Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1910
13 hogy egyesek ezt a szellemet kiölik, meghamisítják, avagy túlzásokra, felekezeti torzsalkodásra használják fel. Az elégedetlenség fájdalmas érzése kél továbbá mindannyiszor lelkűnkben, valahányszor tapasztaljuk, hogy az eszközök az elérendő czéllal nem állanak arányban és a nagy eszmék nem találnak következetes keresztülvitelre, megvalósításra. Ilyen szempontokból vizsgáljuk meg azt a nagy csapást, mely kétszáz év előtt a Collegium elvételével érte elődeinket. Velük szenvedett egész magyarhoni egyházunk. A mi csapásunkat tehát az összességnek a bajával együtt kell szemügyre vennünk. Egy főiskolának szoros összefüggésben és kölcsönhatásban kell állania a társadalom, a nemzet életével. A wittenbergi és a többi német egyetemek főtényezői voltak Németország emelkedésének, mai nagyságának. És viszont abban a kétszáz év előtti társadalmi dekadencziánkbati, mely miatt nem voltunk képesek megvédeni a Collegiumot, a protestantizmust, a magyar függetlenséget: — ha nem is közvetlenül, de közvetve magát a Collegiumot is terhelik hibák és mulasztások. A Collegium alapítása idején már javában dűlt hazánkban az ellen- reformáció. A katholikusok támadásaira a protestánsok hasonló erőszakkal válaszoltak. Az országgyűléseken végtelen sérelmi iratokkal igyekezett a két párt egymást túlliczitálni. Midőn aztán 1662-ben ez a meddő grava- minális politika szakadásra vezetett, akkor a Wesselényi-féle összeesküvőkkel együtt a protestánsok is egyedül a külföldi segélyben keresték szabadulásukat. Ezzel pedig a rebellizmus, a lázadás és felségsértés vádját vonták a fejükre s jó ürügyet szolgáltattak a bécsi kormánynak, hogy ellenük a legszigorúbb rendszabályokat foganatosítsa. Már pedig a külföldi segély csak ideig-óráig segített rajtuk, azzal teljes diadalra nem juthattak. Ezt csak saját, belső, nemzeti erőink fokozásával érhették volna el. Úgy, hogyha folytatják'a Bocskay politikáját, a ki fegyvertársait, a hajdúk népét felszabadította és jogokhoz juttatta. Úgy, hogyha tovább fejtik a Rákóczi György eszméjét, a ki a jobbágyoknak vallásszabadságot már biztosított. Addig ugyanis, míg a jobbágyok egyébként teljesen ki voltak szolgáltatva a földesurak önkényének, a vallási joguk is illuzoriussá lön és egy-egy földesúr áttérésével ezerszámra vesztettük el a protestáns népet. Teljes jobbágyfelszabadítás, egyenlő teherviselés menthette volna csak meg a magyarhoni protestantizmust és vele az ország függetlenségét. Maga a rendi országgyűlés is elismerte, hogy „az egykor virágzó Magyarországnak mi sem ártott jobban, mint a jobbágyok elnyomása, kiknek panasza már az égbe kiáltott!“* Mégis azt látjuk, hogy a szabad költözködés jogának megadásán kívül a jobbágyok helyzetén semmi javítás sem történt. Ők viselték az összes terheket s számuk az adót nem fizető nemesekhez viszonyítva csekély volt. Az I. Lipót elleni harczok szervezésénél gyökeres reformokat ígértek nekik, de az Ígéret soh’sem vált valóra. Végre is összeros- kadtak az egyoldalú teherviselésben. A népnek ez a teljes kimerülése volt a főoka annak, hogy a Rákóczi-féle szabadságharcz igazi czélját el nem * L. Corpus Juris Hungarici, 1647: XXVI. t.-cz.
