Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1913
9 jesztő szelleme, úgy, hogy a Collegiumot már akkor szellemi otthonomnak tartottam, és midőn későbben, néhány évi továbbképzés után, a collegiurni pártfogóság engem méltónak tartott arra, hogy a collegiurni tanárok sorába lépjek, én örömmel engedtem a meghívásnak és mintegy hazatértem. Mint szerény tagja a collegiurni tanári-karnak, minden erőmből iparkodtam a belém helyezett bizalomnak megfelelni, akkor is, midőn viharos felhők jártak intézetünk felett, akkor is, midőn jobb és derültebb napok következtek, buzdíttatva a Collegium javát fáradhatlanul előmozdító lelkes pártfogóság példája által, tanulva a Collegium traditionalis szellemében lelkesedéssel működő collegáimtól és mindenkori kartársaimmal együtt kötelességeimet híven teljesítve. Azért az elhangzott dicsérő és kitüntető beszédek nem az én érdememnek szólnak, hanem az egész intézetünknek és én csak annyiban részesülhetek e kitüntetésben, a mennyiben az Úr-Isten jóvoltából megengedtetett nekem, hogy egy félszázadon keresztül lehettem a collegiurni traditionalis szellemnek hű szolgája, képviselője és terjesztője, ragaszkodva és csüngve intézetünkön. Mindamellett azonban, hogy mélyen érzem, hogy működésem csak igen kis mértékben érdemli meg a kitüntetést, mégis meghatóban be kell vallanom, hogy ez nekem örömünnep, melyért hálával tartozom mindazoknak, kik e napot azzá tették. Mi lelkesíti az ifjút, mi buzdítja a férfit és ád neki erőt törekvéseiben és munkálkodásában? Azon hő óhaj és remény, hogy azt valósítsa, a mit élete feladatának tűzött ki maga elé; hogy az, a mi mint eszménykép lebeg előtte, működése által valósuljon! Ha a művész, a festő, a szobrász hosszú tanulás és fáradozás után végre az eszmét, melyet éveken keresztül lelkében hordott, mintegy élve valósultan látja szeme előtt, a legnagyobb öröm és boldogság tölti be lelkét, megelégedetten nézi kész művét, hosszú fáradozásának jutalmát. íme, hasonló öröm hatja át ez órában a lelkemet. Mint ifjú azon feladatot tűztem magam elé, hogy mennél több tudást, mennél többoldalú ismereteket szerezve, mint az ifjúság tanítója és nevelője, helyesen gondolkodó, nemesen érző, a világosságot szerető, munkás élettel a haza, az egyház, az emberiség javát előmozdító férfiakká képezzem a gondjaimra bízott ifjakat. És ma, egy félszázadon keresztül folytatott működés után felém hangzik elöljáróim, kartársaim, volt tanítványaim nyilatkozataiból és beszédéből az elismerés, hogy feladatom teljesítésén híven dolgoztam. Ezen elismerés hosszú munkálkodásom édes jutalma, mely örömmel és boldogító megelégedettséggel tölti el lelkemet. Forró hálát mondok tehát mindazoknak, kik a mai napon e szép jutalmat nyújtották: a inéltóságos Püspök úr elismerése tolmácsolójának, a tisztelt collegiurni elöljáróságnak, szeretett collegáimnak, kedves volt tanítványaimnak. Meleg köszönetét mondok mostani tanítványaimnak is szeretetteljes üdvözlésükért, kérve őket, hogy ők is Collegiumunknak méltó tanítványai Coll. Ért. 1913-1914. 2
