok a * V. ö.: Eucken R.: Az élet értelme és értéke, 35 — 52. old. ** „Maiin." ii 2•
