Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1911

14

úrnak, a ki az építkezés minden mozzanata körül minket szakavatott, mély tudásával eleitől végig a legkészségesebben felkarolni, az építkezés feletti felügyeletet elvállalni, s azt odaadó buzgalommal teljesíteni szives volt.

Igaz elismerésünk és köszönetünk illeti Kesselbauer Ágost építész- mérnök, továbbá Poloczek Róbert és Lizits Jenő építész-vállalkozó urakat, a kik egyrészt a támasztott igényeknek s a jó ízlésnek is minden tekintetben megfelelő építési tervek elkészítésével, másrészt az építkezés végrehajtása körül mindvégig tanúsított megbízhatóságukkal, az ő nevüket is dicsérő, alapos és teljesen megnyugtató munkájukkal maradandó érdemeket szereztek.

Végül hálás köszönetét mondok az építési bizottság tagjainak, a kik minden alkalommal meleg érdeklődéssel és szives készséggel állottak ügyünk szolgálatában.

Fogadják mindannyian ismételten legmelegebb üdvözletemet és hálás köszönetünket, s ezzel mai ünnepélyünket megnyitom."

A lelkes, szép megnyitó-beszédet zúgó éljenzéssel fogadta az ünneplő közönség.

A tetszés-zaj megszűnte után Oeduly Henrik püspök a következő beszéddel és imádsággal avatta föl az új épületet:

»Nagyságos és Ntű Coll. Igazg. Választmányi Elnökség! M. t. Tanár- testület! Nemes Ifjúság! M. t. Ünneplő Közönség!

A midőn hivatalomból folyó kötelességem szavára hallgatva, megjelentem e helyütt, nem tagadom, lelkemet a szokottnál ünnepélyesebb érzések hatják át. Kegyeletes hála és emlékezés a múltért, a múltra, félő aggódás, magasra szökkenő biztató remény a jövő iránt.

Sok elme fényes tudásának, sok szív lángoló buzgóságának, sok kéz, főként a magyar nemzeti állam támogató karja, áldozatkészségének eredménye gyanánt íme itt áll a magyar nemzeti művelődés ez új csarnoka, az evang. egyházegyetem ez új kultúrintézménye, egyházkerületünk ez új fénylő büszkesége: az eperjesi ág. h. ev. egyházkerületi Collegium új fő- gymnasiuma.

Ünneplésünk perczei során ihletett szónok ajkairól tolmácsolt kegyeletes érzelmekkel vettünk búcsút a főgymnasium többszázados régi otthonától. Átviharzott lelkűnkön a múlt minden dicsősége, minden szenvedése, minden áldása, minden keserűsége. Az ódon falakról még egyszer — búcsúzóul ? — nem, legdrágább emlékünk gyanánt még egyszer lekiált hozzánk az ősök áldozatkészsége, kultúra becsét, lelkiismeret szabadságát, tudomány értékét méltányló éleslátása... ez egész darab, jelentős, nagy darab kultúrtörténet, mely felcsillogtatja előttünk a múlt századok egymással küzdő elmeáramlatainak koronként valósággal vulkanikus kitöréseit, de egyúttal megmutatja mindannyiunknak a helyes szellemösvényt, a jelen és jövendő nemzedékek boldogulására egyedül vezető utat.

Vastag hálátlanság volna, ha e pillanatban ez a mai nemzedék nem gyújtaná meg éppen most, a régi eperjesi főgymnasium ez új palotájának betetőzése emelkedett pillanatában az emlékezés és hálás kegyelet fáklyáját az iskolaalapító ősök iránt és ha nem tenne fogadalmat, hogy ezt az inté