Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1912
31 emberiség nagy tanítói igaznak tartottak; a mihez ragaszkodtak híven, ha úgy kellett, ragaszkodtak híven mind a vérpadig!... Abból a világból jöttünk ide, a melynek egynémely természettudósa fölnéz az állatra és lenézi az Istent; a melynek népvezérei, erkölcsrendőrei a XX-ik században is űzhető emberkereskedés, a képekben, szóban és cselekedetekben jelentkező erkölcsi züllés mételyének nemzetközi törvényekkel akarnak gátat emelni, de ugyanakkor ki akarják küszöbölni az iskolából a vallás tanítását... Abból a világból jöttünk ide, a melyben az értelem dölyfe tagadja az Istent, a szív keménysége nem ismer vallást; a lélek rideg önzése nem érzi — bár ajakán hordozza, — de nem érzi a szeretet ihletét; melynek kíméletlen dulakodásában a vallásos remény reszkető csillagfény, mely már-már belevész az érzékiség körülöttünk kavargó szennyes örvényébe... Abból a világból jöttünk ide, a mely tőrt vet, vermeket ás, hálókat feszít a te lábaidnak is, a te lelked számára is, Reformáczió késő ivadéka, nemes Ifjúság!... Ide jöttünk a Jákob kútjához, hogy az élet vizének szomjat oltó tiszta forrásából merítsünk új erőt. Ide jöttünk a Golgotha fájához, hogy a ki rajta meghalt: Vele egyesülve: életünkké váljék! Ide jöttünk lelki szükségből lelki magvetésre, hogy vetésünkből lelki fegyverek nőjenek a lélektelen világnak meggyőzésére, hívő szívünk békéje, üdve biztosítására abban a tudatban, hogy az Isten nem csúfoltatik meg. A mit az ember vet, azt aratja is! A ki vet az ő testének, a testből arat örök veszedelmet; a ki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet! A ki az érzékiség rózsás felhőin át kancsalul festett egekbe néz, a ki a testnek vet: az a testből arat örök veszedelmet. Ez a test mibennünk a szellem gőgje, a vér alacsony ösztönei, melyek árral fizetik az aljasságot, kultuszt űznek a magasabb javak megvetéséből. Ez a test az önfejű dacz, mely föllázad a tanító, az atya, az Isten akarata ellen; a mohó élvezetvágy, a szenvedélyek hullámai, melyek úgy elborítanak, hogy azt cselekeszszük, a mit nem akarunk, és a mit akarnánk: cselekedni nem vagyunk képesek... Az ő testének vet mindenki, a ki dicséret, kitüntetés, jutalom után sóvárog, a ki gőgösen tekint a tudományban mögötte levőre, a ki irigykedve nézi az előtte állót, a ki magaviseletében kihívó, nyegle, pöffeszkedő; a ki összeférhetetlen; a ki gyanúsít, vádaskodik, vagy árulkodik a maga társára, vagy őt megüti és szidalmazza. Ifjú testvéreim! Nézzétek azt a szerencsétlent, a kit a kor léha szelleme, a felvilágo- sodottság szabadossága könnyelműségre visz; a kit könnyelműsége bűnbe ejt, a kit bűne örvénybe sodor, a kitől elfordul a világ, mely azelőtt arany hegyeket ígért; nézzétek a haragra lobbanót, a kinek lelkén a késő megbánás férge rág; a fukar zsugorit, a kinek kincseit tolvaj lopja el; az
