Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1910
11 elő, Vietorisz László IV. éves theol. akad. hallgató mondotta a szokott imádságot és ifj. Korbély Géza III. éves jogakadémiai hallgató az ifjúság részéről, a tanári-kar részéről pedig dr. Obál Béla tartotta az ünnepi szónoklatot. Ezek után a megjelent tanároknak és coll. ifjaknak Korbély Géza lelkész adta fel az úrvacsorát.* A tanár-szónok beszéde a következő volt: Tisztelt tanári-kar! Kedves ifjúság! Október 31-ike ünnepe a protestánsoknak világszerte. Mintegy 180 millió protestáns emlékszik meg hálásan e napon arról a wittenbergi tanárról, a ki korszakalkotó eszméivel az egyház és társadalom reformálására mert vállalkozni. Ledöntötte azokat a hatalmas bástyafalakat, melyekkel a kiváltságos papi osztály vette körül magát. A romok helyén új élet fakadt. Újra megzendült a szívekben amaz őskeresztény motívum, melynek Madách oly szép kifejezést adott az „Ember tragédiájáéban: „Legyen hát czélod : Istennek dicsőség, Magadnak munka. Az egyén szabad, Érvényre hozni mind, mi benne van, Csak egy parancs kötvén le: a szeretet." Van-e gondolat, barátaim, mely lelkünket annyira fölemelné, nagy feladatok és czélok szolgálatára serkentené, mint annak a tudata, hogy az egyház és társadalom ama nagy reformatiója egy főiskolából indult ki, a tanárok és tanítványok közös munkája által terjedt és hódított Európaszerte s újabb meg újabb iskolákat hozott létre, melyek a reformáció nagy eszméinek megannyi letéteményesei, új tűzhelyei lettek. És mivel lehetne, testvéreim, mindnyájunkban a kötelességérzetet és a felelősségtudatot fokozni, mint annak a hangsúlyozásával, hogy a mi főiskolánk is a reformáció, a folytonos megújhodás eszméjének köszöni létét és ezt az eszmét is van hivatva ápolni, megvalósítani, — hogy mi, tanárok és ifjak egyaránt azoknak a küzdő protestánsoknak vagyunk az utódai, a kik elveikért inkább a gályarabságot és a Caraffák uralmát szenvedték el, mintsem azokból valamit megtagadjanak. A Collegiumot 1667-ben, I. Lipót gyászos korszakában egyenesen a magyarországi protestantizmus megmentésére emelték és fejlesztették főiskolává a felsőmagyarországi evangélikus rendek. A katholikus reakczió Európában a westfáliai béke következtében (1648.) eljátszotta nagy játékait és minden erejével, szerzeteseivel és zsoldosaival Magyarországra vetette magát. A bécsi kormány rossz szemmel nézte, hogy ifjaink külföldi egyetemekre járnak, a nyugati eszmeáramlatokat hazánkba is „behur- czolják", azért lehetőleg akadályozta őket ebben, a külföldről behozott műveket a vámvizsgálatnál lefoglaltatta, úgy, hogy ez ellen az önkényes eljárás ellen az országgyűlés is felszólalt. Midőn így hazánkat egyfelől izolálni igyekeztek a nyugati kultúrától, Róma és a jezsuiták törekvéseit minden eszközzel előmozdították. 1658-ban létesítették a szomszédos kassai főiskolát, 1667-ben a nagyszombati egyetemet a hittudo* A deprecatiói beszédet a szerző által eszközölt kibővítéssel és kiegészítéssel közöljük le. 3*
