Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1911

37

Versenyre kell kelni a népek szimpátiájáért.

Ma már itt is sokan azt hirdetik, hogy meg kell érteni az élet szavát.

A kath. egyház egyik legkiválóbb, magyar főpapja s vezető-szelleme karácsonyi czikkében az élet- és fejlődésről gyönyörű szavakkal így elmélkedik:

„Nincs a szellemi világban mozdulatlanság — mondja. — Sok új eszme gyulád ki, új látókörök nyílnak. Lelkűnkben folyton új igények fakadnak, új kérdések iránt új fogékonyság jelentkezik;... új világot akarunk teremteni, jobb formát keresünk a közületnek;... új konfliktusokba jutunk hitünkkel, eszünkkel, szivünkkel, s azokat el nem kerülhetjük...

A világ nem kész és fejlődésében mindig új problémákat kavar fel.

Elaltatott fakiroknak, az új idők motívumait meg nem sejdítő Oül Babáknak, a „septem sancti dormientes" barlangjába zarándokló muzsikoknak ... nincs érzékük a nyugtalanság iránt. Hiszen ők készen vannak.

Mi pedig, az élet közkatonái, a nagy világnapszám munkásai..., mi nem vagyunk készen. Nekünk problémáink vannak, s azok homályt borítanak ránk; nekünk konfliktusaink vannak, s mi vívódunk bennük.

Úton vagyunk, s bár nagy kincseink vannak, de tudományos inven- táriumunkat folyton revideáljuk, és selejtezzünk nézeteket, babonákat, téziseket . . .

Mi tehát nem vagyunk készen; sőt nagyon is munkában, harczban állunk . . .

Készen itt sohasem leszünk. Éppen ebben áll nagyságunk, hogy semmivel sem érjük be, a mit már elértünk, hanem küzdve és dolgozva a több s jobb után törekszünk ..."

Hogy így írhat ma egy kath. főpap, azt főképp a protestantizmus felszabadító munkájának lehet köszönni.

De ha már a kath. egyházban is ily szabadabb s a kor szavát megérteni akaró szellem bontogatja a szárnyait, akkor a protestantizmus nem lehet ennél maradibb, nem lehet süket az újkor hívó szózatával szemben.

Az eszmék szabad szárnyalását nem nyűgözheti le az a protestantizmus, a mely saját létét épp ennek felszabadításával alapozta meg.

A múlt idők legendái az emberi nem boldogságát, az aranykort, a régmúltba, az őskorba helyezik, a mely elveszített, édeni állapotot még most is sirat az emberiség, a melynek azóta a földi nyomor és a véres verejtékezéssel való kínos munka jut, vezetésképpen, osztályrészül.

Az elveszített szép multat, a régi jó időket visszasíró ezen pesszimisz- tikus világszemlélettel szemben a tudomány ma új, boldogító s vigasztaló jóhírt üzen az elcsigázott és vergődő emberi nemnek.

Ne a múltba tekintsünk sopánkodva, hanem a jövőbe, egy jobb, szebb s boldogítóbb kort remélve.

A múltban az állatias sorban vergődő, vad, emberevő barlanglakéhoz vezet a tudományos kutatás ösvénye; míg a jövő perspektívája az emberek szolidaritására támaszkodó s az általános kultúrán, tudáson s jóléten felépülő, boldog, egészséges, művelt és jobb emberi nem felé mutat.