Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1910

20 latait, melyek a Coll. I. és II. emeletének átalakítására vonatkoznak, leg­nagyobbrészt teljességében elfogadja; továbbá, minthogy az egyházkerület a múlt évi egyházkerületi gyűlésén a maga pénzbeli hozzájárulását csak a vízvezetéki berendezés és külső tatarozás költségeinek részben való fede­zésére biztosította, az átalakítás költségeinek viseléséhez azonban még elvi­leg sem járul hozzá, a választmány sürgős felterjesztéssel fordul az egy­házkerülethez, hogy az átalakításokhoz hozzájáruljon és a költségeknek a kerületre eső részletét vállalja el. Márcz.l9-ikén az igazgató a négy intézet dékánjai és igazgatói s számos tanár élén Tahy József m.-felügyelő úrnak nevenapja alkalmából a tanári­kar ragaszkodását, őszinte igaz szeretetét és bizalmát tolmácsolta. A felügyelő úr örömének adott kifejezést, hogy a tanári-kart magánál fogadhatja, bizto­sítja a tanári-kart, hogy tudja, miszerint hazafias és egyháza iránti köteles­ségeinek mindig eleget tesz és az ifjúságot is ebben a szellemben neveli és nevelendi. Márczius 20-ikán tartott közös tanárértekezleten az igazgató egyebek közt jelentést tesz azon előadásról, melynek tartására a Coll. nagyterme a Martinovics-körnek lett átengedve, valamint a márczius 15-iki coll. ifjúsági nemzeti ünnepélyről; mind a két alkalommal az előadók tapintatlansága méltó megbotránkozásra adott okot. A tanári-kar a maga hatáskörében intézkedett, hogy ilyen esetek többé elő nem fordulhatnak. Április 4-ikén a collegiumi igazgató résztvett Nyíregyházán a püspök­választó szavazatfelbontó bizottságban a választás eredményének kihirde­tése alkalmából. Április 8-ikán a coll. másodfelügyelő úr elnöklete mellett értekezlet tartatott a collegiumi nagykönyvtár áthelyezése, olvasóterem berendezése és a szükséges könyvtári államsegély megállapítása ügyében, a midőn a Múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelősége képviselője, dr. Ferenczi Zoltán, a budapesti tudományegyetem könyvtárának igazgatója lekötelező módon a szükséges államsegély elnyerését kilátásba helyezte. Május 1-jén a végrehajtó-bizottság gyűlésében kiválóképpen az új gymnasium belső berendezése, felszerelése és annak költségével foglalkozott és újabb államsegély kieszközlését szükségesnek találta. Május 13-ikán tartott ülésében a coll. építő-bizottság a tanári-kar javaslatát, hogy a jogakadémia a Collegium I. emeletén, a theologia és a tanítóképző a II. emeleten helyezkedjék el, elfogadta; a szükséges átalakí­tási munkálatokat azonban a jövő évre halasztani javasolta, mihez a június 14-ikén tartott igazgató-választmányi ülésében is hozzájárult. Május 16-ikán Nyíregyházán Oeduly Henrik, a tiszai ág. liitv. evang. egyházkerület püspökének felavatása és beiktatása ünnepélyén a Collegium részéről résztvettek: Mayer Endre, dr. Mikler Károly, Csengey Gusztáv, Draskóczy Lajos, dr. Szlávik Mátyás, dr. Flórián Károly, dr. Obetkó Dezső, dr. Maiéter István, Gömöry János, Frenyó Lajos, Gerhard Béla és Wohaner

Next

/
Thumbnails
Contents