Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1911
36 emberek, szivükben egy új igazság iránti lángoló lelkesedéssel, egy jobb, szebb jövőt mentek hirdetni széles e földön az emberiségnek. A természet is újjászületését, ébredését s új erővel való kibontakozását ünnepli. Az élet szava szólal meg mindenütt. Körülöttünk és bennünk is érezzük az erők éltető munkáját. A természet nagy, ünneplő kórusába mi is beilleszkedünk s az újjászületésből, az életből, a szakadatlan teremtésből mi is részt kérünk. A pünkösdi, évezredes láng ki nem aludt; itt lobog az, valahol csak régi bálványok ellen új igazságokért harczba szádunk, s a hol az ezekért küzdők üldöztetnek és megfeszíttetnek. Mert az emberiség élete szakadatlan újjászületés, a régi, elavult formák levetése s az új szükségleteknek megfelelő új köntös fölvétele. S a természet, az emberiség e folyton tartó resurrexiójánál mi, protestáns tanárok s tanulók, örömmel állunk. Érezzük, hogy munkatársak vagyunk e világ formálásában, az emberiség sorsának jobbá való alakításában. Tudjuk, hogy egy jobb és szebb jövőért küzdünk a felvilágosítás, tanítás és tudás békés eszközeivel. Évszázadokon át a legsötétebb barbárság, lelki elnyomatás, szellemi sötétség s fullasztó dohszag fojtogatta az emberiséget. A pápaság ráfeküdt az egész keresztyén világra s a hova uralma elterjedt, ott kihalt az élet. A dogmák megkövesítettek minden életkisérletet, megmerevítettek minden fejlődési tendenciát, lehetetlenné tettek minden szabadabb eszmeszárnyalást. A tanítás módja a testet, mint a „bűn fészkét", elsenyveszteni törekedett; a szellemet pedig terméketlenné akarta tenni, hogy így minden gondolat már csírájában kipusztuljon. Idáig sülyedt az emberi nem s áhítva gondolt a pogány kultúra derűs világnézletére és magasztos bölcseletére. S az emberiség e nagy nyomorúságában a protestantizmus gyújtott fáklyát az óriási szellemi sötétség közepette. A szabad kutatás jogának hirdetésével ő bocsájtott üdítő, friss levegőt a dogmák fülledt lomtárába. Egy óriási lidércznyomástól való felszabadulás lázas érzése száguldott végig az elgémberedett lelkű emberiség testén. A protestantizmus így az emberiség fejlődésének egyik leghatalmasabb tényezője lett. Megérttette az emberekkel a kor szavát, életerőt adott, új perspektívákat nyitott. Sőt magát a katholiczizmust is reformálta; s újjászületését az is neki köszönheti. A katholikus egyház monopolisztikus uralmi helyzete a keresztyénség- ben megszűnt.
