Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1912
37 A collegium! tanári-kar benső örömmel, őszinte lelkesedéssel fogadta e megtisztelő választ s évkönyvének lapjain is biztosítja a Collegium igaz barátját, hogy a tanári-kar mindegyik tagja szerény, de hű munkása lesz minden időkön át annak a magyar kultúrának, a melynek békét, boldogságot, egyetértést, haladást biztosító eszménye marad, korunk zavaros eszmeáramlatai között, a régi, az ősi jelszó: dolgozzál és imádkozzál! Ez az ösvény az, a melyen haladva, a Collegium hű marad múltjához, és biztosítja a maga számára közéletünk nagyjainak támogató, hazafias, igaz rokonszenvét. Márcz. 2-ikán a Collegium nevében üdvözölte a collég, igazgató ifj. Meliorisz Kálmán egyházi felügyelőt, a kit a helybeli Eperjes-városi és vidéki egyházközség e napon iktatott be egyházfelügyelői székébe. Collegiumunk ifjúságának úgy október 6-iki, mint márczius 15-iki nemzeti ünneplése méltó keretben, lendületes, hazafias szellemben folyt le. Az ifjúság jól kiérdemelt erkölcsi jutalma a közönség, a föntartó-hatóság és tanári-kar osztatlan elismerése volt. Április 11-ikén az előadások szüneteltek a Collegium minden tanintézetében. A cultusminister 27,795. sz. leiratában a coll. könyvtár számára 1916- ban folyósítandó újabb 1000 koronát volt kegyes adományozni. Április 19-ikén és 20-ikán folyt le a Róth —Teleky-ösztöndíjra pályázó coll. ifjúság latin- és magyarnyelvű zárthelyi dolgozatainak elkészítése. Április 30-ikán tartottuk meg tavaszi deprecatioi ünnepünket. Imádkozott: Derner Gusztáv theologus. Az ifjúság nevében Matyuga Kamill theologus beszélt. A tanári-kar nevében Vöröss Sándor főgimn. tanár válaszolt a következőképpen: „Mélyen tisztelt Kartársak! Kedves Ifjúság! Nemzetünk életéből két kisebb esemény emlékét újítom fel. Az egyik régen történt, ezer évvel ezelőtt, a mikor őseink mai hazánk földjének meghódítása után nem tudtak megnyugodni, hanem a harczi kedvük, szenvedélyük vitte őket nyugatra és a merre csak megfordultak, ijedten menekültek előlük és borzasztó meséket mondtak a kalandozó magyarokról. Kóborlásaik közben eljutottak a mai Svájcz Szt.-Gallen városkájában. Jöttük hírére itt is mindenki biztos búvóhelyre menekült, csak a bolondos Heribald barát fogadta őket egyedül... A másik esemény nem régen történt, csak pár évvel ezelőtt. Kálvin születésének 400-éves fordulója alkalmával Svájczba zarándokoltak a magyarországi református és evangélikus egyházak kiváló vezérei, lelkes hívei és a merre csak jártak-keltek, mindenütt nagy örömmel és lelkesedéssel, sőt hódolattal fogadták őket. Mily különbség van a régi és az új fogadtatás között! Hogy mi idézte elő ezt a különbséget, egy szóval megmondhatom: a kultúra. Az a szívből jövő elismerés nemcsak a magyar hitrokonoknak szólott, hanem szólott a magyar kultúrának, a melyet a higgadtan gondolkozó, velünk érző külföldiek már kellő méltánylásban részesítenek.
