Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1913
8 Debreczen, Mázy Engelbert tankerületi főigazgató Kassa, Melczer Gusztáv közjegyző Poprád, Melicskó Frigyes főmérnök Kolozsvár, Meskó László volt államtitkár, orsz. képviselő Nyíregyháza, Molnár Viktor volt államtitkár, orsz. képviselő Budapest, Philippy Aladár törzsorvos Nagyvárad, Radvány István egyházm. felügyelő Miskolcz, Rajner Béla ügyvéd Budapest, Ráth Arnold ev. főgymn. tanár Budapest, Róth Vilmos egyetemi tanár Bécs, Rumann János ügyvéd Liptószentmiklós, Sänger Árpád jószágigazgató Oroszvár, Szentiványi József egyházmegyei felügyelő Eperjes, Szénássy Béla erdőmester Jolsva, Szlávik Mátyás theol. akad. tanár Eperjes, Schneller István egyetemi tanár Kolozsvár, Schön Hugó nyug. járásorvos Sátoraljaújhely, Schulek Géza ügyvéd Budapest, Schulek Jenő főorvos Petrozsény, Schütze József főorvos Kisszeben, Spanner Géza lyceumi tanár Sopron, Springer Zoltán ügyvéd Felsővízköz, Színik Lajos ügyvéd Budapest, Sztehlo Gerő lelkész Besztercze- bánya, Sztehlo Gusztáv nyug. ezredorvos Beszterczebánya, Törzs Kálmán nyug. erdőtanácsos, Turóczy Vilmos esperes Ózd, Weichhart Waldemár pénzügyigazgatósági hivatalnok. Ezek után Draskóczy Lajos collegiumi igazgató, az ünneplő közönség előtt, a Collegium nevében forró köszönetét mondott mindazoknak, a kik ünnepünk fényét, jelentőségét megjelenésükkel, vagy a távolból érkezett megemlékezésükkel emelni szívesek voltak s intézetünket megtisztelő nagyrabecsülésüknek kifejezést adtak, nagynevű és nagyérdemű Nestorunknak pedig oly édes, boldogító örömet szereztek. Erre szólásra emelkedett az ünneplők zúgó éljenzése közben Ludmann Ottó, hogy megköszönje ünnepeltetését a következőképen: Mélyen tisztelt collegiumi elöljáróság, szeretve tisztelt collegáim, barátaim és jóakaróim, kedves tanítványaim! Meghatottan keresek, de nem találok szavakat, a melyek képesek lennének kellően kifejezni azon érzéseket, melyek az elhangzott kitüntető és elismerő beszédekre lelkemben támadtak. Egyrészt az öröm és a hála érzete dobogtatja meg magasabban a szívemet, midőn hallom, hogy azok, a kiknek szeme előtt folyt le eddigi működésem és a kikkel együtt munkálkodtam a tanügy terén, valámint azok is, a kik közvetlen tanúi voltak az én tanításomnak és azután intézetünket elhagyva és az élet küzdelmeibe lépve, megítélhették tanításomnak értékét, hogy mindezek elismerő szavakkal szólnak egy félszázadon keresztül folytatott tanári működésemről. De másrészt mindinkább felülkerekedik lelkemben a kétkedő kérdés: vájjon megérdemlem-e ezen kitüntető dicséretet? És bíráló szemmel tekintek vissza eddig befutott pályámra, visszagondolva azon időre is, midőn mint tanulni vágyó ifjú ez ősi Collegiumba jöttem. Akkor volt az, midőn hosszú elnyomás után újra fellélegzeni kezdett haza, egyház, iskola és társadalom — és akkor hatalmasan ragadta meg lelkemet a Collegiumnak szabadságszerető, hazafias, valódi műveltséget tér-
