Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1910
17 szakállú, a bolognai egyetemnek 1158-ban adott privilégiumát azzal indokolja meg, hogy »ha már mindenki, a ki az emberekkel jót cselekszik, méltán kiérdemli császári dicséretünket és védelmünket, mennyivel méltá- nyosabb, hogy különös szeretettel védjük mindennemű sérelem és bántódás ellen azokat, kiknek tudománya fénynyel árasztja el a világot'1.* Az egyetem ekkor még „universitas magistrorum et scholarium", vagyis a tanároknak és tanulóknak a nemzeti korlátokon felülálló összessége, egyetemes szabad gyülekezete volt s csak később, a fakultások, tudományszakok szerinti tagozódás idejében lett belőle „universitas literarum", a tudományok összessége, egyeteme. Az ifjúság autonómiája azonban a tanári-karé mellett is sokáig fennmaradt. Az ifjúság képviselői, az egyes nemzetek prokurátorai választották a rektort, és pedig szintén az ifjúság köréből. Ez utóbbi szokásra példa a magyar Thurzó Imre gróf, a ki 1615-ben 26-éves korában mint egyetemi hallgató lett a wittenbergi egyetem rektora. És lett légyen bár egy egyetem pápai vagy császári, fejedelmi felügyelet alatt, az ifjúságnak a tanári-karral való szolidaritásérzete biztos záloga volt mindig a főiskolai tanszabadságnak. Midőn Venczel cseh király 1409-ben megrendszabályozta a prágai német egyetemi tanárokat s azok kénytelenek voltak távozni, az egész német ifjúság velük vonult s közösen megalapították a leipzigi egyetemet. Vannak rá továbbá példáink, hogy az ifjúság még a tanári-kart is irányította. így a heidelbergi egyetem tanári-karát az ifjúság kényszerítette a reformáció befogadására.** Csak ezeknek előrebocsátása mellett értjük meg, hogy mily nagy szerepe és jelentősége van a főiskolai önkormányzatnak saz ezzel járó szabadságnak a reformáció keletkezésében és elterjedésében. Azok közül a bátor férfiak közül, a kik a 14. század óta — bár egymástól többé-kevésbbé eltérő módon — az egyház reformációját sürgették, sőt megkísérelték, a legtöbben tanárok voltak, így Wiclif János az oxfordi, Hús János a prágai, d'Ailly Péter, Clémanges Miklós, Gerson Charlier János a párisi egyetemen. És a nagy wittenbergi reformáció is elsősorban Luthernek, mint tanárnak a műve. Csak azok az alapos bibliai és történeti kutatások érlelhették meg benne a reform eszméjét, melyeket a wittenbergi egyetemen több évi tanárkodása alatt folytatott. S midőn reformeszméit már hirdetni kezdte, akkor is a szerzetes Lutherbe a zárdái falak között vajmi könnyen beléfojthatták volna a szót, de a tanár Luthert, a ki mögött száz meg száz lelkes diák sorakozott s a kinek eszméit széthordták a vén Európában, nem lehetett oly könnyen elnémítani. Luther meg is becsülte a főiskolát és életének egyik legfőbb czélját annak fejlesztésében, az ifjúság gondozásában, ügyének előmozdításában látta. Azóta is mutasson bár a protestantizmus visszaeséseket, eltévelyedéseket, de egy igazság tisztán kristályosodott ki a fejlődés folyamán. És ez az, hogy egy protestáns főiskoláról a szabad * Schmidt - Lange, Geschichte der Pädagogik, II. k. 357. o. ** V. ö. Schmidt-Lange, Geschichte der Pädagogik, III. k. 207. o., a hol azonban tévedésből Leipzig van megemlítve Heidelberg helyett. . :yfa; v Coll. Ért. 1910—11. f ° 3 V\
