Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1911

31 elévülhetetlen érdemeket szerzett főiskolánk fejlesztése körül. Megdöbbenéssel értesültünk a gyászhírről, a mely San Remo-ban történt elhúnytát tudatta. Holttetemei Eperjesre visszahozatván, igazgató-választmányunk — élén Tahy József coll. felügyelővel — küldöttségileg fejezte ki részvételét a gyászoló család előtt. Temetése az evang. templomból ment végbe s azon, az óriási számú közönségen kívül, jelen volt főiskolánk elüljárósága, tanári-kara és ifjúsága is. Özvegye — az elhúnytnak emlékére — 200 kor.-t adományozott a coll. tápintézet javára. Az elhúnytnak emlékét igazgató-választmányunk jegyzőkönyvében is kegyelettel megörökítette. Meghalt továbbá dr. Propper Adolf eperjesi ügyvédi kamarai elnök, a ki jogakadémiánk állam vizsgálati bizottságának évtizedeken át buzgó tagja s főiskolánknak áldozatkész, lelkes barátja volt. Még 1900. június 12-ikén kelt alapító-levelével a jogakadémián 4000-koronás ösztöndíj-alapítványt tett. Emlékét nemesen érző családja újabb, 1000-koronás alapítványnyal örökítette meg, a melynek felhasználásáról az 1912. márcz. 21-iki jogkari ülés úgy határozott, hogy kamatai szegénysorsú joghallgatók internátusi költségeire lesznek fordítandók. Megrendülve értesültünk a Collegium egyik legjobb barátjának: dr. Vécsey Tamás udv. tanácsos-, budapesti egyetemi jogtanárnak, az egyetem volt rektorának elhúnytáról is. Mint a jogakadémia egykori tanára és a Collegium igazgatója, jeles érdemeket szerzett főiskolánk felvirágoztatása körül; s azt nem szűnt meg akkor sem szeretni, a midőn őt a hivatás más­hová szólította. Igazgató-választmányunk őszinte kegyelettel adózott az el- húnyt emlékének. Temetésén a Collegium képviseletében dr. Horváth Ödön kir. tanácsos, kir. közigazgatási bíró, a coll. jogakadémia volt dékán-tanára jelent meg s a ravatalra díszes koszorút is helyezett. Jogakadémiánk tanári­kara ezenkívül elhatározta, hogy az elhúnytnak arczképét — mihelyt a volt tanítványok körében erre megindított gyűjtés lehetővé teszi — a díszterem számára megfesteti. Ezenkívül arczmását az Értesítőben is közöljük. Id. Sztehlo Jánosban, a ki Beszterczebányán húnyt el, a Coll. igazgató­választmányának egykori egyház elnökét, a theologia volt tanárát és az eperjesi I. egyház 50 éven át működött lelkészét vesztettük el. Temetésén főiskolánkat Mayer Endre theol. akad. dékán képviselte, a ki a ravatalra koszorút is helyezett. Igazgató-választmányunk az ő emlékét is kegyelettel örökítette meg jegyzőkönyvében. Végül Dessewffy Pál magyarkapronczai nagybirtokos elhúnytáról kell megemlékeznünk, a ki szintén jóakarója volt főiskolánknak és pár év előtt — bizonyos rokoni ágak kihalta esetére — 500-ezer koronás alapítványt tett felében Collegiumunk felében pedig Eperjes város javára. Végrendeletében újabb 1000 koronát hagyományozott főiskolánk számára. Áldás emlékére! Az 1911. szeptember 28. és 29. napjain, Kassán magtartott egyház­kerületi közgyűlés, miután a Collegium volt nagyérdemű felügyelője: dr. Schmidt Gyula és egyházi elnöke: Gyürky Pál kishonti főesperes ebbeli tisztökről — mindnyájunknak őszinte sajnálatára — visszavonhatlanul lemondottak, a Collegium elnökeivé Tahy József sárosvármegyei alispánt és

Next

/
Thumbnails
Contents